Lezárult az OTP Bank második startup programja

Publikálva: 2019. május 29. innováció, fejlesztések

Befejeződött az OTP Bank második nemzetközi akcelerátor programja, az OTP Startup Program. A záró Demo Day-en a Programban részt vett 9 cég szakértők, potenciális befektetők és a hitelintézet vezetői előtt mutatták be a 12 hetes közös munka eredményeit. A legjobb megoldások fejlesztése folytatódik, a bank és a startupok közösen dolgoznak tovább, hogy azok beépülhessenek a banki működésbe.

Az OTP Bank tavaly ősszel hirdette meg második, startupoknak szóló pályázatát. Az OTP Startup Program iránt hatalmas volt az érdeklődés, amit jól mutat, hogy 65 országból összesen 310 startup nevezett. Az előzetes kiválasztási folyamatot követően végül a legígéretesebbnek számító kilenc érettebb, már növekedési fázisban lévő startup kezdhette meg a munkát idén márciusban, hogy a bankkal közösen fejlesszék tovább megoldásaikat.

Emellett a csapatok képviselői a 12 hetes akcelerációs időszak alatt összesen több mint 35 órányi szakmai workshopon és 76 igényeikre szabott, egyéni mentoráláson vehettek részt az általuk előzetesen kiválasztott, legfontosabbnak tartott témák mentén az OTP Bank innovációs központjában, azaz az OTP LAB-ben. A startup mentorálásában a Program neves nemzetközi és hazai partnerei, így a Mastercard, a Microsoft, az EIT Digital, a McKinsey Panorama, a Jet-Sol és a PortfoLion szakértői is részt vettek. A Program megrendezését a bankcsoporton belül is rendkívül széles összefogás övezte, közel 30 szakterület támogatta a pilotok megvalósítását.

A program hivatalosan a május 23-án megrendezett Demo Day rendezvénnyel zárult, ahol a startupok több mint 150 vendég és az OTP Csoport, valamint a Program partnereinek vezetőségéből álló szakértői panel előtt mutatták be a 3 hónapnyi fejlesztés eredményeit.  A Bank – tekintettel arra, hogy az OTP Startup Program célja a résztvevő cégek közül minél többel hosszabb távú partnerség kialakítása – a cégek prezentációi után nem hirdetett győztest, azonban a Program szakmai partnerei három különdíjjal jutalmazták az általuk legjobbnak ítélt csapatokat:

  • Az osztrák Pioneers, mely technológia-intenzív újításokra fókuszáló innovációs ökoszisztémát működtet, a Staffino részére biztosít ingyenes részvételi lehetőséget Európa egyik vezető technológiai eseményén, a Pioneers ’20 konferencián.
  • A HubHub különdíját a Bluecode nyerte, így a csapat tagjai fél éven keresztül ingyenesen használhatják Budapest egyik legújabb közösségi irodájának inspiráló irodai tereit.
  • Az EIT Digital pedig a Talk-A-Bot-nak ítélte a “Az európai digitalizációt támogató leginnovatívabb csapat” különdíját, melynek része egy meghívás Európa legnagyobb digitális innovációs konferenciájára, azaz a 2019 EIT Digital Conference eseményre.

„Az OTP óriási ötlet injekciót kapott a startupoktól, amelyből nagyon sokat tudott meríteni fejlesztéseihez, míg a startupok a partneri támogatás mellett kipróbálhatták ötleteiket nagybanki környezetben, tehát minden résztvevő számra előnyös volt az elmúlt három hónap” – fogalmazott Johancsik Tibor, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

Fischer András, az OTP LAB vezetője szerint az elmúlt hónapokban a résztvevő cégek mindegyike izgalmas és az OTP Bank számára releváns témákon dolgozott. „Az OTP Bank már második startup programjával erősíti aktívan a kapcsolatot azokkal az innovatív technológiai vállalkozásokkal, amelyekkel együttműködve még hatékonyabban tudja fejleszteni szolgáltatásait. A most lezárult program résztvevői közül többekkel folyik tovább a közös munka közös elképzeléseink fejlesztésén.”

A programban részt vevő startupok és fejlesztési területük:

  • Alyne Saas (a jogszabályi megfelelés és kockázatkezelés hatékony megvalósítását támogató platform)
  • Bluecode (vonalkód-szkennelésen alapuló, határokon átívelő mobilfizetési séma)
  • Evrotrust (távoli ügyfélazonosítási és elektronikus hitelesítési megoldás)
  • Heatventors (hőenergia-tároló megoldás szerverparkok és irodaépületek számára)
  • Kasko (rugalmas biztosítási szolgáltatások kialakítását támogató platform)
  • Staffino (a szolgáltatásminőséget figyelő, közvetlen ügyfélvisszajelzést lehetővé tévő megoldás)
  • SymbaSync (külső és belső toborzást támogató platform a tehetségek képesség alapú, részrehajlás nélküli azonosítására)
  • Talk-A-Bot (széles körű funkciókat ellátó chatbotok az ügyfélszolgálati feladatok automatizálására)
  • Tresorit (titkosított, biztonságos felhő alapú tároló és fájlmegosztó megoldás)

Az OTP Bank két évvel ezelőtt azért indította útjára saját, együttműködési fókuszú akcelerációs programját, mivel fontosnak tartja az innovatív megoldások beépítését működésébe és ügyfélkiszolgálásába, akár belső, akár a szervezeten kívüli forrásból származzanak azok. Az OTP Startup Program hatékony platformnak bizonyult a piacon elérhető ígéretes startup megoldások széles körű feltérképezésére, a potenciális partnerek azonosítására, így a bank a most lezárult program tapasztalatait beépítve tovább dolgozik azon, hogy a startup ökoszisztéma szereplőivel mind szélesebb körű, kölcsönösen előnyös partnerségeket alakítson ki.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.