A "Fagy, aszály, vízhiány: hogyan alkalmazkodhat az agrárium a klímaváltozáshoz?" című podcast teljes szöveges átirata

Koncz Máté: Azt a kérdést teszik fel a legtöbben, hogy akkor mit kell termelni. Csakhogy már maga a kérdés magában foglalja a problémát: jelenleg Magyarországon nincs köztermesztésben olyan növény, amely ezekhez a viszonyokhoz alkalmazkodni képes, vagy amely ezt a problémát megoldaná.

Szabó István: Próbáljanak meg alkalmazkodni a változáshoz. Tudom, hogy fáj – legyen szó érzelmi vagy anyagi változásról –, de szembe kell néznünk ezzel.

A vodcast főcíme megjelenik, egy zöld háttéren körök jelennek meg, amik aztán félköröket alkotva a jobb alsó sarokban pulzáló mozgást adnak ki. Az OTP Bank logója látható a bal felső sarokban, illetve bekúszik az epizód címe is.

A podcaststúdióban 4 ember ül egy téglalap alakú asztal körül, elegánsan öltözve. Az asztalon 4 bögre áll, és minden megszólaló előtt egy-egy mikrofon. A háttérben egy TV, amelyen az OTP Bank logója látható.

Sigmond Árpád: Köszöntjük a nézőket és a hallgatókat! Ez az OTP Bank podcastja, amelyben ezúttal ismét az agrárszektor aktualitásairól és trendjeiről beszélgetünk. Én Sigmond Árpád vagyok, beszélgetőpartnerem Herman Bernadett, az MFOR vezető szerkesztője, akivel Szabó Istvánt, az OTP Agrár vezetőjét, valamint Koncz Mátét, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökét kérdezzük. Az előző, agráriummal foglalkozó epizódunkban már átvettük, hogy az ágazat gyakorlatilag multikrízissel, polikrízissel néz szembe: az egyre szárazabb és forróbb nyarak, illetve évek mellett csökkenő terményhozamokat látunk, egyre többféle állatbetegség és járvány üti fel a fejét, a piaci árak ingadoznak, a termelési költségek pedig nőnek. Egészen friss hír, hogy idén három héttel hamarabb kezdődik a szüret, és a szőlő minősége is hagy némi kívánnivalót maga után. Az élelmiszerek ára sok esetben azért nem emelkedett drasztikusan Magyarországon, mert a világpiacon volt némi ellensúlyozás – túltermelést lehetett látni –, és ez valamennyire mérsékelte a hatásokat. Magyarországon azonban nagyon rossz évet zár az agrárium. Mi az, amit most tehetnek a gazdák, ami a legsürgetőbb? Nyilván az is fontos, mi lesz 5-10 év múlva, de hogyan vágjanak bele – ha van forrásuk, akár fejlesztési, akár uniós –, merre induljanak, hogy a jövő év ne legyen ennyire nehéz?

Koncz Máté: Ha megnézzük, mi hiányzik leginkább a termeléshez, az a víz. Mindazon nehézségek mellett, amelyeket többször felsoroltunk, a legkomolyabb problémát a vízhiány okozza: az a víz hiányzik, amely a növények gyökérzónájában van, és amelyet fel lehetne venni. Ha tehát az első lépéseket keressük, meg kell találni, meg kell tanulni és be kell építeni azokat a szakmai megoldásokat, amelyekkel az adott gazdálkodó az adott területen, az adott kultúra számára a lehető legtöbb vizet meg tudja őrizni. A talajokat képessé kell tenni arra, hogy befogadják és megtartsák ezt a vizet, és meg kell teremteni azokat a körülményeket, amelyek mentén minél többet megőrizhetünk belőle: akár talajtakarással, akár a talaj minél szélesebb rétegének olyan állapotba hozásával, hogy megkösse a vizet, akár talajjavítási megoldásokkal vagy vízkezeléssel – például úgy, hogy a belvizet a lehető leggyorsabb levezetése helyett valamilyen formában az adott területen tartjuk. Ezeket a megoldásokat kell keresni, de látni kell, hogy nincs egyetlen igazság. Nem létezik olyan metodika, amelyet hátradőlve elmesélhetnénk, mire mindenki megvilágosodik, és megoldódik a probléma. Rengeteg szempont van, de rövid távon jelen pillanatban az a legfontosabb, hogy minél több vizet őrizzünk meg a talajban. Leginkább azért, hogy időt nyerjünk, egy kis lélegzetvételhez jussunk, és egy működő gazdaság továbbvitele mellett meg tudjuk tenni azokat a változtatásokat is, amelyek az egész gazdálkodás struktúrájában szükségessé válnak.

Herman Bernadett: Úgy hallottam, hogy az aszály a mezőgazdaságban olyan, mint a bankoknál a kamatos kamat: évről évre egyre nagyobb, és egyre kevesebb víz marad a talajban. Mennyire rossz a helyzet Magyarországon, és mit lehet tenni?

Koncz Máté: Igen, ezt látni kell. Az egyik dolog, mennyi csapadék esik egy évben, mennyi eső hullik a tenyészidőszakban. A másik kérdés, milyen állapotban van a talaj, amikor belekezdünk. Az, hogy az előző évből víztöbblettel indulunk, ma egyre ritkább; jellemzően már eleve vízhiánnyal lépünk ki. Ahogy a felvetésben is benne volt, egyre szárazabb állapotban megyünk bele a téli időszakba, amikor a sokéves átlagban még mindig több csapadék hullik, és mivel hidegebb van, ennek jelentős része nem elpárolog, hanem beszivárog. Ahogy az imént is mondtam: meg kell találni a víz megőrzésének a módját, akár talajjavítással, a tömörödés megszüntetésével, olyan talajtakarással, amely képessé teszi a talajt a víz megtartására. A csapadékeloszlás is romlik, és ha megnézzük az idei nyár felmelegedési kimutatásait, hőtérképeit, azokból látszik, hogy a legnagyobb felmelegedés, a legmagasabb hőmérsékletek messze a Kárpát-medencében voltak tapasztalhatók. A történelmi vénával rendelkező nézők és hallgatók kedvéért: a hőség gyakorlatilag körberajzolta a történelmi Nagy-Magyarország területét. A Kárpát-medencében 40-41-42 fokot mértünk, ezzel párhuzamosan pedig ugyanezekben az időszakokban legfeljebb Róma közvetlen közelében volt hasonló meleg. Ezt leszámítva Európában mindenhol sokkal hűvösebb volt az idő, ami sajnos azt jelenti, hogy elsődlegesen mi szembesülünk ezzel a problémával, nekünk kell megtalálni rá a válaszokat – ezzel pedig Európában kicsit egyedül maradtunk.

Szabó István: Ha a válaszokat nézzük, egyik pillanatról a másikra nem fogjuk tudni megoldani a helyzetet. Olyan gyökeres változásra, hogy amit az elmúlt 20 évben csináltam, azt holnaptól máshogy kell, ne számítsunk. És most csak a vízről és csak a szántóföldi növénytermesztésről beszélünk – egyébként nagyon sok mindenben változtatni kellene a következő időszakban. Ha maradunk a szántóföldi növénytermesztésnél, nem mindegy, milyen technológiával dolgozunk, és nem mindegy a talajtakarás kérdése sem. Nem mindegy, hogy a több száz hektárodból 3, 5 vagy 10 százalékon, de el kell kezdeni kísérletezni: vetőmaggal, technológiával, baktériumokkal, a lignit alkalmazásával – minden lehetőséget végig kell nézni. Ehhez azonban kell géppark, és kell az is, hogy a termelők sokat beszélgessenek egymással, megnézzék a nemzetközi jó gyakorlatokat, hogy mit csinálnak másként például az olaszok. Meg kell nézni, hogy ha a kukorica nem válik be, akkor esetleg cirok vagy más növény szóba jöhet-e. Csakhogy itt a kérdés a piac. Hiába foglalkozom bármilyen „szexi” növénnyel, a kérdés az, el tudom-e adni. Ha megnézzük a magyar agráriumhoz tartozó gabonakereskedőket vagy a főbb feldolgozókat, ott négy-öt növény szerepel, se több, se kevesebb; az összes többi speciális piacokon érvényesül. Ha jól tudom, talán a mák az, amelynek a vetésterülete jelentősen nőtt az elmúlt időszakban, de számos olyan egyéb növény van, amellyel – akár a beszerzésnél, akár az értékesítésnél összefogva – sokkal jobb pozíciókat lehetne elérni. Ehhez viszont összefogásra van szükség, a téeszesítés óta pedig az összefogás nem feltétlenül pozitív kicsengésű.

Koncz Máté: Azt a kérdést teszik fel a legtöbben, hogy akkor mit kell termelni. Csakhogy már maga a kérdés magában foglalja a problémát: jelenleg Magyarországon nincs köztermesztésben olyan növény, amely ezekhez a viszonyokhoz alkalmazkodni képes, vagy amely ezt a problémát megoldaná. Nem is lehet, nem létezhet ilyen. A növényeket, amelyeket most termelünk, nem azért választottuk ki, hogy elviseljék ezeket a szélsőséges időjárási körülményeket, amelyek főleg az elmúlt öt évben váltak jellemzővé, hanem azért, hogy egy teljesen más klimatikus viszonyrendszerben eredményeket érjünk el velük. Tehát még egyszer: a rendszer jellegéből adódóan ma nem létezhet köztermesztésben olyan növény, amellyel ez megoldható. Lehet, hogy van néhány speciális növény – kamilla, mák –, ezek amolyan titkos tippek. A mák is izgalmas: ha megnéztétek az idei évet, Budapest határától nagyjából Gödig, az M2 mindkét oldalán mák volt. Ezt lehet csinálni még két évig, aztán ott fogja mindenki nézegetni a mákját, hogy hirtelen a tízszeresére növeltük a vetésterületét, majd csodálkozunk, hogy senkinek sem kell. Önmagában tehát nem ez a megoldás. Léteznek persze olyan növények, amelyek ebben a viszonyrendszerben is sikerrel termeszthetők, de ha valami ma még nincs köztermesztésben, akkor nem tudjuk, hogyan lehet a magyar viszonyok között termelni. Mondhatjuk, hogy hozzunk olajbogyót, mert ezt bírja, és szükség is van rá a világban. Ez igaz, de senki nem tudja, hogyan kell nagy területen termelni – kis területen már vannak kísérletek, de nagy területen, hogy a példánál maradjunk, senki nem tudja, hogyan kell Magyarországon olajbogyót termelni, mert még nem csináltuk. Összességében tehát a kérdést sem szabad úgy feltennünk, hogy „mit termeljünk”, mert senki nem tudja a választ. El kell kezdeni nézelődni, keresgélni, és – ahogy István is mondta – kísérletezni.

Szabó István: Azt lehet látni, hogy Magyarországon próbálkoznak ezzel. Tőlünk 200 kilométerre délre már komoly mogyoróültetvények vannak, és van egy-két világcég, amely felvásárolja a termést. Az országhatáron túlra is ki kell tehát néznünk, meg kell nézni, ki kell menni – vagy ide kell hívni a szakembereket. Ez adott esetben kamarai, államigazgatási feladat, vagy a termelői összefogásé, a MOSZ kezdeményezéséé, de ide kell hívni a külföldi szaktudást.

Sigmond Árpád: Honnan érdemes puskázni? Melyek azok az országok – Európában vagy máshol –, amelyek sikeresebben tudták felmutatni ezt az alkalmazkodást? Lengyelországból érdemes tanulni? Oroszországból? Honnan?

Szabó István: A lengyelektől szerintem más oldalról kellene tanulni. Ha a szántóföldi növénytermesztést nézzük, ők egy viszonylag fejlett, de széttagolt kisbirtokrendszerrel futottak neki az uniós gazdaságnak. Ne felejtsük el, hogy háromszor-négyszer nagyobb országról van szó, közvetlenül Németország határán, tehát a piac ebből a szempontból nekik kedvezőbb, és éghajlati problémájuk a lengyeleknek nincs – nekünk van. A zöldség- és gyümölcstermesztésből, a baromfitenyésztésből viszont lehetne tanulni, bár a baromfiiparban Magyarországon is vannak jó cégek; a sertéstenyésztést és a tejtermelést pedig mindenképp el lehetne tanulni. És legfőképp azt, hogy nem alapanyagot kell termelnünk, hanem magasabb hozzáadott értékű terméket kell előállítanunk. Röhejnek tartom, hogy tejelő szarvasmarhából, ha jól emlékszem, évi 2 milliárd liter tejet állítunk elő, amelynek egy része folyadéktejként exportba megy, a magasabb hozzáadott értékű terméket viszont Lengyelországból, Szlovákiából, Németországból, Franciaországból importáljuk. Nézzétek meg a boltok tejpultjait: 80 százalékuk import. Meg tudnánk csinálni, de a hazai támogatási rendszer és a hazai vállalkozások egy része valamiért inkább UHT tejet és trappista sajtot gyárt – vagyis épp azokat a termékeket, amelyek Nyugat-Európában normál esetben a tejfelesleg levezetésére szolgálnak. Nem erre fejlesztünk. A kettő között pedig van egy kis különbség.

Koncz Máté: Nézzük meg stratégiai, gazdaságszervezési szempontból, mi értelme van, hogyan magyarázható az élelmiszeriparnak adott nagy mennyiségű költségvetési támogatás. Ennek akkor van értelme, ha a tejipar képessé válik arra, hogy ilyen nehéz körülmények között is versenyképes termékekkel, megfelelő áron piacra vigye a magyar gazdaságban előállított nyerstejet. Úgy azonban, hogy UHT tejet, sovány túrót és tejport állítunk elő, ez nem megy. A magasan feldolgozott termékek ára a boltokban az elmúlt időszakban érdemben nem változott: a poharas joghurt ára pontosan ott van, ahol egy éve, miközben a hozzá felhasznált alapanyag ára gyakorlatilag a felére esett. Egy versenyképes, fejlett, konkrét célokkal rendelkező feldolgozóipari szektor meg tudja oldani, hogy az ilyen alapanyagár-kríziseket valamennyire kisimítsa – és ez érdeke is, hiszen ha hagyja csődbe menni az alapanyagtermelőket, később neki sem lesz miből dolgoznia. Az egymásrautaltság, az érdekeltség nem rövid, hanem közép- és hosszú távon, akár tízéves viszonylatban értelmezendő, és ott ezek megoldhatók. Nálunk éppen ez hiányzik.

Szabó István: Vannak azért üdítő kivételek – nagyobb és kisebb tejfeldolgozók is –, akik valóban tudnak magasabb hozzáadott értékű terméket előállítani, de sajnos nem ez a tendencia.

Herman Bernadett: Én azt látom a boltokban, hogy ha vásárolni megyek, gyakran nem kapok magyar almát: olasz almát, lengyel almát találok helyette.

Szabó István: Nincs magyar alma, mert sokkal szebb, nagyobb, homogénebb osztrák és lengyel alma érkezik Magyarországra – ráadásul úgy, hogy emlékeim szerint Lengyelországban csúcstermés volt. Idén viszont fagyunk is volt: tavaszi fagy, amely az ültetvények egy részénél gondot okozott, majd aszály. A normál alma emiatt mondjuk a 65 százalékára zsugorodott, tehát kisebb, és esztétikailag is teljesen más, mint egy nyugat-európai – miközben állítólag a nyugat-európai hűtőházakban még ott állnak a tavalyi almák.

