A legkiemelkedőbb népművészek díja

Publikálva: 2019. április 24. támogatás, szponzoráció

Április első hétvégéjén került megrendezésre a XXXVIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a Papp László Budapest Sportarénában. Az OTP Bank Táncház Díját Radák János néptáncos, táncoktató, koreográfus kapta. Táncház Éremben pedig további öt kiváló szakember részesült.

Az OTP Bank a Táncház Díjat 2012 óta adja át, elismerve vele azoknak a Magyarországon élő táncosoknak, táncospároknak, zenészeknek, énekeseknek, zene- és táncpedagógusoknak a munkáját, akik tevékenyen dolgoznak azon, hogy az élő néphagyomány mind szélesebb tábor számára váljon elérhetővé. 2019 a Táncház Díj szempontjából a táncosok éve, így a díjat és az elismeréssel járó 500.000 forintot Radák János néptáncos, táncoktató, koreográfus kapta.

János Magyarországon élő aktív előadóművész, oktató és gyűjtői tevékenységet folytató személy, aki bár vidéki városban csendesen él, szakmailag országosan elismerten kiemelkedően végzi munkáját. Elsősorban Erdély, azon belül is a Mezőség táncainak hiteles képviselője, továbbá a bukovinai táncok, legelmélyültebb ismerője hazánkban.  A jövő generációjának kinevelésében is aktívan részt vesz, a bukovinai származású hidasi gyermekek összefogása mellett a pécsi Berze Nagy János A.M.I. néptánc oktatójaként. Munkásságára jellemző a mély alázat és végtelen csendesség, személye emberileg is példaértékűen kiemelkedőnek tekinthető.

A táncházmozgalomért tett munkájuk elismeréseként Táncház Érmet kaptak:

  • Benkő András zenész, kobzos énekmondó;
  • Halász László zenész, a KOLO együttes vezetője;
  • Halmos Attila prímás, énekes;
  • Rőmer Judit népzenész, etnográfus;
  • Salamon Beáta népzenész, népi hegedűtanár.

Ezúton is szívből gratulálunk a díjazottaknak!

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.