Befektetési igazgató
A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott 2006-ban befektetés-elemző és kockázatkezelő főszakirányon, illetve alkalmazott statisztika mellékszakirányon. 2006-ban sikeresen megszerezte a Tőzsdei Szakvizsgát, majd 2009-ben a CFA minősítést. Egyetemi évei alatt elnyerte a Goldman Sachs Global Leaders, valamint a GE Scholarship ösztöndíjakat. 2005-től gyakornok az OTP Alapkezelőnél, majd 2006-tól portfolió menedzser, 2018-tól befektetési igazgató. Szakterülete a globális feltörekvő részvénypiacok. Az OTP Ázsiai Ingatlan Alapok Alapja, az OTP Fundman, az OTP Orosz Részvény, az OTP Planéta, az OTP Török Részvény, az OTP Paletta, az OTP Új-Európa, az OTP Céldátum Alapok, az OTP Prémium Alapcsalád, valamint az OTP Supra Alap kezelője.
Befektetési igazgató
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán végzett 1999-ben, 2005-ben megszerezte a CFA oklevelet is. 2000 és 2001 között a Merrill Lynch bécsi irodájának, majd 2001 és 2006 között a Magyar Nemzeti Banknak a munkatársa, devizatartalék kezelés területen. 2007 januárjától a Budapest Alapkezelőnél dolgozott, mint kötvény portfoliókezelő, majd 2007 októberétől az OTP Alapkezelő befektetési igazgatója lett. Szakterülete a nemzetközi kötvénypiac, valamint a devizapiacok. Az OTP Alapkezelő munkáját kötvény és abszolút hozamú vagyonkezelési tevékenységével is segíti, az OTP EMDA Származtatott Alap és az OTP EMEA Kötvény Alap, valamint az OTP Supra Alap kezelője.
Befektetési igazgató
A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott 2006-ban befektetés-elemző és kockázatkezelő főszakirányon, illetve aktuárius mellékszakirányon. 2011-ben CFA vizsgát tett. 2007-től az OTP Alapkezelőnél termékmenedzser, portfoliókezelő, majd 2018-tól befektetési igazgató. Szakterülete az árupiaci befektetések, valamint a tőkevédett alapok opciós kifizetési struktúráinak kialakítása. A hazai piacon egyedülálló módon aktívan kezelt, abszolút hozam stratégiát követő árupiaci alap, az OTP Föld Kincsei Alap kezelője, illetve részt vesz valamennyi tőke – és hozamvédett alap fejlesztésében, menedzselésében is. Az OTP Terra Árupiaci Alap kezelője.
Befektetési igazgató
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott 1996-ban pénzügy szakirányon. Pályakezdőként a Hungária Biztosító után az Államadósság Kezelő Központban dolgozott, majd 1998-tól a Magyar Nemzeti Bankban előbb monetáris politikai, később tartalékkezelési területen. 2006-ban EFFAS diplomát, 2011-ben CFA minősítést szerzett, és az Aberdeen Asset Management budapesti irodájába igazolt. 2012-től hat éven át az Aberdeen Standard Investments londoni irodájában a nemzetközi állampapír és devizabefektetési egység vezetője volt. 2019-ben csatlakozott az OTP Alapkezelőhöz. Szakterülete a nemzetközi kötvény- és devizapiacok. Az OTP Meta Alap, valamint az OTP Optima és az OTP Maxima Alapok kezelője.
Szenior portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2010-ben. Tanulmányait a tőkepiac és vállalat főszakirányon, valamint vállalatértékelés és részvényelemzés mellékszakirányon végezte. Az egyetemi évek alatt az ING Bank hitelelemzési osztályán, valamint a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitás Részlegén dolgozott. 2009-től gyakornokként, 2010-től részvényelemzőként, 2018 óta pedig portfolió menedzserként az OTP Alapkezelő munkatársa. 2014-ben CFA minősítést szerzett. A BUX ETF, az OTP Afrika Részvény, az OTP Közép-Európai Részvény, az OTP Nyugat-Európai Részvény, az OTP Quality és az OTP Spectra Alapok kezelésében vesz részt.
Szenior portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott 2008-ban tőkepiac és vállalati pénzügy főszakirányon. 2007-től gyakornok az OTP Alapkezelőnél, majd 2008-tól részvényelemző, 2018-tól portfolió menedzser. 2012-ben CFA minősítést szerzett. Szakterülete a feltörekvő részvénypiacok. A BUX ETF, az OTP Afrika Részvény, az OTP Közép-Európai Részvény, az OTP Nyugat-Európai Részvény, az OTP Quality és az OTP Spectra Alapok kezelésében vesz részt.
Szenior portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott 2008-ban tőkepiac és vállalati pénzügy főszakirányon. 2007-től gyakornok az OTP Alapkezelőnél, 2008-tól részvényelemző, majd 2018-tól portfolió menedzser. 2011-ben letette a harmadik CFA vizsgát. Szakterülete a régiós és feltörekvő részvénypiacok. Az OTP Ázsiai Ingatlan Alapok Alapja, az OTP Fundman, az OTP Orosz Részvény, az OTP Planéta, az OTP Török Részvény, az OTP Paletta, az OTP Új-Európa Alap, az OTP Céldátum Alapok, valamint az OTP Prémium Alapcsalád kezelésében vesz részt.