Koncz Máté: Ehhez hozzátartozik, hogy – ha visszaemlékszel – a tavalyi tavasz gyakorlatilag teljesen lefagyasztotta az almatermést. Az almatermesztők akkor olyan delegációval mentek a minisztériumba, hogy nem lesz alma az országban. Az idei fagy, majd az azt követő aszály is megfogta a termést, tavaly pedig gyakorlatilag megsemmisült az alma az országban, úgyhogy nehéz a korábbi évekhez viszonyítani. Látni kell azt is, hogy a legmagasabb minőségű alma kimegy az országból: a csúcsminőséget termelők – akik az olaszországi sztenderdek mentén is kiemelkednek – termését a nagykereskedelem egy lendülettel viszi ki olyan piacokra, ahol jóval többet fizetnek érte, mint amennyit a hazai termelő kér. Ami itthon marad, az az esetek jelentős részében nem az a minőség.

Szabó István: Még az almánál, a gyümölcsnél maradva: ha megnézzük a különböző gyümölcskultúrák, ültetvények átlagéletkorát, az ember felnéz az égre, és felteszi magának a kérdést, hogy ilyen technológiával, ilyen idős ültetvényeket egyáltalán érdemes-e még gazdaságosan működtetni. Nem érdemes. Szabad ég alatt sok helyen nincs csöpögtető öntözés, nem megfelelő a fajtaválasztás, nem megfelelő a térállás, nincs fagyvédelem – tehát zömében régi, elavult gyümölcsöseink vannak. A szilvaültetvényeknél, ha jól emlékszem, 20 év fölötti az átlagéletkor. És mit csinálunk? Ökológiai művelésbe vonjuk őket, és jövedelemtámogatást adunk olyan ültetvényekre, amelyekről tudjuk, hogy nem jók – ez egyébként társadalompolitikai kérdés is. Felteszem tehát a kérdést: ha a következő időszakban stratégiában fogunk gondolkodni, miért nem lehet azt mondani, hogy „kedves pályázók, megmondjuk nektek, ezen a területen melyik az a gyümölcs, amelyre pályázhattok”? Megmondjuk, hogy az egyes gyümölcsfajoknál milyen térállásban, hány fát, milyen fajtával, öntözéssel és jéghálóval kell megoldani – és ez hektáronként, mondjuk, 8,5 millió forint. Hány hektáron szeretnéd? Tízen? Akkor ennyi a támogatás, de akkor annak úgy is kell megvalósulnia. Ezt a lengyelek, az olaszok, bárki meg tudja csinálni; nálunk nem, ez így nem működik.

Sigmond Árpád: A jégháló és az öntözés elég? Mert ha Dél-Európát nézzük, a spanyoloknál, az olaszoknál üvegházak, fóliasátrak és a precíziós gazdálkodás egyre több eleme látható – tehát egyre több és egyre modernebb megoldás. Mi kellene ehhez Magyarországon? Pénz nyilván, de rajta kívül mi kell ahhoz, hogy a magyar gyümölcsöknek újra legyen helyük az áruházak polcain?

Koncz Máté: Látni kell, hogy az ültetvények invesztícióigénye óriási. Amikor az almánál arról beszélünk, hogy egy hektár ültetvény létesítése 15 és 20 millió forint közé esik – és ebben a föld ára még nincs benne –, akkor nem kérdés, hogy ez hatalmas beruházás. Az időjárási kockázat itt is jelentkezik. A jégháló a jégverés problémáját gyakorlatilag megoldja, az öntözés az aszályét részben – azért csak részben, mert a légköri aszály is óriási károkat okozhat, egyrészt a gyümölcs mennyiségében, másrészt a minőségében, és ez utóbbi szinte rosszabb, mert a munka megvan vele, de a termés nehezen vagy egyáltalán nem eladható. A tavaszi fagyok kérdését viszont ezek nem oldják meg. Az elmúlt évek azt mutatják, hogy egyre gyakoribbak a virágzáskori fagyok, amelyek 90-100 százalékban képesek elvinni a termést. Ez azért is óriási probléma, mert a művelés költsége ettől még megvan: ugyanúgy meg kell metszeni, permetezni, gondozni. A tápanyag-ellátást nem lehet teljesen visszavenni, mert ha a gazdálkodó ezt megteszi, nemcsak az adott év termése semmisül meg, hanem a következő két-három évben is elhúzza a veszteséget, a legrosszabb esetben pedig – kis túlzással – tönkremegy az ültetvény, és elveszíti azt a termelési intenzitást és színvonalat, amelyre tervezték. A kockázat tehát nagy, és a legfőbb ellenfél most a tavaszi fagy. Sokan úgy teszik fel a kérdést, hogy egyfelől nem áll rendelkezésre az a hektáronkénti 15-18-20 millió forint még támogatással sem, és sokszor a művelés évi 4-5-6 millió forintos költsége sincs meg; másfelől viszont, még ha ez megvan is, az időjárási kockázatok nehezen kezelhetők, és elég egyetlen ilyen rossz év, hogy teljesen elvigye a termelő likviditását. Az időjárási kérdések tehát – ha más formában is – a modern ültetvényeknél is megvannak.

Herman Bernadett: Jártam szicíliai ültetvényeken, és láttam, hogyan termesztik például a citromot, a paprikát vagy a paradicsomot. Látszott, hogy nagyon odafigyelnek, nagyon modernek a fejlesztések, pontosan megválasztják, milyen fajtájú fákat mikor és hogyan ültessenek, sőt az üvegházakban apró bogarakat is kiengednek, és azokkal biztosítják a növényvédelmet. Magyarországon vannak már hasonló ültetvények?

Koncz Máté: Ha már konkrétan felmerült: az üvegház teljesen zárt rendszer, tehát – különösen egy fűthető, ne adj’ isten megvilágítható üvegház – a külső környezettől nagyrészt függetlenül üzemeltethető, és ezek az üvegházak Magyarországon is sikeresek. Az a néhány gazdaság, amely a normál gyümölcstermesztésen túlmutatva, jellemzően zöldség – paprika, paradicsom vagy más intenzív kultúra – irányába mozdulva üvegházat hoz létre, sikeresen tud működni. Ez viszont valóban óriási invesztíció, és nagyon komoly, Magyarországon nem általános tudást igényel. Az egész ország gondját, az agrárium jelenlegi helyzetét azonban nem lehet üvegházi iránnyal megoldani. Ahogy beszéltünk róla, megoldás lehet egyéb, jelenleg még inkább a mediterráneumban elterjedt növényfajok behozatala. De mivel nincs tapasztalatunk arról, hogyan termeszthetők ezek a hazai viszonyok között, nem megspórolható az a tanulási fázis, az a kísérleti időszak, amíg megtanuljuk termeszteni ezeket a kultúrákat. Például az olajbogyó eddig leginkább a téli hidegek miatt nem volt alkalmazható a magyar mezőgazdaság szerkezetében. Ezek az általános téli hideg periódusok számban csökkennek, a nemesítés és a szelekció pedig abba az irányba mozdul, hogy meg lehessen találni azokat a növényváltozatokat, amelyekkel elméletben a hazai körülmények között is lehet termelni. Azon túl azonban, hogy elméletben megbeszéljük, semmit nem tudunk, mert érdemben még senki nem próbálta – és ezt végig lehet gondolni a mediterráneum növényfajainak jelentős részénél. Sokszor felmerül a kérdés: de hát Olaszországban, Szicíliában is termelnek búzát és kukoricát, hogyan csinálják? Biztosan vannak megfelelő fajták és megoldások, de ők soha nem termeltek, és most sem termelnek 8-10 tonnás kukoricát; náluk a 2-3, legfeljebb 4 tonna a jellemző. És amikor arról beszélünk, mekkora az aszálykár a mediterrán térségben vagy Észak-Afrika azon régióiban, amelyek a mi fogalmaink szerinti szántóföldi termelésre nagyságrendileg alkalmasak, ott ugyanez a helyzet a kalászosokkal is: másfél-két tonna búzát termelnek. Ezt a lehető legolcsóbban kell megcsinálni, mert az a termésszint nem bírja el azt az intenzitást, amerre az elmúlt évtizedekben haladtunk. A gabona ráadásul világpiaci termék: a kenyér szempontjából, amit a pék betol a kemencébe, teljesen mindegy, hogy a lisztjéhez szükséges búzát Kanadában, Magyarországon vagy éppen Ukrajnában termelték. Másfél-két tonnás termésátlaggal tehát világpiaci viszonyok között nem lehet versenyezni, nem lehet megfelelő áron terméket előállítani. Ha az időjárási tendenciák nem fordulnak visszájukra – amire nem látszik esély –, el kell fogadnunk, hogy komoly helyi támogatás, valamilyen szubvenció nélkül nem lesz életképes a klasszikus, konvencionális növénytermesztés.

Szabó István: Bernadett, amit kérdeztél, nem science fiction – sem az üvegházak kérdésköre, sem az, hogy mit termeljünk. Máténak volt egy mondata egy hektár üvegház áráról: mi azt látjuk, hogy 2016 és 2026 között a háromszorosára-négyszeresére nőtt egy hektár előállítási költsége, és ebben még nincs benne a termálkút kérdése. A magyar üvegházak 90 százaléka Csongrád megyében van, mert az a terület a termálvíz miatt kifejezetten jó; a maradékból talán kettő-három köthető Békés vagy Bács-Kiskun megyéhez. Egy üvegház tehát hatalmas invesztíció. Ugyanakkor simán elképzelhetőnek tartom, hiszen ha megnézzük Magyarország hosszú távú, 2070-ig, 2075-ig szóló éghajlati modelljét, a jelenleginél jó néhány fokkal melegebb lesz, és a talajok állapota is sokkal rosszabb. Egyes modellek az Ibériai-félsziget éghajlatát vetítik előre – 30-40 évről beszélünk. Én még emlékszem, hogy 30 évvel ezelőtt novemberben tél volt, hó esett, jöttek a fellegek. Ma már ehhez kell alkalmazkodnunk. És igen, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy – a szántóföldi növénytermesztésnél maradva – annak egy része üvegházba fog majd kerülni.

Koncz Máté: Csak egy dolgot vegyünk figyelembe, ha maradunk az üvegházas példánál. Az üvegház építésekor az a célunk, hogy ezzel a bődületes invesztícióval versenyképesek legyünk mondjuk azzal a spanyol gazdálkodóval, akinek elég egy fóliát kifeszítenie három méter magasban a földje fölött. Éppen a beruházás mértéke, költségigénye az, ami már most is kérdésessé teszi – hát még ha ez a folyamat tovább halad –, hogy tudunk-e versenyezni velük.

Sigmond Árpád: Azért ott is változik a helyzet.

Szabó István: De figyelj, 2070-ben ugyanolyan éghajlatunk lesz, mint most az Ibériai-félszigeté, úgyhogy nekünk is elég lesz majd egy fólia.

Koncz Máté: Jó, akkor 2070-ben tényleg térjünk vissza erre a kérdésre, és nézzük meg, hová jutottunk.

Sigmond Árpád: Most viszont: ha csak egyetlen rövid üzenetet küldenétek a magyar gazdáknak, mi lenne a legfontosabb, amit ebben a helyzetben adnátok nekik? Máté?

Koncz Máté: Tanuljanak meg tanulni. Tanuljanak meg tanulni, mert máshogy nem fog menni. És amíg nem látjuk, hogyan tehetjük minőségében versenyképessé a gazdaságainkat, addig ne méretet akarjunk növelni, ne újabb és újabb területekben gondolkodjunk. Sokakról már most látszik, hogy abba futnak bele, hogy a tartalékaikat méretnövelésre, kapacitásbővítésre fordították – praktikusan földterületet vásároltak –, és így most már nem 20 vagy 200, hanem 40 vagy 240 hektáron termelnek veszteséget. Ezt be kell látni.

Sigmond Árpád: István?

Szabó István: Megpróbálok egy mondatban válaszolni, mert a kérdés egy mondatra vonatkozott: próbáljanak meg alkalmazkodni a változáshoz. Tudom, hogy fáj – legyen szó érzelmi vagy anyagi változásról –, de szembe kell néznünk ezzel.

Sigmond Árpád: Köszönöm a válaszokat! Ez az OTP Bank podcastja volt, amelyben második epizódunkban az agrárium aktualitásairól és trendjeiről beszélgettünk. Beszélgetőpartnerem Herman Bernadett, az MFOR vezető szerkesztője volt, akivel Szabó Istvánt, az OTP Agrár vezetőjét, valamint Koncz Mátét, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökét kérdeztük; én pedig Sigmond Árpád vagyok. Fontos elmondanunk, hogy a beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek. A további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein. Köszönjük a figyelmet!

A videóban megjelenik a végefőcím, amin az alábbi felirat olvasható: "A beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek, további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein".

A "Mi segíthet a gazdáknak a kritikus években?" című podcast teljes szöveges átirata

Koncz Máté: Az elmúlt öt évben a mezőgazdaság szereplői, a termelők felélték a tartalékaikat. Nem mindig egyszerre és nem mindenki, hanem időszakonként változva: hol az ország egyik, hol a másik részének növénytermesztői, hol az állattartók, de valahol mindenki veszteséget szenvedett el.

Szabó István: A nagyobb agrárvállalkozások likviditásának biztosítása érdekében egy hosszú lejáratú, öt-hat éves tőkepótló hitel termékként való bevezetésén dolgozunk, amely valódi injekciót adhat.

A vodcast főcíme megjelenik, egy zöld háttéren körök jelennek meg, amik aztán félköröket alkotva a jobb alsó sarokban pulzáló mozgást adnak ki. Az OTP Bank logója látható a bal felső sarokban, illetve bekúszik az epizód címe is.

A podcaststúdióban 4 ember ül egy téglalap alakú asztal körül, elegánsan öltözve. Az asztalon 4 bögre áll, illetve minden megszólaló előtt egy-egy mikrofon. A háttérben egy TV, amelyen az OTP Bank logója látható.

Sigmond Árpád: Köszöntjük a nézőket és a hallgatókat! Ez az OTP Bank podcastja, amelyben ezúttal az agrárszektor aktualitásairól és trendjeiről beszélgetünk. A hasonló beszélgetésekért kérjük, iratkozzatok fel a podcastcsatornánkra, vagy kérjetek értesítést! Társkérdezőm a stúdióban Herman Bernadett, az MFOR vezető szerkesztője, akivel Szabó Istvánt, az OTP Agrár vezetőjét, valamint Koncz Mátét, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökét kérdezzük. Magyarországon évek óta egyre szárazabbak és forróbbak a nyaraink. Idén tavaszi fagyok is voltak, járványok tizedelték az állományt, zuhantak a nemzetközi sertés- és tejárak, és emelkedtek a termelési költségek. Hagyományosan sokszor lehetett hallani, hogy az agrárium válságálló, most azonban mintha több oldalról tesztelné ezt a válságállóságot a természet és a piaci folyamatok együttese. Egyre súlyosbodó kihívásokkal küzd az ágazat, de mi jelenti most a legnagyobb kockázatot? A klímaváltozás, a piaci árak ingadozása, a geopolitika, vagy valami olyasmi, amit még nem is említettem?

