Ha még ezt is lemérné, akkor felújítási lázban ég!

Ügyleti kamat mértéke

A kölcsönösszeg 0,75%-át folyósítási díjként számítjuk fel, mely a kölcsön összegéből kerül levonásra. A THM mértéke tartalmazza a folyósítási díjat.


2021 januárjától az állami otthonteremtési program az otthonfelújítási támogatással bővült.
A Kormány a gyermekeket váró vagy nevelő családok lakhelyül szolgáló ingatlanának felújítására, korszerűsítésére legfeljebb a munkálatok költségének 50%-áig, de maximum 3 millió forint összegig terjedő, vissza nem térítendő állami támogatást biztosít.

A támogatás igénybevételéhez a felújítás során felmerült anyagköltségről és munkadíjról szóló számlákat a munka befejezése után 60 napon belül kell benyújtani a Magyar Államkincstárnak (MÁK). Azaz a felújítást először el kell végezni és ki kell fizetni, a támogatást az állam csak utólag nyújtja.

Az OTP Felújítási Személyi Kölcsönt akkor ajánljuk Önnek, ha nem tudja kifizetni előre a felújítás teljes költségét, azonban igénybe szeretné venni a felújításhoz nyújtott állami támogatást. Az OTP Felújítási Személyi Kölcsön az állami támogatás előfinanszírozásához nyújt segítséget, de a kölcsönből finanszírozhatja a teljes felújítás költségét is. Az OTP Felújítási Személyi Kölcsönt egyszerűen, gyorsan az ingatlanra történő jelzálogjog bejegyzés nélkül igényelheti. A kölcsön összegét és futamidejét rugalmasan, igényeihez igazítva választhatja meg, de az igényléséhez legalább nettó 150 000 forintos rendszeres jövedelem szükséges. Az OTP Felújítási Személyi Kölcsön hitelkiváltásra nem fordítható.

Folyósítási díj
a kölcsönösszeg 0,75%-a

Miért éri meg?

  • Ingatlanfedezet, jelzálogjog-bejegyzés nélkül igényelhető.
  • Egyszerű igénylési folyamat.
  • Hosszú futamidő, magas hitelösszeg.
  • Fixen kamatozik a teljes futamidő alatt.
  • Az elő- és végtörlesztés 3 millió forintig díjmentes.

Ki igényelheti?

Ön akkor igényelhet OTP Felújítási Személyi Kölcsönt, ha:

  • elmúlt már 21 éves,
  • rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel,
  • 25. életévet be nem töltött gyermeket nevel (a gyermek lakcímkártyáján szereplő lakcímnek és az igénylő lakcímének meg kell egyeznie – állandó vagy ideiglenes lakcím esetében is),
  • a felújítandó ingatlanban tulajdoni hányaddal rendelkezik (a felújítandó ingatlan lakás, lakóház, tanya vagy birtokközpont lehet),
  • összesen legalább 6 hónapos (a jelenlegi munkahelyén legalább 3 hónapos) munkaviszonya van,
  • legalább havi nettó 150 000 forintos rendszeres jövedelemmel rendelkezik,
  • nem szerepel mulasztással vagy visszaéléssel a rendszerben és
  • rendelkezik az előírt dokumentumokkal.

    Milyen dokumentumokra van szükség az igényléshez?

Ha a kölcsön igénylésekor vagy a kölcsön futamidejének végén eléri a 70. életévet, akkor bankunk további biztosíték bevonásának lehetőségéről dönthet. További biztosíték lehet egy olyan adóstárs bevonása, aki a futamidő végéig nem tölti be 70. életévét.

Az OTP Felújítási Személyi Kölcsön esetében nem lehetséges a meghatalmazott útján történő szerződéskötés.

Hogyan működik?

  1. Igénylés

    Kétféleképpen igényelheti az OTP Felújítási Személyi Kölcsönt:

    Visszahívás kérés esetén:

    • Kollégánk telefonon elvégez egy rövid előszűrést, és ha szeretné, időpontot is foglal Önnek bankfiókunkba.
    • Az egyeztetett időpontban menjen be a bankfiókba. Vigye magával a szükséges dokumentumokat!
  2. Folyósítás

    Az adatok rögzítése után a hitelbírálat következik, amely a rendszereinkben csak 1-2 percet vesz igénybe. Pozitív bírálat esetén átlagosan egy munkanapon belül megérkezik a kölcsönösszeg ügyfeleink fizetési számlájára a hiteligénylés elindításától számítva. A folyósítási díj összegével csökkentett kölcsönösszeget folyósítjuk a fizetési számlára.