Szenior portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, ahol Nemzetközi Gazdálkodás alapszak után Pénzügy mesterszakon, Befektetés-elemzés szakirányon szerzett diplomát 2013-ban. 2014-ben sikeresen teljesítette a CFA képesítés harmadik vizsgáját. Gyakornokként a Morgan Stanley budapesti, illetve a Raiffeisen Centrobank bécsi irodájában dolgozott, mielőtt az OTP Alapkezelőhöz csatlakozott 2013-ban. Szakterülete a hazai és nemzetközi kötvénypiacok. Hazai pénzpiaci és kötvényalapok (OTP Optima, OTP Maxima, OTP Euró Rövid Kötvény, OTP Dollár Rövid Kötvény), valamint az OTP Sigma Alap portfolió menedzsere.
Portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát 2016-ban. Tanulmányait pénzügy és számvitel szakon, befektetés-elemzési szakirányon végezte. 2016-tól gyakornok az OTP Alapkezelőnél, majd ugyanettől az évtől részvényelemző, 2023-tól portfolió menedzser. Fókusza az európai részvénypiacok. A BUX ETF, az OTP Afrika Részvény, az OTP Közép-Európai Részvény, az OTP Nyugat-Európai Részvény, az OTP Quality és az OTP Spectra Alapok kezelésében vesz részt.
Portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, ahol Pénzügy mesterszakon, Vállalati pénzügy szakirányon szerzett diplomát 2015-ben. CEMS Master's in International Management diplomával is rendelkezik. 2015-től árupiaci termékkontroll elemzőként dolgozott a Morgan Stanley budapesti irodájában. 2018-tól az OTP Alapkezelő árupiaci elemzője, majd 2023-tól portfolió menedzsere. 2019-ben CFA minősítést szerzett. Szakterülete a globális árupiaci befektetések. Az OTP Föld Kincsei és az OTP Terra Árupiaci Alapok kezelésében vesz részt.
Portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen diplomázott 2014-ben pénzügy mesterszak, befektetéselemző szakirányon. 2012-ben Tőzsdei Szakvizsgát tett, 2017-ben CFA minősítést szerzett. 2014-től piaci kockázat és termékkontroll elemző az ING Banknál, 2017-től portfóliómenedzser az NN Biztosítónál, 2018-tól az OTP Alapkezelő részvényelemzője, majd 2023-tól portfólió menedzsere. Szakterülete az aktív részvénykiválasztás a feltörekvő részvénypiacokon. Az OTP Fundman, az OTP Paletta, az OTP Új-Európa, az OTP Planéta, az OTP Török Részvény, az OTP Orosz Részvény, az OTP Ázsiai Ingatlan Alapok Alapja és az OTP Céldátum Alapok kezelésében vesz részt.
Portfolió menedzser
A Budapesti Corvinus Egyetemen Nemzetközi gazdálkodás mesterszakon, Nemzetközi pénzügy szakirányon diplomázott, illetve CEMS Master's in International Management diplomát szerzett 2014-ben. 2014-től a KPMG M&A Vállalatfinanszírozás csapatában dolgozott, mielőtt 2018-ban az OTP Alapkezelőhöz csatlakozott. Először makrogazdasági elemzőként, majd kötvényelemzőként dolgozott, 2023-tól porfolió menedzser. Szakterülete a tőkevédett alapok opciós és tőkevédelmet biztosító befektetési struktúráinak kialakítása, valamint a nemzetközi és hazai kötvénypiacok. A hazai, devizás pénzpiaci és kötvényalapok, illetve tőkevédett alapok kezelésében vesz részt.
Szenior likviditáskezelő
A Pénzügyi és Számviteli Főiskolán végzett 2001-ben. 2006-ban A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán szerzett egyetemi oklevelet. 2000-2006 között az Allianz Hungária Biztosító Zrt. befektetési osztályán dolgozott befektetési munkatársként. Az OTP Alapkezelő csapatához 2007-ben csatlakozott. Feladata az alapok likviditásának biztosítása pénzpiaci ügyleteken keresztül. A pénzpiaci és rövid kötvény alapok kezelésében aktívan együttműködik a portfolió menedzserekkel.
Kérjük, kattintson az alapcsoport nevére, majd válassza ki a megtekinteni kívánt alap nevét!
2010. augusztus 10-től a több sorozatban kibocsátott alapok („A”, „B”, „C”, „I” sorozatok) közzétett nettó eszközértéke (vagyona) a sorozatok összesített nettó eszközértékét (vagyonát) jelenti.
*Zártvégű alapok esetében a befektetési jegyek adásvétele a tőzsdei adásvétel során elérhető vételi vagy eladási árfolyamon történik, mely az aktuális kereslettől és kínálattól függően eltérhet az alap befektetési jegyeinek mindenkori értékét tükröző napi árfolyamától. Az aktuális tőzsdei árról a BÉT honlapja nyújt tájékoztatást.
Amennyiben első kézből szeretne értesülni új befektetési alapjainkról vagy a meglévő alapok havi teljesítményéről, kérjük, iratkozzon fel hírlevelünkre!