Koncz Máté: Köszöntöm én is a nézőket, és köszönöm a meghívást. Összességében mindaz igaz, amit elmondtál: ezek az egymásra rakódó, egyre komolyabb problémát okozó tényezők valóban nehezítik és egyre kilátástalanabbá teszik a mezőgazdaságban dolgozók mindennapjait és különösképp a jövőképét. Sajnos azonban ez még mindig csak a kép egy része. Ahhoz, hogy megértsük, mivel állunk szemben, tudnunk kell, hogy ez a helyzet nem idén kezdődött. Ha visszatekintünk mondjuk öt évet, láthatjuk, hogy a Dél-Alföldön már 2021-ben nagyon komoly problémákat okozott az aszály, a felmelegedés és a vízhiány. Ennek eredményeként sokan már akkor sem tudtak például kukoricát betakarítani. Ott kezdődtek a veszteségek, és ott indult meg az EU-csatlakozás óta tartó diadalmenet megtörése: a mezőgazdaság nyereségtermelő képességének évről évre tartó hanyatlása és sokaknál a tartalékok felélése. A 2022-es aszályról senkinek nem kell beszélnünk: aki nyitott szemmel jár az országban, emlékszik, milyen komoly gondokat okozott ez az időszak. Igaz, a világpiaci árak alakulása ezzel párhuzamosan akkor még kompenzálta a kieséseket. 2023-ban volt egy viszonylag jó termelési év, akár örülhettünk is volna, és örültünk is mindaddig, amíg a szántóföldön sétálva azt láttuk, hogy a növénykultúrák szépen fejlődnek. Csakhogy az árak az előző évhez képest szinte a felükre estek, vissza a 2020 előtti szintre, miközben az inputanyagok, az energia és a munkabérek ára folyamatosan emelkedett. Már akkor is nagyon sokan folytatták ezt a tartalékfelélő, veszteséghalmozó időszakot, azóta pedig igazából csak a szárazabb és a kevésbé száraz időszakok váltogatják egymást. Összességében elmondható, hogy az elmúlt öt évben a termelők felélték a tartalékaikat. Ezek után az előzmények után kezdődött az igazi vesszőfutás: tavaly nyár végére szinte az összes állattartó ágazat veszteségbe fordult, és ez a tendencia azóta sem változott. Az ősz száraz és csapadékmentes volt, ezt csapadékmentes tél, majd nagyon száraz tavasz követte, aztán jöttek a nyári hőségek, párhuzamosan a piaci árak folyamatos csökkenésével vagy alacsony szinten való stagnálásával. Ha tehát a kiutat keressük, észre kell vennünk, hogy nem egyetlen évet kell túlélnünk, hanem az elmúlt időszak kedvezőtlen tendenciáihoz való alkalmazkodásra kell stratégiát találnunk. Ennek a stratégiának az iránya és a lépései azonban még korántsem egyértelműek.

Sigmond Árpád: Beszélgethetnénk arról is, hogy eddig miért nem volt stratégia, és miért volt elég a tartalékok felélése, de inkább nézzük, mik azok a lépések, amelyek már nem halogathatók, amelyekkel a mezőgazdaság kezelni tudja ezt az új helyzetet. Nemrég az Agrárminisztérium meghirdetett egy lélegzetvételnyi segítséget a gazdáknak. Pontosan mit jelent ez a moratórium?

Szabó István: Köszöntöm én is a nézőket és a hallgatókat. Augusztus 27-én a miniszter úr sajtótájékoztatót tartott a Bankszövetség főtitkárával, amelyen a bankok kvázi önkéntes moratóriumot vállaltak. Ennek lényege, hogy 2026. szeptember 1-je és december 31-e között lehet belépni az önkéntes moratóriumba. Ez kizárólag a beruházási és a tartós forgóeszköz-finanszírozás tőketörlesztésére vonatkozik, vagyis a moratórium ideje alatt – amely 2027 december végéig tart – a kamatokat az ügyfeleknek mindenképpen fizetniük kell. A bankok azt vállalták, hogy egyszerűsített eljárásban végzik el ezt az átstrukturálást, és kizárólag azok az ügyfelek léphetnek be, akik a 01-es TEÁOR-főcsoport alá tartoznak. Ez azonban nem automatikus, nem mindenkinek jár: a rászorultságot igazoló dokumentumok benyújtása mindenképpen fontos. A programhoz kapcsolódhat a hosszú távú finanszírozás is, ahol különböző kamattámogatott konstrukciók érhetők el. A sajtótájékoztatón kiemelték a költségvetési semlegességet is: nagy valószínűséggel az olyan beruházási hitelek, amelyeknek a futamideje csak egy-másfél évvel hosszabbodik, nem járnak érdemi költségvetési hatással. Jelenleg egyeztetés folyik a Magyar Nemzeti Bankkal arról, hogy a Növekedési Hitelprogram még fennálló tőketörlesztése valamilyen formában beleférhessen ebbe. Jó hír, hogy a bank hitelbizottsága tegnap úgy döntött, hogy elindulunk, és egy gyors folyamatban, ügyfél- és hitelösszeg-szegmentációval igyekszünk kielégíteni az ügyféligényeket. Fontos az is, hogy a rászoruló agrárvállalkozásoknak nem csak banki lehetőségeik vannak. Az állam is megtette, amit tudott: másfél hónappal igyekeznek előrehozni az előleg kifizetését, ez a likviditást valamennyire kezeli. Azzal viszont, hogy az ügyfél nem fizet tőketörlesztést, több bevétele nem lesz, tehát a likviditása sem nő. Ennek kivédése érdekében dolgozunk – főleg a nagyobb agrárvállalkozások likviditásának biztosítására – egy hosszú lejáratú, öt-hat éves tőkepótló hitel bevezetésén, amely valódi injekciót adhat azoknak az életképes és versenyképes vállalkozásoknak, amelyek az aszály, valamint az alacsony sertés- és tejárak miatt kerültek nehéz helyzetbe. Nem mindegy ugyanis, hogy valaki 180-190 forintos vagy 130-140 forintos tej-önköltséggel dolgozik.

Herman Bernadett: Úgy tudom, minden bank egyedileg dönti el, milyen feltételekkel léphet be egy agrár- vagy élelmiszeripari vállalkozás a moratóriumba. Az OTP-nél mik ezek a feltételek?

Szabó István: A 01-es TEÁOR-t nézzük, és a korábbi moratóriumi rendeletekből indultunk ki, amelyek szabályozták, hogy egy szántóföldi növénytermesztőnek mit kell benyújtania. Tejelő szarvasmarha esetében a megfelelő igazolásokat kérjük, ugyanezt a sertésnél is meg tudjuk oldani. Ha a számokat, a hitelpiacot nézzük – és érdemes ezen a szemüvegen keresztül is vizsgálni, hogy ez mit jelent –, akkor a 01-es TEÁOR teljes banki hitelállománya 930 milliárd forint felett van. Ebből elkezdjük szűkíteni a beléptethető ügyfelek körét: a folyószámlahitelek egyértelműen kikerülnek, ahogy azok a beruházási hitelek is, amelyek folyósítására még nem került sor – itt a KAP-os beruházás egyébként óriási kérdés lesz a következő időszakban. Jelenleg nem szeretnénk bevonni a moratóriumba az Agrár Széchenyi termékeket, és az eximes termékek is kimaradnak. Ez a bankszektor egészét tekintve a beruházási hitelek és a forgóeszköz-finanszírozás terén több százmilliárdos ügyfélállományt jelent. Itt azonban mindenki maga dönt: az ügyfélnek kérnie kell, ez nem automatikus. A jelenlegi, kőkemény prudenciális szabályok szerint, ha valaki a tőketörlesztésével kapcsolatban moratóriumot kér, vagy átstrukturálják az ügyletét, az a következő években nehezítheti a további finanszírozását.

Herman Bernadett: Vagyis a hitelképessége romlani fog.

Szabó István: Így van. Érdemes tehát a mérleg mindkét serpenyőjét figyelembe venni: akinek tervei, beruházásai vannak, üljön le a bankkal, és beszélje végig. Fontos az is, hogy azok az élelmiszeripari cégek, amelyekre ez az egyszerűsített folyamat nem vonatkozik, de gondban vannak, szintén tudnak velünk egyeztetni az átstrukturálásról – csak más úton.

Herman Bernadett: Értem. 2022-ben már volt egy hasonló moratórium. Akkor az agrárcégek mekkora hányada vett részt benne?

Szabó István: Akkor jelentős volt a részvétel. Most is van életben moratórium, mégpedig kettő. A ragadós száj- és körömfájás miatti moratóriumban – amely jövő év júniusáig tart – nagyon kevesen vannak, tekintve, hogy sikerült megállítani a betegség terjedését. A fagy, az aszály és a sertéságazat miatti moratórium pedig november végéig tart.

Sigmond Árpád: Mely ágazatok szorulnak rá leginkább? Kiknek jelentheti ez most a legnagyobb segítséget, lélegzetvételt?

Szabó István: Azoknak, akik számolnak. A sertéstenyésztéssel, a tejágazattal és a szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatos naturális számok most egyértelművé teszik a helyzetet. Az OTP ügyfélkörét nézve a szántóföldi növénytermesztés elsősorban az ország keleti régiójára, a Dunától keletre koncentrálódik, és mivel a teljes mezőgazdasági hitelállomány országosan is főként Kelet-Magyarországra összpontosul, a kérelmezők nagy része is innen érkezik majd. Nyugat-Magyarországon is van sertés- és tejelőszarvasmarha-tenyésztés, ott elsősorban az állattenyésztés felől várjuk a likviditási gondokkal küzdő ügyfeleket. Ha a nagy képet nézem, őszinte leszek: nem vagyok boldog. Volt egy időszak, amikor termelői, állami és banki oldalon mindenkinek öt betű lebegett a szeme előtt: a KAP-ST, vagyis a KAP Stratégiai Terv. Több mint 1400 milliárd forintnyi pozitív döntés van kint, amelynek egy része élelmiszeripari, egy része pedig állattenyésztési célú.

Sigmond Árpád: Ezek az uniós források most érkeznek.

Szabó István: Igen, és most jött el az az időszak, amikor a beruházásokat el lehetne kezdeni, hiszen megvan a támogatói okirat, és megvannak a banki finanszírozási szerződések is. A tapasztalatunk mégis az, hogy sokan kivárnak. Pedig fejleszteni kell, mert a mezőgazdaság jelenlegi struktúrája nem erre az éghajlatra készült. Ami a 70-es, 80-as években jó volt, ma már nem az.

Koncz Máté: Onnan indultunk, hogy mely ágazatokban jelent ez segítséget, csakhogy a probléma nem ágazatspecifikus. Ahogy szó volt róla, a sertéstartás nem is kis veszteségbe fordult nagyjából tavaly szeptember-október környékén. Azóta a sertéstartók állatonként 10-15 ezer forintot buknak minden értékesített vágósertésen, miközben a teljes önköltség – engedékenyen számolva – 140 és 180 forint között mozog kilogrammonként, és sokaknál a mai napig 70-75-80 forintos átvételi árak vannak érvényben. Szerencsére ilyenből már kevesebb van, de még létezik. A tejnél kilogrammonként 60 forint veszteséget nem lehet elviselni, ez felfoghatatlan. Amikor az egyre magasabb műtrágya-, gázolaj-, növényvédőszer- és alkatrészárak mellett terem 3-3,5-4 tonna búza vagy árpa, sok esetben kukorica, vagy még annyi sem, és ennek az ára 60 ezer forint körül mozog – ami a 2010-es évek közepén korrekt árnak számított –, akkor látni kell, hogy közben megéltünk egy Covid-időszakot, amikor az éves infláció meghaladta a 20 százalékot. Ráadásul különítsük el az inflációt és az ipari árindexet: ha a gazdasági szereplők árviszonyait nézzük, és nem a fogyasztói kosarat, akkor ez jóval magasabb. Kijelenthető, hogy a termelés költségei az elmúlt 10, de mindenképp 15 évben közel megduplázódtak. Ehhez tegyünk hozzá egy változatlan árat, és látszik, hogy ez így nem működik, még normál termelési viszonyok, egy erős közepes termés mellett sem – nemhogy ilyen kritikus években, amikor a gazdálkodók harmad-, sok esetben negyedtermést takarítanak be. Hogy számokat is tegyünk mellé: a kettős könyvvitelt vezető gazdaságok átlagosan és nagyságrendileg évi 200 milliárd forint profitot realizálnak. Óvatosan kell bánni az egyéni gazdálkodók adataival, mert náluk az eredményben jellemzően nincs benne a munkabér; ha ezzel korrigálunk, az látszik, hogy a szektor egy gyenge vagy legfeljebb átlagos munkabér mellett tartja el őket. Az őstermelőkről pedig praktikusan semmit nem tudunk, mert a Statisztikai Hivatal az igazolt árbevétel 10 százalékával számol eredményként, ami önmagában semmit nem jelent. Ehhez a 200 milliárd forinthoz képest a jelenlegi becslések az idei évre nagyjából 600 milliárd forintnyi mínuszt vetítenek előre. A 200 milliárd forint profittal szemben álló 600 milliárd forint veszteség beláthatatlan. Akkor lennénk nullszaldósak, ha ezt sikerülne pótolni – nem hitelként, nem átmeneti likviditásként, hanem tőkepótlásként. Ez egyelőre elképzelhetetlen.

Herman Bernadett: Hogyan lehetne versenyképesebbé tenni a szektort, hogy ne legyen ennyire veszteséges?

Szabó István: A legelső lépés az, hogy szükség lenne egy stratégiára. Ahogy Máté is utalt rá, a magyar agráriumban talán az 1970-es évek közepén született utoljára stratégiai alkotás. A 2010-es, 2011-es vidékfejlesztési stratégiát nem tartom ilyen súlyú műnek – ezzel lehet vitatkozni, teljesen más irányú volt. Tudnunk kell, hová akarunk eljutni. Az elmúlt 20-30 évben nem láttam senkit, aki egyértelmű célt vizionált volna, amelyhez utána hozzá lehet rendelni az utat. Nézzünk körbe Európában: Lengyelországban volt stratégia, és a lengyel mezőgazdaság az élelmiszeriparral együtt kilőtt. Talán jó hír, hogy a mostani agrárpolitika szeretne agrárstratégiát meghirdetni; lehet, hogy már az idei év harmadik vagy negyedik negyedévében társadalmi vitára bocsátható anyag készül. Itt nem egy-két évet kell megoldanunk – bár rövid távon azt is muszáj –, hanem közép- és hosszú távon is gondolkodnunk kell, 10-15-20 évre előre. Mi lesz például a Dél-Alföld szántóföldi növénytermesztésével? Mit fogunk ott vetni? Egészen biztos vagyok benne, hogy a jelenlegi szántóterület egy részén – 5, 8 vagy akár 20 százalékán – fel kell hagyni a hagyományos szántóföldi növénytermesztéssel. De ehhez alternatívák kellenek: hogyan és milyen lépésben. Kell hozzá jövedelemtámogatás, kell a „vizet a tájba” program, kell az erdősítés és a gyepesítés. Ebben nemcsak az Agrárminisztériumnak van feladata, hanem a vidékfejlesztési és a környezetvédelmi tárcának is. És hiába van meg a stratégia, azt le kell bontani banki finanszírozói, vállalkozói és garanciaintézményi szerepekre. Rengeteg szereplőnek kell tehát kvázi ökoszisztémaként együtt dolgoznia, hogy a jelenlegi helyzetből eljussunk egy elképzelt jövőbe.

Sigmond Árpád: Csakhogy – ahogy mondtad – ez a hosszú táv, közben viszont a gazdának azt is látnia kell, mi lesz jövőre és két év múlva. Van tehát egy rövid távú, sürgető feladat is. Hogyan lehet ezt a kettőt egyszerre kezelni? Nemrég Bóna Szabolcsnak volt egy nyilatkozata, amelyben említette – részben ahogy te is –, hogy a szántóföldi növénytermesztés egy bizonyos hányadát a vízmegtartás érdekében fel kell majd áldozni. Erről már a gazdák is beszélnek. Mit tehetnek most azért, hogy jövőre – ha ilyen is lesz az időjárás – ne legyen ennyire nehéz az év?