  3. Törlesztés

    A kölcsön törlesztőrészleteit havonta automatikusan levonjuk OTP fizetési számlájáról, ezért fontos, hogy mindig legyen elég pénz a fizetési számláján. Ha szeretné tartozását részlegesen vagy teljesen előtörleszteni, akkor arra díjmentesen lehetősége van a teljes futamidő alatt 3 000 000 Ft összegig. Ha 3 000 000 forint felett szeretne előtörleszteni, akkor azt az OTP Személyi Kölcsön és OTP Felújítási Személyi Kölcsön hirdetményben meghatározott díj ellenében teheti meg.

Hogyan igényelheti?

Ügyintéző segítségével

Kérjen visszahívást a telefonos igényfelmérésért és fióki időpontfoglalási lehetőségért!

Kollégánk a választott időpontban visszahívja Önt, segít a pontos kalkulációban, és ha szeretné, időpontot is foglal Önnek bankfiókunkba.

Időpontot foglalok OTP bankfiókba

Keresse meg az Önhöz legközelebbi bankfiókunkat és foglaljon időpontot online!

Ügyintéző segítségével

Kérjen visszahívást a telefonos igényfelmérésért és fióki időpontfoglalási lehetőségért!

Kollégánk a választott időpontban visszahívja Önt, segít a pontos kalkulációban, és ha szeretné, időpontot is foglal Önnek bankfiókunkba.

Időpontot foglalok OTP bankfiókba

Foglalja le időpontját az Önhöz legközelebbi bankfiókba!

Gyakran ismételt kérdések

A kölcsön igénylése

Ahhoz, hogy Ön OTP Felújítási Személyi Kölcsönt igényelhessen, bankunknál fizetési számlát kell nyitnia. Ezután ugyanaz az igénylési folyamat vonatkozik Önre, mint bármelyik jelenlegi ügyfelünkre.

Az igénylésnek nincs felső korhatára. Ha Ön:

  • már elmúlt 70 éves, vagy
  • elmúlik 70, mire lejár a kölcsön futamideje,

akkor viszont arra kérjük, hogy vonjon be adóstársat.

Az igényléshez szükséges dokumentumok listája

Ha nincs Önnél a mobiltelefonja, akkor előző havi vezetékes vagy mobiltelefon-számlája is szükséges, ami az Ön nevére vagy lakcímére szól, a befizetési igazolással együtt.
A telefonszámlája alapján állapítjuk meg, hogy Ön rendszeresen és időben fizeti-e be a számláit.

Igen, de a fizetési számlát megnyithatja akkor is, amikor a kölcsönt igényli.

Nem, ez nem feltétele az igénylésnek.

Ha már 6 hónapja rendszeresen hozzánk érkezik a jövedelme, akkor nem szükséges. Ha nem hozzánk érkezik a jövedelme, akkor a kölcsön igénylésekor be kell nyújtania:

  • egy legfeljebb 30 napos munkáltatói jövedelemigazolást, vagy
  • a rendszeres jövedelmének utolsó három havi jóváírását igazoló más banki fizetési számla bankszámlakivonatát.

Csak akkor, ha van mellette rendszeres jövedelme (pl. munkabér).

A személyi kölcsön egy jövedelem fedezete melletti hitel. Ez azt jelenti, hogy csak rendszeres jövedelemmel kell rendelkeznie az igényléshez, saját tulajdonú ingatlannal nem.

Azonban a felújítandó ingatlanban tulajdonjoggal kell rendelkeznie. Ezt tulajdoni lappal kell igazolni, mely a bankfiókban lekérdezhető, és annak díját a bank átvállalja. Az ingatlanra jelzálogjog bejegyzésére nem kerül sor.

Ha mulasztással szerepel a KHR-ben, akkor nem jogosult személyi kölcsönre.

Igen, de legfeljebb annyi időre, ameddig az Ön munkaszerződése érvényes. Például, ha Önnek még 24 hónapig él a szerződése, akkor legfeljebb 24 hónapos futamidejű kölcsönt igényelhet.

A kölcsön elbírálása

Ha már 6 hónapja rendszeresen hozzánk érkezik a jövedelme, akkor az igénylés rögzítését követően perceken belül elbíráljuk az igényét.

Az elutasításnak több oka is lehet. Online igényléskor az elutasítás okát elolvashatja az internetbanki alkalmazásban, személyes igényléskor pedig ügyintézőnk tájékoztatja Önt.

A kölcsön folyósítása

A kölcsönt a bankunknál vezetett fizetési számlájára utaljuk, de ezt követően felveheti azt készpénzben, ha szeretné.

