Önkéntességi kezdeményezéseink középpontjában a segítségnyújtás, az értékteremtés és a közösségépítés áll. Az önkéntes tevékenységeken keresztül nemcsak a támogatott szervezetekkel és a helyi közösségekkel építünk ki szorosabb kapcsolatot, hanem az is a célunk, hogy ezen keresztül erősítsük a kapcsolatot munkatársaink között, valamint a résztvevők átélhessék az önkéntes munka nyújtotta örömöt. Fontosnak tartjuk, hogy országszerte közvetlenül, helyben reagáljunk az adott igényekre, és a helyi közösségek bevonásával valódi értéket teremtsünk.


OTP Helyi Érték

Önkéntes pályázati programunk neve, az OTP Helyi Érték pontosan kifejezi mindazt, amit ez a kezdeményezés jelent bankunknak és a programban résztvevők számára: 
Helyben vagyunk. Segítünk. Értéket teremtünk.

A rendszeresen meghirdetett pályázati felhívás célja, hogy támogassuk munkatársaink saját közösségükben végzett önkéntes tevékenységét.

Évente 500 munkatársunk közel 2000 rászorulónak segít a Helyi Érték Önkéntes pályázati program keretein belül. A program félévente nyújt lehetőséget a kollégák számára saját önkéntes csapatuk megalkotására, és egy általuk választott jótékony kezdeményezés megvalósítására, amennyiben az összhangban van a bank ezirányú célkitűzéseivel. Az önkéntes csapatok programjainak megvalósulását a Humanitás Szociális Alapítvány szakértői mentorálják.

A megvalósított programok középpontjában elsősorban a helyi közösségek segítése, az oktatás és a pénzügyi tudatosság fejlesztése, valamint a hátrányos helyzetűek, illetve a fogyatékkal élők támogatása áll.

2019-ben a Helyi Érték kezdeményezés elnyerte az Év Önkéntes Programja elismerést.

Véradás

A véradásnak évtizedes hagyománya van már bankunknál, a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve évente több alkalommal is szervezünk irodaházainkban véradást.

Évente átlagosan ezer banki munkatárs érzi fontosnak, hogy támogassa a zavartalan vérellátást, és hozzájáruljon az ország vérkészleteinek pótlásához.

Ennek köszönhetően az OTP Bank 2011-ben elnyerte a Véradóbarát Munkahely díjat.

Fenntarthatósági tevékenységünk fókuszai

Pénzügyi kultúra

Az OTP Csoport elkötelezett az emberek pénzügyi ismereteinek mélyítése iránt, és hisz abban, hogy a felelős pénzügyi döntések nemcsak egyéni, hanem társadalmi szinten is hozzájárulnak a jóléthez.

Tovább

Közösségi szerepvállalás

Az OTP Csoport elkötelezett a hátrányos helyzetű csoportok és a közösség számára fejlődést jelentő ügyek támogatása iránt, és hisz abban, hogy a gazdasági szereplőknek erejükhöz mérten felelősséget kell vállalni a társadalmi igazságosság előmozdítása érdekében.

Tovább

Zöld bank

Az OTP Csoport elkötelezett a természeti környezet megóvása és a szennyezés csökkentése iránt, és hisz abban, hogy felelős működésével és kézzelfogható tettekkel erejéhez mérten hozzájárul a környezeti szempontból is fenntarthatóbb gazdasághoz.

Tovább

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.