Lezárult az AutoWallis lakossági részvényjegyzése

2021. október 28. global markets

Lezárult az AutoWallis lakossági részvényjegyzése

Az intézményi befektetők részvényjegyzése november 2-án indul.

Az előzetes várakozásokat jelentősen felülmúló érdeklődés miatt 2021. október 28. 00:01 perccel lezárásra került az AutoWallis Nyrt. eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzése. A 2021. október 25-én, hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, mely átcsoportosítással és túljegyzés elfogadásával akár 2,5 milliárd forintra növelhető, de erről a társaság csak a teljes, intézményi befektetőket is magában foglaló jegyzési periódust követően dönt az OTP Bank, mint forgalmazóval egyetértésben. Az intézményi befektetők továbbra is 2021. november 2-9. között jegyezhetnek majd AutoWallis részvényeket. Az intézményi és lakossági befektetők egyaránt az előzetesen meghatározott 107-122 forint közötti ársávban juthatnak az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényeihez túljegyzés esetén is.

Budapest, 2021. október 28. – A jegyzési időszak első három napján az MNB által jóváhagyott befektetési tájékoztató szerinti maximális részvénymennyiség lejegyzésre került a lakossági befektetők által a forgalmazó OTP Banknál. Ennek és az MNB által jóváhagyott befektetési tájékoztatóban foglaltak alapján az AutoWallis a forgalmazó OTP Bankkal közösen 2021. október 28. 00:01 perckor lezárta az előzetesen 16 naposra tervezett lakossági jegyzést. Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy komoly sikernek könyvelik el a minden várakozást felülmúló lakossági érdeklődést. Hozzátette, hogy az AutoWallis tranzakciója nem csak a társaság szempontjából fontos mérföldkő, hanem a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piacán is, melyen 2017 óta nem volt nyilvános részvénykibocsátás.

Kazár András, az OTP Bank tőkepiaci kibocsátási területének vezetője elmondta, hogy a mostani részvényjegyzés keretében az OTP Bank, történetében először, online és telefonos részvényjegyzési lehetőséget is kínált, és az új innovációknak köszönhetően a csatornák kiválóan, zavartalanul működtek.

A lakossági értékesítési időszak korábbi időpontban történt lezárása nem érinti az intézményi értékesítés ütemtervét, a 2021. november 2-9. közötti jegyzési időszakot. Fontos, hogy a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt részvény mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp megemelt kibocsátási összértékét (2 milliárd forint), mint a lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal megnövelje (2,5 milliárd forintra) és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést elfogadjon.

A Magyar Nemzeti Bank október 13-án hagyta jóvá a társaság nyilvános részvénykibocsátási tájékoztatóját. A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték). Az AutoWallis célja a forrásbevonással, hogy részvénypiaci súlya, a részvények likviditása, forgalma tovább bővüljön. A vállalat bízik benne, hogy a jelenlegi csaknem 2.800 lakossági részvényes mellé több száz új befektető csatlakozik azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és részt vegyenek a magyar tőzsde autós vállalatának sikersztorijában, amelyben az évtized végére az AutoWallis Csoport a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává válhat.

A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93.457.943 darab új részvény értékesítését tervezi. A lakossági befektetők az intézményi jegyzés során kialakuló végleges áron, a 107-122 forint közötti ársávon belül juthatnak AutoWallis részvényekhez . A lakossági befektetők az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekre a 107-122 forintos ársávon belül 122 forintos maximális áron tehettek jegyzési ajánlatot, természetesen azzal, ha a kialakuló végleges ár a maximális árnál alacsonyabb lesz, a különbözet a lakossági befektetők részére visszatérítése kerül. Az intézményi befektetők 2021. november 2-9. között adhatják le aukciós részvényvásárlási ajánlataikat az AutoWallis részvényekre. A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi könyvépítéses aukciós értékesítés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül. A részvénykibocsátással kapcsolatos részletes információk honlapunkon érhetők el.

Tájékoztatás

Jelen közzététel a 1129/2017/EU rendelet alapján reklámnak minősül. A közzététel célja, hogy valamennyi befektető hozzáférjen ugyanazon szabályozott információkhoz és így az AutoWallis Nyrt. (Társaság) teljes körű transzparenciát biztosítson, illetve teljes mértékben megfeleljen a 1129/2017/EU rendelet, az 596/2014/EU rendelet, valamint a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (Tpt.) alapján fennálló tőkepiaci előírásoknak. A jelen közzétételben foglalt információkkal kapcsolatban a Társaság a 1129/2017/EU rendelet alapján értékpapír kibocsátásával kapcsolatos, az MNB által jóváhagyott tájékoztatót tett közzé, amely elérhető a bet.hu honlapján , az MNB közzétételi honlapján , illetve a Társaság honlapján és az OTP Bank, mint kizárólagos forgalmazó honlapján ( www.otpbank.hu/autowallis ). A tájékoztató MNB általi jóváhagyása nem jelenti a felajánlott értékpapírok jóváhagyását. Jelen dokumentum kizárólag tájékoztatási célt szolgál és a figyelem felkeltésére irányul. A részvényjegyzéssel kapcsolatos részletes információkról, feltételekről befektetési döntése meghozatala előtt kérjük, hogy alaposan tájékozódjon a részvény nyilvános forgalomba hozatalához készített kibocsátási tájékoztatóból. Kérjük, hogy óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, mérlegelje a befektetés kockázatáta felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogszabályokról is. A konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért.Jelen dokumentumban szereplő információk nem minősülnek sem befektetési tanácsnak, sem pedig az ügylet végrehajtására vonatkozó ajánlatnak, javaslatnak vagy felhívásnak. A potenciális befektetők egyéni körülményeit a jelen dokumentumban olvasható információk nem veszik figyelembe, így   a jelen tájékoztatás nem jelent megfelelő alapot a befektetési döntése kizárólagos meghozatalához. A pénz- és tőkepiaci helyzet változásait, az árfolyamok mozgását, a befektetések és azok hozamainak alakulását több tényező együttes hatása befolyásolja, melyek között jelentős tényező a befektetői várakozások alakulása is. Minden befektetés bizonyos kockázatokkal jár, amelyek kihathatnak a befektetési döntés eredményességére és a befektető esetleg nem olyan összeghez jut a befektetéséből, melyet befektetési célként elvárt, vagy amennyit befektetett, így akár az is előfordulhat, hogy a befektetett tőke csökken. A részvények árfolyama folyamatosan változik, az azonnali értékesítésre az aktuális árfolyamon kerülhet sor, mely akár árfolyamveszteséggel is járhat. Az egyes termékek, szolgáltatások esetében, kérjük, értékelje azok adóügyi elszámolásra vonatkozó következményeit, egyéb adóügyi következményeit is, figyelemmel arra, hogy ezek pontosan csak a hatályos adójogszabályok és az ügyfél egyedi körülményei alapján ítélhetőek meg, és ezen körülmények a jövőben változhatnak.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az informacio@otpbank.hu e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.