Az adatok rögzítése után a hitelbírálat következik, amely a rendszereinkben csak 1-2 percet vesz igénybe.

A kölcsön törlesztése

A kölcsön törlesztőrészletét havonta automatikusan, csoportos beszedési megbízással vonjuk le OTP fizetési számlájáról. A törlesztés napja minden hónapban ugyanaz a nap.

Igen, de legalább 1 hónapot várnia kell a kölcsön igénylése után, és legalább az első havi törlesztőrészletét be kell fizetnie a módosításhoz.

Igen, az összeget bármikor csökkentheti előtörlesztéssel, vagy teljesen ki is fizetheti. Ha szeretne előtörleszteni, azt jelezze személyesen bármelyik bankfiókunkban.

3 000 000 forint összegig az előtörlesztés díjmentes az egész futamidő alatt.

Az OTP Felújítási Személyi Kölcsön esetében 3 000 000 forintig az előtörlesztés a teljes futamidő alatt díjmentes.

A 3 000 000 forint feletti előtörlesztés esetén a díj attól függ, hogy

  • részleges vagy teljes előtörlesztésről van szó,
  • mekkora összeget szeretne törleszteni, és
  • mennyi idő van még hátra a kölcsön futamidejéből.

12 havonta egyszer díjmentesen előtörlesztheti kölcsönét, ha az előtörlesztés összege nem több 200 000 forintnál.

Az előtörlesztés díjáról az OTP Személyi Kölcsön és OTP Felújítási Személyi Kölcsön termék feltételeiről szóló hirdetményből tájékozódhat.

Ha Önnek fizetési nehézségei adódnak, kérjük

Ha részleges vagy teljes előtörlesztést szeretne, azt külön jeleznie kell személyesen bármelyik bankfiókunkban.

Túlfizetésként tartjuk számon azokat a befizetéseket, amelyek az aktuális havi törlesztőrészleten és az esetleges egyéb díjakon felül a hitelszámlára érkeznek. A túlfizetések egy külön erre szolgáló számlára kerülnek. Az itt található összegek után nem fizetünk kamatot.

Ha felmondtak Önnek, személyesen kérhet fizetési haladékot bármelyik bankfiókunkban.

A késedelmi kamat kiszámításáról és összegéről az Üzletszabályzat az OTP Személyi Kölcsön, OTP Felújítási Személyi Kölcsön és a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel szerződésekhez dokumentumból és az OTP Személyi Kölcsön és OTP Felújítási Személyi Kölcsön hirdetményből tájékozódhat.

Az OTP Felújítási Személyi Kölcsön nem tartalmaz automatikusan törlesztési biztosítást, azt külön kötheti meg mellé.

A biztosító akkor fizeti ki a törlesztőrészleteket, vagy a teljes tartozást, ha:

  • Ön életét veszti,
  • az Ön egészsége baleset miatt legalább 50%-ban károsodik,
  • az Ön egészsége betegség miatt legalább 70%-ban, vagy 50 és 69% között, de visszafordíthatatlanul károsodik,
  • Ön baleset vagy betegség miatt nem tud dolgozni, betegállományban van, vagy
  • Ön legalább 31 napja regisztrált álláskereső.

További információkért kérjük, látogasson el a Személyi kölcsön törlesztési biztosítás oldalunkra.

Hitelszámla

A hitelszámla az a számla, ahol az Ön hitelével kapcsolatos tranzakciókat tartjuk számon, például a törlesztőrészletként befizetett összegeket.

Ha megszűnt a hitelszámlája, automatikusan igazoló levelet küldünk Önnek postán, de bármelyik bankfiókunkban is kikérheti az igazolást.


A tájékoztatás nem teljes körű. Az OTP Felújítási Személyi kölcsön termék feltételeit és a hiteldíj mértékét az OTP Személyi Kölcsön és OTP Felújítási Személyi Kölcsön kölcsön termékének feltételeiről szóló hirdetmény tartalmazza.

OTP Felújítási Személyi Kölcsön reprezentatív példa:
Kölcsön összege 3 000 000 Ft, kölcsön futamideje 60 hónap, ügyleti kamat mértéke 11,49%, Teljes Hiteldíj Mutató (THM) értéke 12,7%, hitelkamat típusa fix, havi törlesztőrészlet 66 203 Ft, kölcsön teljes díja 994 680 Ft, fizetendő teljes összeg 3 994 680 Ft.

A THM értékek meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, értéke a feltételek változása esetén módosulhat. A bank a hitelbírálat és a kondíciók módosításának jogát fenntartja.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az informacio@otpbank.hu e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.