Szabó István: Erre nagyon egyszerű, talán túlságosan is leegyszerűsített választ adok: számolni kell. Számolni kell a bevételeket és a várható kiadásokat. Az ügyfelek nagy része természetesen számol, de ha öt évig nem terem semmi, és nincs eredmény, akkor a hatodik évben miért futna neki újra ugyanennek a kockázatnak? Esőtáncot nem tudunk járni – lehet, hogy néha kellene –, de csapadék nincs és nem lesz. A talaj felső egy méterében 200-210 milliméter a vízhiány, és ez csak a felső réteg; a vízbázis sokkal lejjebb van, mint 30-40 évvel ezelőtt.

Koncz Máté: Ezen a ponton vissza kell csatolnom a stratégia kérdésére. Az elmúlt időszakban rengeteg stratégia készült, és pont ez volt a gond. Attól, hogy valamelyik műhely, intézmény vagy minisztérium létrehoz egy anyagot, és ráírja a borítóra, hogy „stratégia”, az még nem lesz az. Onnantól lesz stratégia, hogy közmegegyezést sikerül építeni mögé. A minisztérium az idei év végére hirdetett stratégiai alkotást, de két hónap alatt nem lehet stratégiát csinálni – ilyen nincs. Irányokat ki lehet jelölni, lehet beszélni a tendenciákról, de stratégiát alkotni képtelenség ennyi idő alatt. És tegyük fel, mégis összeáll egy zseniális csapat, amelyik megcsinálja: két hónap alatt akkor sem lehet elfogadtatni a gazdálkodói társadalommal. Be kell látni, hogy ami eddig működött, az innentől nem fog – vagy legalábbis megnő a kockázata annak, ha ugyanúgy csináljuk, mint eddig. A számok nyelvén: tendenciájában egyre kevesebb a csapadék és egyre magasabb a hőmérséklet, tehát egyre nagyobb a valószínűsége, hogy időjárási nehézség éri a kihelyezett kultúrát. A vetőmag és a gázolaj ára nő, a gépüzemeltetés költsége elképesztő. Amit tavasszal kiviszünk a szántóföldre – vetőmag, műtrágya, munka –, az mind pénz, amit otthagyunk, és várjuk az eredményt. Nem mindegy, hogy egy hektár művelési költsége 200 ezer vagy 600 ezer forint: utóbbi jelentősen növeli a kockázatot. Megkérdőjeleződött az intenzitásnövelés, amiről az uniós csatlakozás óta beszéltünk – hogy egyre precízebben, egyre magasabb ráfordítással kell termelnünk –, mert ez néhány év alatt visszájára fordult: egyre nagyobb kockázatot vállalunk vele. Még egy jó évben elért eredmény sem fedezi a jelenlegi viszonyok között a másik három nehezebb év veszteségeit. Mindaddig, amíg a gazdálkodó társadalom jelentős része nem hajlandó belátni, hogy az eddigi gyakorlat nem folytatható, felesleges ráírni a borítóra, hogy „stratégia”. Ha nem sikerül mögé közmegegyezést építeni, semmi értelme, és nekem vannak kétségeim afelől, mennyi idő kell ehhez.

Szabó István: Abból a szempontból optimista vagyok, hogy valamilyen anyag biztosan elkészül. Ez a stratégia azonban nemcsak a szántóföldi növénytermesztést kell hogy érintse, hanem a gondolkodásmódot is: hogyan jutunk el az alapanyag-termeléstől a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításáig. És ez még csak a termelés kérdése. Ott van a jogi háttér, a termőföld szerepe, a birtokszerkezet kérdésköre – számos olyan téma, amelyhez lépésről lépésre, a közmegegyezés irányába haladva hozzá kell nyúlni.

Herman Bernadett: István, milyen kockázatot jelent a bankok számára, hogy ekkora krízisben van az agrárium?

Szabó István: A magyar bankoknak az MNB és az EBA is előír bizonyos kötelezettségeket, a kockázatvállalási szabályzattól a hitelezési politika kialakításáig. Emlékszem, a 2010-es években a hitelezési politika 20 oldal volt a bankban, ma már 121 oldal körül jár, és ez a különböző jegybanki ajánlások nyomán terebélyesedett. Az agráriumon belül – korábban szántóföldi növénytermesztés, zöldágazat – az egyes alágazatok besorolása többször változott, és a színek a zöldről citromsárgára, narancssárgára váltottak; van olyan agrár-alágazat, amely nálunk jelenleg piros. 2018 után megjelentek a környezeti kockázatok, az ESG és minden egyéb, amelyet a hitelezési politikában és az ügyfelek adósminősítésében kötelezően érvényesítenünk kell. Nálunk például a földrajzi és az éghajlatváltozási kockázat is beépült az adósminősítésbe. Nem mindegy, hogy az ügyfél az ország nyugati vagy keleti részén gazdálkodik, és bizonyos esetekben – ezt talán két éve vezettük be – már a hiteldöntéseknél is végig kell gondolnunk, hogy az aszály és az időjárás milyen mértékben befolyásolhatja egy vállalkozás finanszírozását. Amit sikerült elérnünk, és amiért úgy gondolom, pozitívan állunk a mezőgazdaság finanszírozásához: nem büntetünk. Kelet-Magyarországon jelenleg nem büntetünk, hanem Nyugat-Magyarországon jutalmazunk – a kettő között van különbség. A KAP-os beruházások iránt óriási igény volt, ez azonban az elmúlt három hónapban jelentősen visszaesett, legalábbis nálunk. Van egy polikrízis, és teljesen mindegy, hogy aszályról, állatbetegségekről, ragadós száj- és körömfájásról vagy ASP-ről beszélünk: ezek itt vannak, nem csukhatjuk be a szemünket. A kockázatokat úgy kell mérsékelnünk, hogy közben ne zárjunk ki senkit. Minden kockázatot vizsgálnunk kell, de kockázatok nélkül nem lehet hitelezni – akkor inkább gyűjtsünk betétet. A bank politikája viszont az, hogy hitelez, csak ezt ésszel kell tenni. A következő időszakban a KAP-beruházások finanszírozása mellett a meglévő, adott esetben problémás ügyfelekkel is sokkal szorosabb, akár napi szintű kapcsolatban kell lennünk, mert tudnunk kell, mi történik náluk agrár- és pénzügyi oldalon egyaránt – csak így tudunk segíteni. Ez sokkal mélyebb és őszintébb ügyfélkapcsolatot feltételez. Míg az elmúlt időszakban a növekedés volt minden kereskedelmi bank fő fókusza, úgy gondolom, ez 2027-ben változik: sokan behúzzák majd a kéziféket, és a portfólió védelme lesz az üzletpolitika második pillére.

Sigmond Árpád: Ehhez a kérdéshez kicsit a beszélgetés kulisszái mögé kell vezetnem a nézőket és a hallgatókat. Amikor a témaköröket egyeztettük, ez a kérdés úgy merült fel, hogy milyen kockázatokat rejt a gazdálkodás finanszírozása. Látnunk kell, hogy nemcsak a bankok finanszírozzák a gazdálkodókat: a szállítói finanszírozók legalább ekkora, ha nem nagyobb szeletet képviselnek, és a jelentőségük több tekintetben nő. Míg a bank alaposabban, szakmaibb módon és ennek megfelelően lassabban kezeli a kockázatokat és az igényeket, addig a szállítóknak nap mint nap dönteniük kell arról, hogy megteszik-e az újabb kihelyezéseket. Egy takarmánykeverő azzal, hogy takarmányt szállít egy sertéstelepnek, valójában nap mint nap finanszírozza azt; egy inputanyag-kereskedő, aki vetőmagot vagy műtrágyát szállít, ugyancsak finanszíroz. Ezek a döntések sokkal gyorsabban születnek, és sokkal nehezebb kockázati döntések, hiszen egy hazai takarmánykeverő számára egy állattartó telep egészen más nagyságrendet képvisel, mint egy bank számára. Az elmúlt nagyjából 10 hónapban radikálisan megnőtt a szállítói finanszírozás mértéke az országban, és sajnos egyre inkább kifeszül a szállítók likviditása is. Egyre nehezebb helyzetben vannak a takarmánygyártók, valamint azok a kereskedők és beszállítók, akik a növénytermesztők inputanyagait biztosítják. A gond az, hogy ha itt valami felborul, akkor nemcsak egy-egy gazdálkodó kerül nagyon nehéz helyzetbe, hanem a vele együttműködő szállítók is, ami az adott terület többi szereplőjére is kihat. Ez a probléma tehát kezd túlgyűrűzni a konkrét mezőgazdasági termelőkön: mostanra az ágazat nagyjából három rétegében van jelen, ami óvatosságra int mindenkit.

Sigmond Árpád: Köszönjük a válaszokat! Ez az OTP Bank podcastja volt. Beszélgetőpartnerem Herman Bernadett, az MFOR vezető szerkesztője volt, akivel Szabó Istvánt, az OTP Agrár vezetőjét, valamint Koncz Mátét, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének elnökét kérdeztük; én pedig Sigmond Árpád vagyok. Fontos elmondanunk, hogy a beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek. A további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein. Köszönjük a figyelmet!

A videóban megjelenik a végefőcím, amin az alábbi felirat olvasható: "A beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek, további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein".

A "Stabil növekedés, kiszámítható pálya: Az OTP Bank, mint befektetési sztori" című podcast teljes szöveges átirata

Pataki Sándor: Most azt a visszajelzést hallottuk XY nagy háztól, hogy mondjuk amikor kimegy az elemző, aki 15-20 bankot elemez, azt mondta, hogy a kérdések 80 százaléka Magyarország, OTP. És nem véletlen egyébként, hogy nagyon sok elemzőnél az OTP megint ilyen úgynevezett top pick, tehát a leginkább vételre ajánlott részvények egyike között szerepel, ami hát azért hosszabb távon valószínűleg a részvényárfolyamra is kihatással lehet.

A vodcast főcíme megjelenik, egy zöld háttéren körök jelennek meg, amik aztán félköröket alkotva a jobb alsó sarokban pulzáló mozgást adnak ki. Az OTP Bank logója látható a bal felső sarokban, illetve bekúszik az epizód címe is.

A podcaststúdióban 3 ember ül egy téglalap alakú asztal körül, elegánsan öltözve. Az asztalon 3 bögre van, illetve minden megszólaló előtt egy-egy mikrofon.  A háttérben egy TV, amelyen az OTP Bank logója látható.

Sigmond Árpád: Köszöntjük az OTP Bank Podcast nézőit és hallgatóit! A mai epizódunkban az OTP Bank közgyűlésének tanulságairól, a bank elmúlt éves eredményeiről fogunk beszélgetni. Hasonló beszélgetésekért kérjük, iratkozzatok fel csatornánkra, kérjetek értesítést. Én Sigmond Árpád vagyok és beszélgető partnerem, Nagy Viktor, a Portfolio vezető elemzője, akivel Pataki Sándort, az OTP Bank befektetési kapcsolatokért felelős igazgatóját kérdezzük. Sziasztok! Nemrég tartotta éves közgyűlését az OTP Bank. Mik a legfontosabb tavalyi eredmények, amelyekről ezen beszámoltatok?

Pataki Sándor: Többféle megközelítési mód van, hogy hogy lehetne értékelni a 2025-ös teljesítményt. Szerintem az egyik legfontosabb, vagy a legfontosabb, nem feltétlenül a pénzügyi mutatók, hanem az üzleti tevékenység. 2025-ben éves alapon az árfolyamszűrt teljesítő hitelállomány 15%-kal növekedett, az egy nagyon kellemes növekedési ráta, a betétállományunk pedig 12%-kal nőtt ugyanebben az időszakban. Ami a pénzügymutatókat illeti, a tőkére vetített megtérülése a ROE mutatónk az közel 22 százalékos volt. Kamatmarzsunk javult év per év 6 bázisponttal, az 4,34 százalékos volt. A hatékonysági mutatót jelző kiadásbevételi mutató az nagyjából hasonló volt, mint a 2024-es, picikét nőtt. Itt azért közbevetném, hogy volt egy egyedi tétel, ez a Gödöllői Kastélyprogrammal kapcsolatos 20 milliárdos részvétel a bank részéről. Ha ezt kivennénk, vagy ezzel korrigálnánk, akkor gyakorlatilag szintre pontosan ugyanaz volt a rátánk, mint 2024-ben. És fontos még, hogy a hitelállomány, a portfólió minőség az gyakorlatilag stabil maradt, a nem teljesítő hitelek állománya az nem nőtt, a ráta pedig enyhén csökkent, 3,5 százalékos volt ez az úgynevezett stage3 rátánk. Ami még fontos egyébként maga a számszerű teljesítmény, hogy ízlelgesse az ember. 1146 milliárd forint volt az adózott eredményünk, ami közel 3 milliárd forint. Ez a tavaly év végi árfolyam alapján egyébként, ha az ideit néznénk, akkor már lényegesen 3 milliárd fölött lennénk euróban. Ez egy nagyon tiszteletet parancsoló, európai összehasonlításban is egy nagyon komoly eredménynek tekinthető. A mérlegfőszerűn pedig euróban megközelítette a 120 milliárd eurót.

Sigmon Árpád: És mindezek a csoportszinten, tehát a 11 országra vonatkozóan, ahol a csoport.

Pataki Sándor: Igen, igen, igen, igen. Annyit még hozzátennék azért, hogy ha valaki kicsit vájt szemű, ez mondjuk egy némi képzavar, vájtfülű, ugye az látszik, hogy a működési eredmény az tavaly 10 százalékkal nőtt, ehhez képest az adózott eredményünk az csak 7 százalékkal, idézőjelben csak 7 százalékkal, és ennek azért az elsődleges oka az, hogy jelentősen nőttek azok a terhek, alapvetően kormányzati terhek, amik már korábban is velünk voltak, de 2025-ben jelentősen nőttek. És egyébként még fontos, hogy a piaci részarány gyakorlatilag minden szegmensben megőrizte a bank, sőt javítani is tudta, és akkor még egy bónusz a tetejére, hogy 2025. április 15-én a Standard and Poor’s hitelminősítő intézettől az OTP jobb besorolást kapott, mint ami egyébként aktuálisan a magyar szuverénre fennáll, tehát az OTP csoport tulajdonképpen jobb adósbesorolással rendelkezik, jobb elbírálás alá esik, mint a magyar állam.

Nagy Viktor: Egyébként mik azok a metrikák, amiket a leginkább figyeltek? Tehát amikor mondjuk menedzsment ülés van, tehát engem az érdekelne, hogy mit érdemes szerinted a befektetőknek figyelnie, amit a menedzsment is kiemelten figyel. Legyen ez a hitelállomány bővülése, marzsok, a saját tőkearányos megtérülés, vagy profit abszolút értékben mi az, amit ti figyeltek?

