Már csak 1 nap és az OTP Bank kivezeti a lakossági SmartBankot

Publikálva: 2022. március 23. fejlesztések, innováció

Március 24-től átveszi a lakossági SmartBank helyét az új OTP MobilBank. A mobilbankkal rendelkező 1,5 milliós ügyfélkör több mint kétharmada már az új szolgáltatást használja. A regisztráció egyszerű, mindössze néhány percet vesz igénybe. A határidő után a SmartBankban a napi bankolási funkciók már nem lesznek elérhetőek, csak az új internetbank- és mobilbank azonosított regisztrációjára, illetve a Selfie számlanyitásra lesz lehetőség.

Fordulóponthoz érkezik a mobilbankolás az OTP Bank lakossági ügyfelei számára – március 24-től a hitelintézet kivezeti a lakossági SmartBank alkalmazást, aminek helyét az új OTP MobilBank veszi át. Az OTP Bank a hazai piacon úttörőként, 2011-ben indította útjára a SmartBank alkalmazást. Ekkoriban még a magyar lakosság alig egyötöde használt okostelefont, és a telefonokon futó alkalmazások is eléggé kezdetlegesek voltak. Az azóta folyamatosan bővülő ügyfélkör, és a digitális bankolás gyors ütemű terjedése új ügyféligényeket hozott. Ezeknek az igényeknek megfelelően újította meg a lakossági internetbanki és mobilalkalmazási szolgáltatását a hitelintézet, az új OTP MobilBank pedig funkcióit tekintve utolérte, sőt, meg is haladta a SmartBankot.

Az OTP Bank az eredetileg március 1-jére tervezett kivezetést a lakossági ügyfeleinek igényeihez alkalmazkodva halasztotta el három héttel, március 24-re, hogy az újdonságokat lassabban elfogadó ügyfelek számára kényelmesebb legyen a váltás. A kivezetési periódus meghosszabbításának köszönhetően további több mint százezer felhasználó regisztrált át az új alkalmazásba, így elérkezett az idő, hogy a hitelintézet elbúcsúzzon a lakossági SmartBank alkalmazástól.

A mobilbankot rendszeresen használók száma az elmúlt másfél év alatt megduplázódott. A mobilbankot letöltők száma meghaladja az 1,5 milliót, ennek pedig az új OTP MobilBank felhasználói egyre dinamikusan növekvő szeletét teszik ki.

A SmartBank kivezetése fontos mérföldkő abban a folyamatban, hogy a kor követelményeinek és ügyfeleink igényeinek jobban megfelelő, jövőbe mutató digitális szolgáltatásokat nyújtsunk. Bízunk benne, hogy mostanra az újdonságokat lassabban elfogadó ügyfeleinknek számára is kényelmesebbé tudtuk tenni a váltást. Gyakorlati támogatást is nyújtunk számukra: amennyiben kérdésük van, vagy segítségre van szükségük akár a regisztrációval, akár az egyes új funkciók használatával kapcsolatban, az OTP Bank fiókhálózatának és Contact Centerének munkatársaihoz is fordulhatnak. ” – mondta el Vouszka Péter, az OTP Bank digitális csatornáinak szolgáltatásfejlesztésért felelős vezetője .

Az új OTP MobilBankban számos új pénzügyi funkcióval és kiemelkedő technológiai megoldással találkozhatnak a bank lakossági ügyfelei, amelyek egyszerűbbé, kényelmesebbé teszik a napi pénzügyek intézését. A regisztráció egyszerű, mindössze néhány percet vesz igénybe. Akik még nem regisztráltak az új alkalmazásra, az OTP Bank ebben a videóban is megmutatja a regisztrációhoz szükséges lépéseket, a legfontosabbakat pedig össze is foglalta számukra a hitelintézet:

  • A regisztráció elindítható a „régi” alkalmazásokból – SmartBank, OTPdirekt internetbank -, az OTP Bank honlapjáról, vagy az új mobilbanki alkalmazás letöltésével az App Store-ból illetve a Google Playből.
  • Elsőként az új Digitális szolgáltatásra kell szerződni az online regisztráció keretében, ehhez az OTPdirekt internetbanki belépéshez is szükséges adatokra van szükség: azonosító, számlaszám és jelszó. Az SMS-ben kapott kód segítségével ezt követően megadhatja email-címét és jelszavát, majd elolvashatja a Digitális Szolgáltatási Szerződést, és elfogadását követően véglegesítheti regisztrációját. Ezzel már használhatóvá válik az új OTP InternetBank, melynek fejlesztése és funkcióinak bővítése az idei évben folytatódik.
  • A Digitális Szolgáltatási Szerződés megkötése után az email-címmel és megadott jelszóval regisztrálthat a MobilBankba, amit követően még egy SMS-ben kapott kódot meg kell adni, majd létrehozható a PIN-kód az alkalmazás használatához. Ezt követően ezzel a kóddal, vagy biometrikus azonosítással léphet be az alkalmazásba.
  • A teljeskörű használathoz és a QR-kód alapú jóváhagyáshoz a Beállításokban szükséges még aktiválni a mobilbanki regisztrációt.

Az OTPdirekt internetbank szolgáltatásait nem érinti a SmartBank lakossági kivezetése, minden funkció változatlanul elérhető. Az OTP Bank nem lakossági ügyfelei változatlanul tudják használni a SmartBank minden funkcióját.

További információ:

https://www.otpbank.hu/portal/hu/OTPSmartBank/Kivezetes

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódjon az OTP Bank fiókjaiban és honlapján ( www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.