Pataki Sándor: Nagyon jó kérdés. Majdnem azt mondom, hogy ez időről időre változik, tehát egy kicsit visszapörgetem a kereket, mondjuk 2020-ban, amikor volt a Covid, és akkor előtte, most nem azt mondom, hogy elpróbáltuk, hogy mit fogunk mondani, de azért beszéltünk más nagy bankok, sokkal inkább brókercégek, elemzők képviselőivel, és akkor ők mondták, hogy hát most itt a legnagyobb fókusz természetesen nem a növekedéssel van, hanem az, hogy egyáltalán a hitelportfólió minőség hogy alakul. 2025-ben, amivel kezdtem egyébként, és amire a legbüszkébbek voltunk, ez a 15 százalékos volumen növekedés, hitelvolumen növekedés. Itt még egy fontos kitételt tennék, érdekes módon egybeesik azzal, hogy 2004 és 2025 között, tehát az elmúlt 11 évben ez a súlyozott éves növekedési ráta az úgyszintén 15 százalék volt. És ez azért fontos, mert a versenytársak nagyjából egyszámjegyű, sőt az unit-light ebben az időszakban mínuszos növekedést produkált. Tehát ez egy rendkívül dinamikus növekedést mutat, aminek két fő oka van egyébként. Az egyik az, hogy a csoport tagi országok GDP tipikusan lényegesen gyorsabb ütemben növekednek, mint a nyugat-európaiak, illetve a másik, hogy a termékpenetráció pedig messze-messze alacsonyabb, tehát mindig van bőven lehetőség növekedésre. A másik ilyen mutató, amit azért mindig néz az ember természetesen, az az, hogy milyen a portfóliónak a minősége, van-e romlás, van-e javulás. Hál' Istennek itt az elmúlt évben folyamatosan javulást tudunk elkönyvelni. A többi az pedig természetesen a teljesítményhez köthető, akár a marzsalakulásról beszélünk, akár a ROE mutatóról, és hát a ROE mutatók kapcsán nagyon sokszor meg szokták kérdezni a befektetők, elemzők, hogy na és akkor mi a középtávú elvárás, mert hogy most 22 százalék, vagy 21 vagy 23, és ugye erre mindig azt mondja az ember, hogy egyrészt attól függ, hogy milyen időintervallumot nézünk, tehát minél hosszabb azért, annál inkább ez kiegyensúlyozódik. A másik pedig az, hogy ugyanez milyen tőkeköltség járul, mert azért nagyon nem mindegy, hogy milyen a kamatkörnyezet. Egy magas kamatkörnyezetben értelemszerűen lényegesen magasabb ROE-val működik egy bank, mint egy alacsonyabbal. Erre mondjuk egy jó példa, hogy mondjuk az oroszoknál tavaly 48-49 százalékos volt a ROE mutató, na de ez teljesen más tőkeköltség járul, vagyis szokták ezt a pénzügyi elemzők nézegetni, ez a ROE osztva tőkeköltséggel, hogyha ez ilyen másfél-kettő között van, akkor azt mondom, hogy mi is, a menedzsment is és egyébként a piac is örül.

Sigmond Árpád: Rengeteg adatot hallottunk csoportszinten. A magyarországi tevékenységről is mondj néhány szót, hogy ott milyen számokat láttatok?

Pataki Sándor: A magyar tevékenység, tehát itt is két dolog van. Az egyrészt, hogyha kezdem ugyanazzal a logikával, mint amivel a csoportszintű teljesítményt megközelítettem. Nagyon jó volt az üzleti állományoknak a dinamikája. Magyarországon a teljesítő hitelállomány 17%-kal nőtt, ezen belül külön kiemelném egyébként a jelzáloghitel volumennek növekedését, ez meghaladta a 20%-ot, 21%-os volt konkrétan, de nagyon jó volt egyébként a fogyasztási telek is, sőt az év második felétől még a vállalati hitelek dinamikája is felgyorsult. Ennek is köszönhető egyébként, hogy soha nem látott piaci részarányt, 21 százalékot tudott az OTP-ban kell érni a vállalati hitelek piaci részarányában Magyarországon.

Sigmond Árpád: Ez gyakorlatilag az állami támogatott hitelkonstrukciók, tehát Otthon Starttal?

Igen, tehát azért az látszott, hogy az első kilenc hónapban, tehát szeptember 30-ig bezárólag egy olyan 9 százalékos volt a lakossági lakáshiteleknek a növekedése, vagyis hogyha ezt évesítjük, akkor még hozzáad az ember egy 3 százalékot, és akkor nagyjából ilyen 12-12,5 százalékra érkeztünk volna. Na, ehhez adott egy nagyon jelentős lökést az Otthonstart program, gyakorlatilag ennek köszönhető, hogy az utolsó negyedév masszívan megugrott, és így az éves növekedési ütem nem 12-13% lett, hanem 21%. Tehát igen, az Otthonstart program egy érdemi elősegítője volt ennek a jelentős dinamikának.

Sigmond Árpád: És említetted az adótételt, ez gyakorlatilag a magyarországi eredményhez képest most már mekkorára rúg arányaiban?

Pataki Sándor: Hát ugye 2025-ben az volt az érdekes, hogyha az osztalék nélküli magyar eredményt nézzük, akkor gyakorlatilag akármennyire is jó volt a teljesítményünk, ez év/év alapon csökken. És ennek leginkább az volt az oka, hogy jelentősen nőttek ezek az egyéb terhek. Beszélünk itt a bankadóról, extraprofitadóról, mi van még? Sok minden van egyébként, tranzakciós illeték, kamatsapka, ugye a változó kamatláb, jelzáloghiteleken, stb. Na most a rossz hír az az, hogy 2026-ban, annak ellenére, hogy arról volt szó egyébként, az előző kormány által legalábbis ez volt az ígéret, hogy '25 vége után kivezetik például az extraprofit adót. Na most '26-ban ez több mint duplázódik. Tehát '26-ban mondjuk az OTP-re jutó teher csak ebben az egy adófajtában 115 milliárd forint lesz, ami azért szép summa, ahogy szokták mondani, gombócból is sok.

Sigmond Árpád: Adódik a kérdés, hogy ugye nem csak a közgyűlésről tudunk beszélni, hanem most már arról is, hogy a választásoknak is megvan az eredménye, hogy mire számítottak a terhekben, a magyarországi állami terhekben, különadókban hogyan alakulhatnak ezek?

Pataki Sándor: Ugye még nincsen részletes kormányprogram, ugye még várjuk az új kormány megalakulását, hogy ezt valamikor, hát nem tudom, a nyár vagy a kora ősz folyamán várhatjuk. Annyit talán remélhetünk, hogy most már kapott annyi plusz terhet a szektor, egyébként nem csak a bankszektor, sok más szektor, hogy talán a gondolkozás nem abba az irányba hat, hogy na még növeljük a terheket, mert ez egyértelműen visszafogja a teljesítményt, kevesebb hitelezés, stb. stb. És ha jól érzékelem, akkor az új kormányzatnak abszolút nem ez az elsődleges stratégiája. Nem lenne baj egyébként, hogyha ezek a plusz terek egyenlően lennének elosztva, tehát azok a szektorok, amik eddig nem fizettek, azok úgyszintén benne lennének. Valami hasonlót egyébként a múlt héten hallottunk a leendő költségvetésért felelős miniszter úrtól. És hát hosszabb távon pedig az lenne jó, hogyha legalábbis nem is egyszerre, mert gondolom, hogy a mozgástér az be lesz határolva, attól függ, hogy milyen örökségre kell, hogy számítsanak. Tehát hogyha nem is egyszerre, de azért fokozatosan ezeket a terheket csökkentenék. Ugyanis az a baj, hogy nemzetközi összehasonlításban, és hát az OTP 11 országban van jelen, nekünk vannak olasz, osztrák, belga, stb. versenytársaink, ha őket ugyanezek a terhek nem sújtják, értelemszerűen az OTP az egy komoly versenyhátrányba kerül.

Sigmond Árpád: Oroszországban és Ukrajnában is érintett az OTP csoport. Ezek a leánybankok, csoporttagok milyen eredményeket mutattak?

Pataki Sándor: Mindkét országban 2006-ban léptünk be, de egy teljesen különböző portfólióról van szó. Ukrajna azon kevés egyik leánybank egyike, ahol az elsődleges prioritás, vagy az elsődleges üzletmenet az sokkal inkább a vállalati, illetve a lízingállományokhoz köthető. A kettő együtt nálunk egy olyan 80% fölötti részarányt jelent. Ugye az OTP csoportra tipikusan az jellemző, hogy a retail aránya az inkább kétharmad, és a maradék egyharmad az a vállalati állomány. Ezzel szemben Oroszországban, amikor megvettük a bankot, akkor mondjuk egy ilyen 90-90 egynéhány százalékos volt a retail arány, és a maradék volt a corporate. Na most a háború kezdetével ez tovább változott a retail javára. Ugye a corporate hitelezés 100% beszüntető, tehát nincsen új corporate hitelezés, praktikusan azok a hitelek, amik benne voltak a mérlegben, szép lassan, amortizálódnak, ki fognak futni. 2025-ben egyébként mind a két banknak jó teljesítménye volt, abszolút mérhető profit hozzájárulás, főleg az oroszok részéről, ez több mint 200 milliárd forint volt, 202 milliárd forint. Az ukrán leánybank részéről a profit hozzájárulás az 56 milliárd volt. A mutató mindkét bank esetében kiváló volt, az egyiknél közel 30, a másiknál közel 50 százalékos ROE mutatók, de ismétlem, amit az előbb már mondtam egy másik kérdés kapcsán, ehhez hozzá kell mindig tenni az ottani tőkeköltséget. Tehát nem mindegy, hogy ezt az 56 milliárdot, ezt mondjuk 15 vagy éppen 30%-os tőkeköltség mellett tudja produkálni a bank, ugyanez vonatkozik az oroszokra is. Még annyit hozzátennék egyébként, hogy az orosz viszonylatban az első három negyedévben tudtunk osztalékot hazahozni Magyarországra.

Egyelőre ez az osztalék hazahozatal szünetel, és hát reményeink szerint, akár amiatt, merthogy úgy kormány van, akár amiatt, merthogy az orosz szabályozó, az orosz jegybank ezt a jövőben engedélyezni fogja, amiért egyébként mindent megteszünk a magunk részéről. Remélhetőleg ez az osztalékfizetés folytatódni fog. Egyébként összességében még annyit, hogy az elmúlt két és fél évben Oroszországból 68 milliárd rubel értékű rubel nagyságú osztalékot hoztunk, ez körülbelül 600 millió eurónak megfelelő összeg, ez több, egyébként némileg több, mint az a tőkenagyság, ami az orosz banknál akkor volt, amikor maga a háború elkezdődött 2022 februárjában.

Nagy Viktor: Az osztalékra kérdeztem volna rá én is, ami Oroszországgal kapcsolatban még mindig fel szokott merülni az, hogy az OTP-nek az ottani jelenléte. Van ez most egyébként napirenden, hogy az OTP marad Oroszországban vagy sem, mi most az aktuális álláspont?

Pataki Sándor: Szerintem amióta a háború elkezdődött, tehát nagyon transzparensen és nagyon konzekvensen kommunikáljuk azokat a főbb, nem is tudom, paramétereket, amik mellett egyáltalán az orosz operáció működik. Az első és legfontosabb az, hogy minden szankciós, minden szabályozói intézkedést 100%-ig vagy 110%-ig betartunk. A második az az, amiről majd részben szó volt, hogy a tevékenységünkön belül gyakorlatilag 100%-ban a lakossági tevékenységre fókuszálunk, a vállalati finanszírozást gyakorlatilag megszüntettük. Emellett egyébként megszüntettük a dollártranszfereket is, tehát dollárátutalásokkal nem foglalkozunk, és az eurotranszferek, az Európai Unióba irányuló transzferek is, tehát nagyon komolyan meg vannak szűrve, tehát ilyen több szem alapján Magyarországon, és hát kint is értelemszerűen a compliance, illetve bankbiztonság csekkolja ezeket a dolgokat. Tehát ezen a téren 100%-ban megfelelünk minden elvárásnak. És ami még fontos, ugye a kitettségünket, ami alapvetően vagy leginkább a tőkén keresztül mérhető, azt próbáljuk minél inkább csökkenteni, ezt szolgálta az elmúlt másfél-két évben az, hogy amennyi osztalékot csak tudtunk, annyit hazahoztunk.

Sigmond Árpád: Ha már külföldi jelenlét, akkor Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke bejelentette, hogy idén még egy nagyobb akvizícióra lehet számítani. Erről lehet bármi egyebet elmondani ebben az állapotban?

Pataki Sándor: Hát egyrészt azt mondanám, hogy klasszikusokat csak szó szerint idézünk, úgyhogy akkor egy az egyben ugyanezt tudnám mondani, amit az elnök úr mondott. Egyébként pedig szerintem akvizícióról, konkrét tervekről nem célszerű beszélni, egész addig, amíg oda nem értünk, vagy meg nem történik az aláírás, sokkal inkább ilyen általános szempontokról, hogy milyen geográfiai céljaink vannak, tehát mik azok a térségek, amiket leginkább nézünk, és milyen szempontok alapján döntene a bank, hogyha csinálna egy akvizíciót, ami lehet ár, illetve nem lehet, hanem az ár, milyen a vételár, milyen a kinti menedzsmentnek, portfóliónak a minősége, az OTP mit tud hozzátenni adott ország vagy adott bank tevékenysége ez, és ezek alapján szoktak általában megszületni a döntések, ami után még legalább egy ilyen 6-12 hónap szokott következni, ha még a végleges engedélyeket stb. megkapjuk. Tehát az elnök úr azt mondta, hogy idén elképzelhető, hogy lesz egy bejelentés, ez azt jelenti, hogyha lesz, akkor mondjuk 2026 harmadik, negyedik negyedévében elvileg már lehet egy új csoporttag, hogy ez most 100%-ban már integrálásra kerül-e, az attól függ, hogy az időpont mikor van, és mikor kell a vételárat kifizetni, ez is attól függ, hogy konkrét egyezségben majd mi szerepel.

Nagy Viktor: Mennék szívesen tovább egyébként ezen a témán, csak tudom, hogy túl sok információ ezzel kapcsolatban.

Pataki Sándor: Kérdezni mindig lehet, mert ugye úgy kezdted, hogy fontos az, hogy milyen régiók azok, amik izgalmasak nektek, meg hogy azon belül, ahol ti néztek bankot, azoknak milyen paraméterei vannak. Régióról lehet-e valamit mondani? Mert ugye elhangzott az, hogy Üzbegisztán és környéke azért az izgalmas lehet az OTP-nek, a növekedési lehetőség, a demográfia, ez mind-mind mellette szólhat.Ugye még egy szempontot nem említettem, amikor így nézünk akvizíciós célpontokat. Nagyon fontos a növekedési potenciál. Most azért valljuk be, tehát a jól bejáratott Európa az nem feltétlenül arról híres, hogy itt 10 plusz százalékos növekedések vannak. Emiatt, tehát mondjuk a célpont az nem feltétlen valamelyik nyugat-európai bank vagy bankcsoport, sokkal inkább egyrészt a régió, tehát Kelet-Európa, ezen belül egyébként, amit rendkívül kedvelünk, tehát az továbbra is jó lenne, hogyha Horvátországban tudnánk növelni a jelenlétet, Albániában tudnánk növelni a jelenlétet, ne adj Isten Bulgáriában. Egyébként Bulgáriában piacvezetők vagyunk a nettó hitelek szempontjából, de ettől függetlenül, hogyha lenne valamilyen lehetőség, azt szívesen megragadnánk. Nem elképzelhetetlen, főleg a kormányváltást is figyelembe véve, hogy esetleg idővel a lengyel piacot, megint nézegetni fogjuk. Jelentős növekedési potenciálokat.

Nagy Viktor: Már hogy a lengyelek is nézegetik a magyar piacot.

Pataki Sándor: Igen, láttam én is a hírt, a PKO-t említetted ugye, hogy fiókot nyitnának Magyarországon.

Nagy Viktor: Így van.

Pataki Sándor: Tehát a lengyel piac az egy érdekes piac, meglehetősen drága, nem olcsó, ugye ezt láttuk nemrégen az Erste Santander Lengyelország tranzakció kapcsán, azért az értékeltségek inkább kettő fölött vannak. Ugye az OTP most nagyjából ez a kettes Price Book körül forog.

Nagy Viktor: Ez pontosan mit jelent.

Pataki Sándor: Hát azt, hogy az egy részvényre jutó tőkeértéket hányszorosan haladja meg az egy részvényre jutó ár. Tehát nagyjából nálunk ez kétszeres. A lengyeleknél ez egy picikét több, mint kétszeres, tehát 2,1-2,2-2,3-as mutató, attól függ, melyik bankról beszélünk. A másik ilyen mutató, amit szoktak nézni, és a Viktor tudom, hogy nagy előszeretettel a technikai elemzéseket folyamatosan összehasonlítja, nézegeti. Ez ugye a price/earning, itt ugyanarról van szó, az egyik oldalon van az egy részre jutó, tehát a részvényárfolyam, a nevezőben pedig van ugye az earning, tehát az egy részvényre jutó eredmény. Na most ez az OTP esetében szerintem még most is 10-es alatt van, 10-es érték alatt, mondjuk egy ilyen 9-es mutató, az a lengyel bankoknál, de van egy-két nyugat-európai bank, ahol inkább ilyen 12-13, amiből azért simán az következik, hogy az OTP-nek még van lehetősége értékegységben javulni, ami azt jelenti, hogy maga az árfolyam is lehet nagyobb, magasabb.

Sigmond Árpád: Az idei évre vonatkozóan milyen tervek fogalmazódtak meg, mit vártok akár a hitelállományban, a portfólió összetettségében, az üzleti volumen tekintetében mi az, amit el lehet már mondani?

Pataki Sándor: Szerintem sok éves gyakorlata az OTP Managementnek, hogy amellett, hogy transzparensen kommunikálunk, ezek az előrejelzések viszonylag visszafogottak, nem tobzódnak annyira a számokban, mint néhány nyugat-európai partnerünknél. Nem akarok itt neveket mondani, tehát azért alapvetően 4-5 ilyen indikátorra szoktunk valamilyen becslést mondani. Az egyikhez az üzleti állományok, tehát 2026 vonatkozásában azt mondtuk, hogy nagyjából a 2025-ös volumennövekedés, amit szeretnénk megismételni. 2025-ben már az előbb mondtam, 15 százalékos volt. Ez nagyjából 2026-ban és reményeink szerint e körül alakulhat. Ez az egyik. Egyébként egy ilyen OTP-hez hasonló geográfiai penetrációval rendelkező banknál nagyjából ez a 15-16-17 százalékos növekedés, ez nem egy ilyen földtől elrugaszkodott valami, ez egész egyszerűen abból fakad, amiről már az előbb beszéltem, gyorsabb növekedés, alulpenetráltság, lényegesen nagyobb növekedési lehetőség, tehát ez kényelmesen benne van, és semmilyen túlfűtöttséget nem jelent. A másik ilyen fontos dolog, ami már a jövedelmezőségi mutatókat érinti, ez a Mars, a kamatmarzs alakulása. Itt is viszonylag szűkszavúak voltunk, tavalyi évben 6 bázisponttal növekedett a nettó kamatmarzs, idei évre azt mondtuk, hogy nagyjából a 2025-ös szint közelében, környékén alakulhat. Harmadik ez a működési hatékonyság, ez a bevételkiadás mutató, ez a cost income ráta angolul, ez tavaly 41,7%-os volt. Idénre mi azt mondtuk, hogy ez egy kicsit magasabb lehet. Ennek nem az a magyarázata, hogy a bank menedzsmentje nem fókuszálna a költséghatékonyság javítására, hanem inkább az, hogy vannak bizonyos elvárások, amiknek meg kell felelni, lett légyen az szabályozói, vannak jelentős IT fejlesztési előirányzataink, illetve néhány országban, például mondjuk Üzbegisztán, amelyik egy rendkívül gyorsan növekvő piac, ott lényegesen magasabb a bérdinamika, mint ugye az átlag infláció, mert hát új embereket kell fölvenni, ezek azért viszonylag drágábbak, mint az átlag, tehát ott értelemszerűen ez a működési költség az valószínűleg nagyobb arányban nő, mint mondjuk például Szlovéniában. Csak mondtam egy példát. Szintén fontos célkitűzés még az, hogy a hitelportfóliónak a minősége az gyakorlatilag változatlan szinten maradjon. Ezt több mutatóban lehet mérni, akár a hitelkockázati rátában, ami 2025-ben 66 bázispont volt, ez reményeink szerint valahol itt fog majd alakulni, talán egy kicsit alacsonyabb lehet, másik pedig ez a nem teljesítő hiteleknek az aránya, ez, ami tavaly 3,5% volt. Reményeink szerint ez is, ha mondjuk a nem teljesítő állományok nem nőnek, eközben egyébként a hitelállomány nő, akkor értelemszerűen ez a ráta egy picit csökkenni fog. És végül, de nem utolsó sorban ez a jövedelmezőségi mutató, a ROE, a Return on Equity. Itt ugye azt szoktuk mondani, hogy amiatt, merthogy a tőkeáttétel valószínűleg csökkenni fog, a ráta pedig nőni, emiatt ez a ROE mutatónk egy picit csökkenhet, de hát baj nincsen, tragédia nincsen, tehát továbbra is ilyen 20% fölött vagyunk. Egyébként ezzel párhuzamosan, és hogyha ezt most megnézzük az aktuális történéseket a magyar piacon, azért azt látjuk, hogy a hozamok azok, ha nem is beszakadtak, ne használjuk ezt a szót, de azért nem olyan régen még 7% körül volt a 10 éves magyar hozam, most 5,9%-on van. Ez azt jelenti, hogy a tőkeköltségnek a különböző ilyen számítási alapja van. Az egyik ilyen ebből a benchmark, tehát segíts engem Viktor, benchmark, hozzam. Tehát az irányadó magyar hozamszint az jelentősen csökkent, ennek megfelelően az elvárt hozam vagy a tőkeköltség is csökken, vagyis hogyha ezzel párhuzamosan a ROE is csökken önmagában, az nem jelenti azt, hogy a bank rosszabbul teljesít. Tehát nagyjából ezek a 2026-ra vonatkozó célkitűzések.

Nagy Viktor: Egy kérdés csak ehhez a témakörhöz. Ugye azok, amikor a menedzsment célok meghatározásra kerültek, és a közgyűlésen elmondásra kerültek, az még a választások előtt volt. A választások óta azért egy komolyabb forinterősödést látunk, egy komolyabb hozamcsökkenést látunk. Szerinted ez módosíthatja, felülírhatja-e a terveket, illetve hogyan hat úgy általában az OTP operációjára ez a két tényező?

Pataki Sándor: Gyakorlatunkban általában az szerepel, és akkor most függetlenül, hogy van választás, nincs választás, de negyedévente értelemszerűen a menedzsment megnézi, vagy a pénzügyi igazgatóság, hogy éppen hogy alakul nem csak a működési környezet, de a számaink. És hogyha valamelyik célkitűzésnél, előirányzatnál látjuk, hogy érdemi eltérés van, akkor értelemszerűen év közben is korrigálunk. Lett légyen ez akár a Mars, akár mondjuk a volumenek alakulása. Na most konkrét kérdésre válasz, illetve még mielőtt a választás, a választás előtt volt az iráni öböl konfliktus kitörése, aminek a kézzelfogható hozadéka, negatív hozadéka sajnos az, hogy energiárak megugrottak. Ennek hosszabb távon Magyarország nettó energia importőr, hát ennek valamilyen negatív befolyása lehet az infláció alakulására. Ugyanakkor a magyar infláció az első három hónapban nem sok ilyen makrogazdasági mutatónk van, de a magyar infláció az lényegesen jobb, mint a várt. Ha emlékeztek rá, akkor a márciusi 1,8 százalék volt, a februári 1,4, és ennek alapján az OTP akár még 3 százalék alatti átlagos éves inflációval is kalkulálhat, ami esetleg teret nyithat az MNB felé, esetleg egy kamat vagy két kamatvágásra, de értelemszerűen a monetáris hatóság önállóan hozza meg a döntést, ez tőlük függ. Na most az, hogy hogy befolyásolja az OTP-nek az eredménytermelő kapacitását vagy kilátásait. Általában a magasabb kamatkörnyezet az pozitív a marzsra. Ugyanakkor nem feltétlenül pozitív a volumenekre. Magas hitelkamatok mellett senki nem akar hitelt felverni, vagy nem annyian, hacsak nincsenek támogatott hitelkonstrukciók, azért az elmúlt pár évet ez nagyon erősen jellemezte.

Ismétlem, nem biztos, hogy ezer százalék részletességgel olvastam el a Tisza programját, vagy a program tervezetét, azért ott viszonylag sok szó nem esett erről, hogy mi fog történni a különadókkal, meg ezekkel a támogatott hitelkonstrukciókkal, de azért lehet, hogy az lenne célszerűbb hosszabb távon, hogyha mondjuk ezek a konstrukciók fokozatosan megszűnnének, vagy csökkennének, és a helyét átvenné valóban a piaci alapú finanszírozás. Tehát piaci alapú lenne a hitel, és ennek megfelelően a forrásköltség, és akkor ezzel tudna mindenki tervezni. Szerintem a legfontosabb ez a tervezhetőség. Tehát ha azt kérdezted, hogy milyen hatás lehet, ha kiszámíthatóbb a gazdaságpolitika, már pedig a piacok is ezzel számolnak, és ezt látjuk ebben a nem kis raliban, ami az elmúlt pár hétben látható, akár részvényárfolyamról, akár a forint árfolyamáról, akár a magyar hozamszintekről beszélünk, gyakorlatilag majdnem minden eszköz kategóriában látunk egy jelentős felértékelődést, nagyon megnőtt a Magyarország iránti vásárlási kedv. Csak úgy jegyzem egyébként, hogy az elemzőink, akikkel beszélünk és követik az OTP-t, ugye egy-egy ilyen gyorsjelentés után, negyedévek után kimennek a piacra, Amerikába, Angliába, stb. stb. meglátogatják a főbb partnereket. Most azt a visszajelzést hallottuk XY nagy háztól, hogy mondjuk amikor kimegy az elemző, aki 15-20 bankot elemez, azt mondta, hogy a kérdések 80 százaléka Magyarország OTP. És nem véletlen egyébként, hogy nagyon sok elemzőnél az OTP megint ilyen úgynevezett topik, tehát a leginkább vételre ajánlott részvények egyike között szerepel, ami hát azért hosszabb távon valószínűleg a részvényárfolyamra is kihatással lehet.

Sigmond Árpád: Ezt is akartam kérdezni, hogy egyébként hogyan fogadták a befektetők akár a közgyűlést, akár a választás kontextusában az OTP Bank szerepét és stabil növekedését.

Pataki Sándor: Ugye mivel a legelején kezdtük, tehát a közgyűlés abból a szempontból nem volt mérföldkő, hogy bármilyen újdonság bejelentésre került volna az osztalék konkrét összege. Ezek a számok, tehát a teljesítményszámok, ezek már 2026 március 6-án publikusak voltak. Tehát azt követően volt egy jelentős rali az árfolyamban, tehát egy fölfelé korrekció, egy-kettő számos elemző megváltoztatta fölfelé, változtatta meg az elvárását. Ugye vannak ezek az úgynevezett célárak, Target Price, ez 12 hónapra jelzi előre, hogy körülbelül mit vár az elemző. És hát nagyon érdekes volt, tehát a közgyűlést követően Isten igazából nem volt, sőt, a múlt héten inkább én úgy vettem észre, hogy negatív volt a korrekció. Ez nem csak az OTP-re vonatkozott, mindenkire, mert megint elkezdték lövöldözni egymást ott az öbölben, és erre kicsit jobban reagált a piac, globális kontextusban, mint az, hogy éppen az OTP-nek mennyire jók voltak a számai. Ami még érdekes, hogy a választást követő napon, első nap, április 13-án kijött a minden idők legmagasabb OTP célára, ez 54 ezer száz valahány forint, tehát ez a legmagasabb. Ma pedig kijött két másik, az egyik az 52 700, a másik pedig 50 ezer. Ugye ez azt jelenti, hogy minél többen fogják felülvizsgálni az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó célárakat, ennek az átlaga, ami most 47 ezer forint körül van, ez értelemszerűen majd emelkedni fog. Tehát most az OTP a mai napon olyan 42 ezer, 42 ezer alatt trade-el, tehát semmi mást nem veszünk alapul. Ez azt jelenti, hogy az elemzői célár az durván egy ilyen 10 plusz 10 százalékos felértékelődést jelenthet.

Nagy Viktor: Itt csak egy kérdés, hogyha átnézzük a legfrissebb elemzéseket, és főleg azokat, amik a választások óta jöttek ki. Látszik, hogy az egyik központi eleme a cost of equity tőkeköltség. És ugye ebben azt látjuk, hogyha szinte semmi máshoz nem nyúlnának hozzá az elemzők, csak ehhez az egy dologhoz, azzal is egy jóval magasabb célárat lehetne kihozni és generálni. Hogy látod most, hova mennek le ezek a cost of equity értékek, és szerinted hol lenne a helye?

Pataki Sándor: Igen, ez egy meglehetősen szofisztikált téma, tehát szerintem az, aki napi szinten nem foglalkozik vele, az nem biztos, hogy teljes egészében be tudja fogadni. Tehát, hogy ez az elvárt hozam, tehát ilyen különböző paraméterek vannak, amiket néznek, tehát az egyik az ilyen az a béta, hogy mennyire mozog együtt, adott részvény a teljes piaccal, ez az OTP esetében, hát már elég hosszú idő óta ilyen 1,4-szeres, igen. A másik ez az elvárt hozam, ami alapvetően az állampapírhozamoknak a szintjéhez kapcsolódik, és ahogy a Viktor említette, igen, az elmúlt egy hétben, két hétben nagyon jelentős lefelé mutató korrekciót láttunk, remélhetőleg ezek ott is maradnak. Egyébként még mindig van upside, mármint hogy lefelé még mindig tudunk javulni, hogyha megnézzük, hogy hol vannak a cseh vagy lengyel hozamok, azért még a magyar hozamok bőven felette vannak, és ez azért is fontos, mert ha lejjebb mennek a hozamok, ez értelemszerűen az államadósság finanszírozását is kevésbé költségessé tudja tenni remélhetőleg közép-hosszabb távon. Visszatérve a kérdésre, nézzétek, valahol most az elemzők nagy része egy ilyen átlag 15 százalékos tőkeköltséggel számol, tehát ez az, amivel osztják ezt a ROE-t, ROE-per tőkeköltség, és akkor ebből jön ki az a másfél, 1,6-1,7-szeres ráta, minél magasabb, annál jobb. Na most van már olyan elemző, aki egyébként 12-est használ. Ez részben azzal függ össze, hogy lejjebb mentek a magyar állampapírhozamok, mert ugye a másik kettő paramétere nem nagyon változott. És igen, tehát hogyha ezek továbbra is kitartóan lefelé mutatnak, ez valószínűleg azzal fog járni, hogy a többi elemző is szép lassan a saját belső, egyébként nem ők maguk találják ki ezeket, hanem generálja nekik, hát nem egy AI, hanem mondjuk egy belső modell, és akkor ők ezt egész egyszerűen automatikusan átveszik, tehát nem is nyúlnak hozzá. Időnként számon szoktuk kérni, hogy te miért használsz 16-ot, a másik meg használ 12-t, hát azt mondja, hogy azért, mert ezt kapta a ház makroelemzőjétől. És ennyi.

Sigmond Árpád: Az osztalékkal kapcsolatban is szóljunk néhány szót. Mekkora lesz akkor idén az osztalék, és mikor várható ennek a kifizetése?

Pataki Sándor: A pontos kifizetésnek a dátumát azt még nem mondhatom, arról egyébként majd valamikor május közepén fogunk majd hirdetményt, mint kiadni, mert általában ez mindig június-június eleje szokott lenni. 2024-es év után 270 milliárd forintnyi osztaléktömeget fizetett ki a bank a 2025-ös év után, tehát a tavalyi év után, amit most a közgyűlés múlt héten jóvágyott, itt pedig 300 milliárd forintról van szó. Ilyenkor mindig azt csinálja a bank, az a gyakorlat, és a nemzetközi gyakorlat is, hogy a saját tulajdonában levő részvények után magának nem fizet osztalékot, ezt úgy szintén majd adja a részvényeseknek. Tehát hogyha ezzel korrigáljuk azt az összeget, ami a közgyűlésen elhangzott, akkor nagyjából egy olyan 1130 forint per részvény osztalékra számíthatnak a részvényeseink, ami szerintem egy ilyen normális osztalékhozam, természetesen ez lehetne több is, de azért ilyenkor mindig hozzá szoktuk tenni, hogy az OTP az a ritka bankok egyike, ahol lényegesen nagyobb az átlagnövekedési ütem, ugye erről beszéltünk, ez a 15 százalék. A másik pedig az, hogy az OTP meg másik szempontból azon ritka bankok egyike, amelyik folyamatosan keres és csinál tranzakciókat, MNB akvizíciós tevékenységben folyamatosan részt vesz. Tehát erre úgyszintén kell tőke. Egyébként a tőke akkumulációs képessége brutálisan erős a banknak, tehát tavaly 400 bázispont, 4 százalékpont volt. Tehát hogyha semmi nem változott volna, nincs növekedés, akkor ennyivel meg nincsenek szabályzói elvárások, meg nincsen osztalékfizetés, akkor, ha semmi nem más nem változik, úgy szokták mondani, hogy ceteris paribus, akkor az előző évhez képest 4 százalékponttal nőtt volna a tőkemegfelelésünk.

Nagy Viktor: Egy kérdés csak ehhez a témakörhöz. Hogyha az elemzői várakozásokat megnézzük, akkor a következő években bőven ezer milliárd forint fölötti éves profitot tud az OTP csoport termelni. Ez inkább ilyen 1200-1300 milliárd forint. Ugye itt most szó van egy akvizícióról, egy lehetséges akvizícióról, amit akár idén bejelenthet a bank, ennek ellenére azért ez a profittömeg még mindig elképesztően magas. És a befektetők egy részének a fejében van egy ilyen extra profit, vagy extra osztalék jellegű gondolkodás. Mennyire van ez benne a menedzsmentnek a gondolkodásában, hogy esetleg, hogyha nincsenek olyan akvizíciók, és marad fölös pénz, akkor azt ki lehetne osztani a részvényeseknek akár osztalék formájában is, extra osztalék formájában.

Pataki Sándor: Na, ez egy nagyon összetett kérdés. A rövid válaszom az lenne, hogy a menedzsment az nem gondolkozik extra osztalék kifizetésében, nem szeretjük. A tágabb kontextus az meg az, hogy mi sokkal inkább szeretnénk a stabil növekedés mellett egy ilyen kiszámítható tőkemenedzsmentet sugallni a befektetőink felé. Ezt tudjuk, hogy egyébként sok szempontból nem találkozik az ő elvárásukkal, pláne akkor, amikor a hozamok lefelé mennek, meg a kamatszintek lent vannak, hát akkor mindenki ezt szeretne látni, alig várják, hogy valami pénzhez hozzájussanak. Mi meg azt szoktuk mondani, hogy adunk nektek azt is, meg emellett adunk nektek egy nemzetközi összehasonlításban rendkívül magas növekedési ütemet, és akkor válasszál, hogy melyiket szereted. A nap végén egyébként szeretnek minket.

Sigmond Árpád: Minthogyha még a részvény visszavásárlásra rá szerettél volna kérdezni. Ugye hirdetett egy részvény-visszavásárlási programot is a közgyűlésen a bank. Mit lehet erről tudni?

Pataki Sándor: A fölös tőke allokációjának alapvetően nagyjából biztos van több is, de három fő formája lehet. Az egyik az, hogy növekedésre elhasználod. Ez a legfontosabb. Ugye alapvetően egy bank abból termel pénzt, hogy hitelez, és ha látjuk azt, hogy a makrogazdasági környezet az megfelelő, értelemszerűen szeretnénk még többet hitelezni, természetesen prudens módon. Ugye a másik, hogyha, és ez a növekedés, ez a köznyelv a nem köznyelv szerint, ez a szaknyelven ez az RWA, tehát a resqueti deset, a kockázattal súlyozott eszközök növekedése, ez eleve éves szinten egy jelentős tőkét tesz maga számára kötelezővé. Tehát ez mindenképpen szem előtt tartandó. A második az, hogy ki lehet fizetni osztalékként. Ti rákérdeztetek, van-e rendkívüli osztalék, nincs, lehetne kétszer annyi osztalékot, biztos mindent lehet, csak utána meg kell nézni, hogy ennek esetleg van-e negatív következménye. A harmadik pedig a saját részvényvásárlás. A saját részvényvásárlásnál viszont azt kell figyelembe venni, hogy amikor bejelentünk egy programot, azt azon nyomban, ahogy megkaptuk az engedélyt a felügyelettől, ez jelen esetben a Magyar Nemzeti Bank, azt le kell vonni a szavazótőkéből. Tehát bejelenthet az ember egy hatalmas programot, azt a hatalmas programot egyből le kell vonni. Vagy bejelenthet az ember úgyis egy programot, jelen esetben a bank ezt csinálja, hogy transonként, tehát részletekként, tehát azt mondjuk, hogy igen, múlt héten 60 milliárd forintnyi saját részvény visszavásárlásra kaptunk engedélyt. Ugye, ahogy az árfolyam nő, ez értelemszerűen azt jelenti, hogy egyre kevesebb részvényt vehet vissza az OTP ezen az emelt áron. Természetesen arra is figyelünk, hogy ezek a saját részvényvásárlási tranzakciók ne torzítsák a piacot, ne mi befolyásoljuk az árat, tehát van egy úgynevezett önkontroll, tehát mi magunk, amit ugye belső jóváhagyás, belső szintek vannak, nem is árfolyam, hanem sokkal inkább darab, hogy egy adott napon csak x százalékot vásárolunk vissza pont amiatt, hogy neutrális szereplői legyünk a piacnak.

Sigmond Árpád: Egy utolsó kérdésem még lenne. Hogyan látjátok, vannak-e még a partvonalon olyan külföldi nagy intézményi befektetők, akik nagyon szívesen vennének OTP részvényeket, de valamilyen okból eddig nem vásároltak, és most a sztori nekik megtetszik. Tehát, hogy mennyire számszerűsíthető szerintetek az, hogy vannak olyan befektetők, akik még most ébrednek és most találják meg az OTP részvényeit.

Pataki Sándor: Jó kérdés. Pont amiatt, mert nem csak a részvénnyel foglalkozom a bankon belül, tehát nem csak a részvénybefektetők felé kommunikálok, hanem a portfólióban van a kötvénypiaci tevékenység is. Alapvetően én elég angolszász beállítottságú vagyok, és az angolszász pénzügyi kultúrán nőttem föl. Ennek ellenére fájó szívvel látom, hogy a profit, nyereség, hozam nagy részét azt mindig az amerikai, meg londoni székhelyű befektetők viszik el, mert ezt úgy szoktam mondani, hogy az angolszászok azok ilyen sztori-driven, tehát ők imádják a sztorival. Ha ez növekedés, az, ha akvizíció az, ha kiemelkedő jövedelmezőség, akkor az. Na most ehhez képest a kontinentális Európa, sajnos élen járnak a németek, ők rendkívül konzervatívak, tehát ők ugye megveszik a német állampapírt, meg még egyszer a német állampapírt, meg ha már nagyon kockázatot akarnak vállalni, akkor vesznek egy kis jelzálog levelet, stb. stb. És amikor szóba kerül, hogy OTP, kockázatos a portfólió, mert több olyan országban ott vagyunk, ami nekik annyira nem tetszik, Ukrajna, Oroszország, Üzbegisztán, ez az egyik, a másik meg az, hogy na jó, de hát kicsi a likviditása ennek a papírnak, stb. stb. Lényeg, ami a lényeg, hogy igen, vannak olyan nagy európai intézményi befektetők, akik szerintem eddig viszonylag konzervatív módon viszonyultak az OTP-hez, és ez egyébként nem csak az OTP-re vonatkozott, hanem sajnos egy kicsit Magyarországra is. Szerintem azt nem túlzás mondani, hogy annyira senki nem szereti, de az intézményi befektetők főleg nem, amikor naponta, hetente változik a szabályozási környezet, nem kiszámítható az adórendszer, nem tudják, hogy milyen terekkel számoljanak, tehát hosszabb távon egy egyfajta kiszámíthatóság az biztos, hogy fog generálni intézményi befektetők, és egyébként a retail a lakosság befektetők részéről is egy többlet vásárlási lehetőséget igényt.

Sigmond Árpád: Köszönjük a válaszokat. Ez az OTP Bank podcastja volt. Kérdezőpartnerem, Nagy Viktor a Portfolio.hu vezető elemzője, illetve vele Pataki Sándort kérdeztük,az OTP Bank befektetői kapcsolatokért felelős igazgatóját. Köszönjük a figyelmet. Fontos, hogy azt is elmondjuk, hogy a beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek, további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein. Még egyszer köszönjük a figyelmet.

A videóban megjelenik a végefőcím, amin az alábbi felirat olvasható: A beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek, további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein

A "Pénzügyi mintázataink: amikor több érkezik, mint megszoktuk" című podcast teljes szöveges átirata

Dr. Dúll Andrea: Hogy mennyire észleli az ember egy válságokkal teli világ jelenét, és mit gondol kockázatosabbnak: azt, ha megtartja a pénzt, és úgy érzi, hogy ezzel értéket veszít, vagy azt, ha gyorsan valami hirtelen örömet hozó dologba teszi. Nagyon bonyolult ez a kezdeti észlelési helyzet: megjött valami, amire nem számítottam.

Fabriczki Rita: De azt is látjuk, hogy akik tudatosan gondolnak a jövőre, és rendszeresen figyelik a kiadásaikat – akár az OTP Bank kiadásfigyelő alkalmazásának segítségével –, ők sokkal könnyebben illesztik be ezt a plusz pénzt a megtakarításukba vagy a havi költségvetésükbe.

A vodcast főcíme megjelenik: zöld háttéren körök tűnnek fel, amelyek aztán félköröket alkotva a jobb alsó sarokban pulzáló mozgást adnak ki. A bal felső sarokban az OTP Bank logója látható, majd bekúszik az epizód címe is. A podcaststúdióban négy ember ül egy téglalap alakú asztal körül, elegánsan öltözve. Az asztalon négy bögre áll, és minden megszólaló előtt egy-egy mikrofon. A háttérben egy tévé, amelyen az OTP Bank logója látható.

Sigmond Árpád: Köszöntjük az OTP Bank podcastjának nézőit és hallgatóit! Mai műsorunkban arról beszélgetünk, milyen lehetőségeket jelenthet a családi kasszában egy a szokottnál nagyobb bevétel. A hasonló beszélgetésekért kérjük, iratkozzatok fel a podcastcsatornánkra, vagy kérjetek értesítést! Én Sigmond Árpád vagyok, beszélgetőpartnerem Herman Bernadett pénzügyi szakújságíró, az MFOR főmunkatársa, akivel Fabriczki Ritát, az OTP Bank megtakarítási területének vezetőjét, valamint Dr. Dúll Andrea pszichológust kérdezzük. Nemcsak a váratlan kiadások, hanem egy-egy, a szokottnál nagyobb bevétel is okozhat fejfájást, hiszen nem biztos, hogy minden család ismeri azokat a módszereket, amelyekkel egy ilyen nagyobb összeget kezelni lehet. Ezen a tavaszon sok családhoz érkezhet nagyobb bevétel. Mit mutatnak az eddigi banki és pszichológiai tapasztalatok: a családok elsősorban a régóta fennálló vágyak, a halogatott kiadások pótlására fordítják ezeket az összegeket, vagy inkább megtakarításban gondolkodnak?

Fabriczki Rita: A tapasztalataink alapján vegyes a kép. Természetesen vannak háztartások, ahol ilyenkor előtérbe kerül egy halogatott beruházás, egy vágyott műszaki eszköz vagy egy nyaralás, és erre fordítják a hirtelen jött pénzt. Ez azonban nem általános: szerencsére vannak olyanok is, akik előre gondolkodnak, és megtakarításba helyezik ezt a plusz pénzt.

Sigmond Árpád: Lehet ebben valamilyen arányt meghatározni?

Fabriczki Rita: Arányokat nem mondanék.

Sigmond Árpád: Vagy nehéz?

Fabriczki Rita: Szerintem nehéz ezt megmondani. A kulcskérdés általában nem az, hogy van-e megtakarítási szándék – mert sokan szeretnének takarékoskodni –, hanem hogy át tudják-e lépni azt a képzeletbeli határvonalat, amely elindítja őket a takarékoskodás útján. De erről szerintem Andrea többet tudna mesélni: mi az a trigger, az a tényező, amikor az ember lemond egy vágyott fogyasztásról, és mégis inkább megtakarít.

Dr. Dúll Andrea: Mindenféle előfordul. Első lépésként úgy fogalmaznám meg, hogy ez – mint minden – valójában észlelési kérdés: hogyan észleli a juttatást vagy bevételt kapó közeg, az egyén vagy a család azt, ami történt. Ha valaminek a pótlására szolgáló lehetőségként tekint rá, akkor a hiány az elsődleges az észlelésben: most valamit, amit eddig nem tehettem meg, megtehetek. Egy ilyen helyzetnek ott van a lehetőségoldala is, de ilyenkor a fő csatorna, amelyen keresztül a bevételt nézzük, az, hogy egy hiány pótlására szolgál – és ez inkább azt indítja el, hogy gyorsan oldjuk meg, töltsük ki ezt a hiányt. A másik eset, amikor inkább a lehetőségoldal domborodik ki; ilyenkor alternatívák nyílnak, például hogy a bevétel inkább hosszú távú befektetés legyen. Ez persze nemcsak racionális mérlegelés kérdése, és sosem független egyik oldal a másiktól: a lehetőség sem a hiánytól. Az is számít, hogyan illeszkedik mindez egy családi vagy egyéb közegbe – tehát nem önmagában a pénz vagy a bevétel jellege, hanem a családi hagyomány is: ilyenkor hogyan szoktak bánni vele, mit láttam a nagyapámtól, mit láttam másoktól. És az is számít, milyen a kontextus, amelyben ez történik: mennyire észleli az ember válságokkal teli jelennek a sajátját, és mit gondol kockázatosabbnak – megtartani a pénzt, és úgy érezni, hogy ezzel értéket veszít, vagy gyorsan valami örömet hozó dologba tenni. Nagyon bonyolult ez a kezdeti észlelési helyzet: megjött valami, amire nem számítottam.

Herman Bernadett: A családok többsége azért pontosan tudja, mekkora plusz pénz érkezik februárban, vagy hogyan változik az adózás miatt a fizetése. Ezt jellemzően előre megtervezik, vagy inkább megvárják, amíg ott van a számlájukon, és csak akkor kezdenek el gondolkodni róla?

Fabriczki Rita: Itt is azt mondanám, hogy attól függ. Azok az ügyfeleink, akik már kialakítottak valamilyen megtakarítási rutint, rendelkeznek valamilyen megtakarítási formával, sokkal inkább terveznek előre ezzel a jövedelemmel is. De ha azt nézzük, hogy az öngondoskodási indexet mérő kutatásunk szerint a lakosságnak csak a 31 százaléka vezet valamilyen pénzügyi tervet, akkor ők kisebbségben vannak. Akik viszont tudatosan gondolnak a jövőre, és rendszeresen figyelik a kiadásaikat – akár a kiadásfigyelő alkalmazás segítségével –, ők sokkal könnyebben illesztik be ezt a plusz pénzt a megtakarításukba vagy a havi költségvetésükbe.

Dr. Dúll Andrea: Ebben szinte biztos, hogy az anyagiaktól részben függetlenül egyfajta generációs váltás is zajlik. Nemcsak a befektetésekre vagy a pénzügyekre gondolok: azt látjuk, hogy a kamaszoknál, a fiatal felnőtt generációnál sok tekintetben nő az öntudatosság – a saját tevékenység tudatossága és egyfajta kompetenciaélmény keresése. És most talán kicsit előreszaladok, de ide kívánkozik: nagyon érdekes módon segít ebben az, hogy ez a generáció már nem feltétlenül akarja megtapintani a pénzt. Sokféle hordozón, applikáción, eszközön, órán fizet, ahol nem is érintkezik vele. Érdekes, hogy ez a nem láthatóság az idősebbeknél is egyfajta tudatosságot vált ki: oda kell figyelni rá. Azt hinnénk, hogy attól lesz valaki tudatosabb, ha kézzelfogható a pénz – mint a nagynéném, aki időnként kivette a pénzét, elvitte a Duna-partra, és megszámolta, hogy tényleg annyi-e, és így minden alkalommal elbukta a kamatot. Úgy néz ki azonban, hogy nem a kézzelfoghatóság facilitálja a tudatosságot, hanem éppen ez a közvetettség – ez bizonyos értelemben kontrollt kiváltó tényező.

Sigmond Árpád: Igen, régen azt lehetett hallani – a készpénzhasználattal kapcsolatos kutatásokban is –, hogy sokan azért használnak készpénzt, mert látják, mennyi van a tárcájukban. Eszerint tehát a digitalizáció éppen a tudatosabb pénzkezelés felé viszi az embereket?

Dr. Dúll Andrea: Igen, úgy néz ki, hogy ezzel a furcsa csavarral: ha nem látom, kicsit jobban oda kell figyelnem. Ebben persze benne van egy csomó eszköz és sajátosság is. Ha jó az applikáció – kategóriákba sorolja a fogyasztást, két mozdulattal lehet követni, könnyen lehet kontrollálni –, az sokat segít. Idehoznám azt a lehetőséget is, amelyet például az OTP applikációja kínál, hogy kis összeget lehet adományozni. Ez is tudatosságfokozó: a kis összegekkel való könnyű bánás nagyon intenzíven kiváltja a tudatosságot, és megtanulhatjuk becsülni a kicsi értékét. Kicsit elszaladó asszociáció, de ide tartozik: ahogyan a fenntarthatóságról gondolkodunk, ott is van egy ilyen izgalom, hogy ha elzárom a vizet a fogmosás alatt, az hogyan járul hozzá a nagy egészhez. És úgy tűnik, az emberek megtanulják: ha elzárom a vizet, havonta mondjuk 80 litert megspórolok, és az számít. Ugyanígy van a pénzügyekben is: a kis összeget egy mozdulattal adományozhatom, tudom követni a költéseimet – egy jól áttekinthető applikációnál ez kifejezett tényező.

Sigmond Árpád: Említetted az öngondoskodási indexet. Eszerint hány család tud és szándékozik megtakarítani? Mekkora azoknak az aránya, akik szeretnének, és mekkora azoké, akik valóban tudnak is, hiszen a szándék sajnos nem elég?

Fabriczki Rita: Konkrét számokat itt sem fogok mondani, de évek óta azt látjuk ebből a kutatásból, hogy a szándék sokkal több emberben megvan, mint a tényleges megvalósítás. Mindenki szeretne öngondoskodni, csak nem mindenki jut el idáig. Ezt bizonyítja az is, hogy az index értéke évek óta szinte változatlan, érdemben nem tud növekedni: ahányan szeretnének, nem tudnak annyian belépni erre a megtakarítási piacra, nem tudnak megtakarítóvá válni, pedig a szándék a legtöbbjükben megvan.

Dr. Dúll Andrea: Bocsánat, szólhatok ehhez? Mert ez egy nagyon izgalmas módszertani kérdés is. Amikor kérdőíves vizsgálatokat végzünk – és ezzel nyilván ti is szembesültök –, egy olyan dologra való rákérdezésnél, amelyben erős a társadalmi elvárás, hogy hogyan illik válaszolni, az emberek nagyon nagy százaléka azt fogja mondani, hogy igen, szeretne megtakarítani, hiszen ez benne van a pakliban, ez az elvárt. Ezért gondolom, hogy bár pszichológiailag valóban más a szándék és más a viselkedés – és komoly szakadékok lehetnek közöttük –, lehetséges, hogy a helyzet emiatt nem is annyira rossz: ez az önbevallásos szint valójában közelebb van a tényleges viselkedéshez.

Fabriczki Rita: Mert mindenki szeret jó színben feltűnni?

Dr. Dúll Andrea: Így van, ez nagyon tipikus. Megint egy fenntarthatósági példa: ha azt kérdezzük, „Ön szelektíven gyűjti a szemetet, fenntarthatóan viselkedik?”, 99 százalék azt fogja mondani, hogy igen – és ettől igen távol van a valóság. Lehet, hogy ez a megtakarításnál közelebb van hozzá.

Herman Bernadett: De akkor ez is olyan tényező, mint az egészséges életmód: mindenki szeretne sportolni, de nem mindenki tudja magát rávenni; mindenki szeretne egészségesen étkezni, aztán mégis megeszi a csokoládét.

Dr. Dúll Andrea: Egészen biztosan érdemes ezekben a vizsgálatokban szűrni ezt az önbemutatási hajlandóságot, mert mindenre igaz. Még arra is, hogy „Bemennél-e ingyen a moziba, ha lehetne?” – erre sokan azt mondják, hogy nem, pedig hogyne mennének, ha alkalmuk nyílna rá. Ez nyilván egyfajta jó benyomáskeltési stratégia. Az viszont, hogy az emberek benyomáskeltési lehetőségként értékelik, trendinek tartják azt mondani, hogy „én megtakarítok”, éppen jó irányba mutat. Végül is teljesen hasznos.

Sigmond Árpád: A megtakarítási szándék és a lehetőség közötti különbségnek elsősorban a családok anyagi helyzete az oka, vagy a pénzügyi tudatosság hiánya?

Fabriczki Rita: Az anyagi helyzettől szerintem nem lehet függetleníteni a megtakarítást. Ahol szűkösebb a mozgástér, ott egy plusz juttatás sem biztos, hogy megtakarítássá válik, mert fontosabb dolgokra kell a pénz. Ugyanakkor – ahogy részben már elhangzott – nemcsak az anyagi helyzet számít, hanem az attitűd is, a hozzáállás, a családi minták, amelyeket Andrea is említett, és az is, hogy van-e már pénzügyi tudatossága az ügyfeleknek, elindultak-e már ezen az úton. Nagyobb valószínűséggel takarít meg az, akinek már most is van valamilyen megtakarítása.

Herman Bernadett: A különböző kormányzati intézkedések hatására most a háztartások széles köre találkozik azzal, hogy több pénz érkezik a bankszámlájára. Ez hogyan hat a megtakarításokra?

Fabriczki Rita: Egy ilyen extra juttatás mindenképpen pozitívan hat a megtakarításokra; a kérdés a mérték, hogy mennyiben növeli a megtakarításokat, és mennyiben a fogyasztást. A négy évvel ezelőtti választási ciklusban az MNB mérte, hogy ezek a juttatások mennyiben fordultak át megtakarításba: akkor 31,4 százalék lett belőle megtakarítás, a többit elfogyasztották, hitel-visszafizetésre vagy egyéb dolgokra fordították. Most nagyon nehéz megjósolni, hogy idén mibe áramlik ez a pénz. Bízunk benne, hogy sokan gondolnak előre a jövőjükre, és legalább egy részét megtakarításba fektetik ennek az úgynevezett talált pénznek.

Herman Bernadett: És mi a jellemző, Rita? Aki megtakarít, az az egészet teszi félre, vagy csak egy részét, a többit pedig elkölti?

Fabriczki Rita: Szerintem itt különbséget kell tenni aközött, hogy egyszeri, nagyobb összegű juttatásról van szó, vagy olyan eseményről, amikor rendszeresen, havonta több pénz marad a családi kasszában.

Sigmond Árpád: Mindkettőre van most példa, lassan idéntől.

Fabriczki Rita: Igen, ebben is más az idei év a négy évvel ezelőttinél: most vannak, akiknek a havi költségvetése lesz tágabb, és vannak, akik egy összegben kaptak pénzjuttatást. Úgy gondolom, főleg azoknál, akiknél ez havi, kis összegű, de rendszeresen jelentkező plusz pénz, nagyon érdemes elgondolkodni azon, hogy megtakarítási formába tegyék. Sokan ódzkodnak ettől, mert – ahogy ma is elhangzott – a kis összeg távol tartó tényező tud lenni. Egy korábbi kutatásunkban a megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy azért nem kezd takarékoskodni, mert túl kicsi az összeg. Mégis azt gondolom, hogy aki képes kicsit átalakítani a gondolkodását – és ebben Andrea segít, hogy mik a gátjai és hogyan lehet –, annak nagyon fontos lehet, hogy ezzel jó tartalékot képezzen: a plusz pénzt egy havi, akár egy nagyon egyszerű, persely típusú megtakarításba helyezze, és ne fogyassza el. Az egyszeri nagyobb összegeknél szerintem nagyobb arányban fordulnak elő a tervezett, régóta várt kiadások – például hogy végre kifessük a konyhát.

Sigmond Árpád: Mi kell ahhoz, hogy leküzdjük azt a gátat, hogy „túl kicsi az összeg, ezt még nem érdemes megtakarítani”?

Dr. Dúll Andrea: Ebben óriási szerepe van az edukációnak, amelyben már komoly történések voltak. Ilyen például a perselyprogram, amely vizuálisan is nagyon jól sikerült: egyrészt cuki ez a malac, másrészt jól meg volt formálva a hízása. Furcsának vagy nagyon profánnak tűnhet, de a magyar kultúrában mélyen ott van a hízó disznó képe, és az, hogy ez a malac tényleg növekedni tudott, nagyon szemléletes, vizuálisan is megfogható módja volt annak, hogy „sok kicsi sokra megy”. Ezt a mondást egyébként sokan hozzátették; nem tudom, benne volt-e explicit módon a kampányban, de az emberek fejében ott volt. Az edukációt úgy is értem, hogy ha arról beszélünk – akár ebben a podcastban –, hogy a világban nagy léptékben, de mégis megfogható mértékben emelkednek az árak… Egyik nap bemegyek a boltba, és 1000 forint a paprika, másik nap 1200. Ez áremelkedésként nagynak tekinthető, de az emberek elkezdik látni, hogy 200 forintokkal drágulnak a dolgok – tehát ha van 1000 forintom, akkor ötször 200 forinttal drágább dolgot tudok megvenni. Nem az a tanácsom az árakról döntőknek, hogy jól láthatóan emeljék az árakat, de amikor az emberek pénzügyi tudatossága formálódik, a fogyasztói árak növekedéséből le tudják vonni, hogy a kicsiből egy kicsivel többet tudnak vásárolni. Egy nagyon konkrét példa: a minap bementem a boltba, és egy idős házaspár azon vitatkozott – elég szívszorító történet –, hogy sonkát vegyenek-e vagy fogkrémet. Ez amúgy is nehéz dilemma, és pontosan azt mondta a néni: ha jön a következő kisebb juttatás, akkor mindkettőt meg tudjuk majd venni, most vegyünk sonkát. A történet szomorúságán túl lássuk meg, hogy benne volt a fejében: érkezik majd az összeg, és akkor mindkettőt meg tudják venni. A hétköznapok realitása tehát az edukáción túl is sokat számít: hogy mit tapasztalnak az emberek, és hogy ezeket az edukációs helyzeteket visszaforgatjuk a hétköznapokra. Ezt az emberek megértik.

Herman Bernadett: Említettétek, hogy sokan túl kicsinek gondolják a félretehető összeget. Van valamilyen hüvelykujjszabály, egy határ, amekkora összeget már szívesen félretesznek, vagy amelynél elkezdenek azon gondolkodni, hogy ezt most félre kell tenni?

Fabriczki Rita: Én mindig azt szoktam mondani, hogy nincs olyan kicsi összeg, amit ne lehetne havonta félretenni. Akár pár ezer forint is sokat számíthat, ha hosszú távon, rendszeresen tesszük félre.

Dr. Dúll Andrea: Ez nagyon érdekes, mert ha nem is banki, de pénzügyi kontextusban furcsa paradoxon tanúi lehetünk: a kicsi jövedelmű, kis pénzekkel bánó emberek nem látják kicsinek a kis jövedelmet. Minél nagyobb a bevétel, annál inkább kicsinek tűnik a nagy növekedés is – mintha egyenes arányosság lenne a léptékkel. Érdemes tehát éppen őket megcélozni azzal, hogy a kicsi is számít, mert akiknél a kicsi tényleg számít, ők fogják érteni. Ahol nagyon nagy összegek vannak, ott a kicsi eljelentéktelenedik, és nem lesz takarékoskodásra szánva; a kisebb tartományokban viszont ez jól észlelhető.

Sigmond Árpád: Ha valakinek tavasszal egyszer csak megjelenik a bankszámláján egy a havi fizetésénél jóval nagyobb összeg – akár a többszöröse –, de nincs megtakarítási rutinja, és nem volt még hasonló helyzetben, mit érdemes végiggondolnia? Milyen tanácsokkal tudnátok szolgálni, feltéve, hogy nincsenek régi hiányosságok, elhalasztott vágyak és kiadások, amelyeket azonnal pótolni kell?

Fabriczki Rita: Ez többlépcsős folyamat; szerintem három plusz egy dolgot érdemes ilyenkor mérlegelni. A legelső: van-e megfelelő vésztartalékunk. Azt szoktuk javasolni, hogy két-három havi jövedelemnek megfelelő vésztartalék legyen, amely bármikor könnyen hozzáférhető, ha baj van. A következő lépcső, hogy felmérem, milyen céljaim vannak, mire szeretnék gyűjteni – ez lehet hosszú vagy rövidebb távú, és ennek megfelelő megtakarítási formát kell keresni. A harmadik: merek-e kockáztatni, illetve le tudok-e mondani arról, hogy rövid távon hozzáférjek a pénzhez – ez a kockázatvállalási hajlandóság. A plusz egy pedig, hogy annyira tudatos vagyok-e már pénzügyileg, hogy számít, mennyi adót kell fizetnem a megtakarítási jövedelmem után; ilyenkor érdemes egy adókímélő eszközt vagy egy hosszabb távú megtakarítást is megfontolni, amivel adót spórolhatunk. Ha ezt a három plusz egy tényezőt végiggondoltam, akkor érdemes belevágni valamilyen megtakarítási formába. És azt is hangsúlyoznám – mert ez is gát lehet –, hogy nem vagyunk egyedül: ott vannak a banki szakértők, akik tudnak segíteni, mert a választék elég széles. Még ha valaki elég tudatos is ahhoz, hogy ezt a három plusz egy dolgot végiggondolja, utána nem biztos, hogy ki tud választani közülük egy neki megfelelő megtakarítási formát.

Herman Bernadett: Így van, én is mindig ezt látom: ott a pénz, de fogalma sincs az embernek, mit kezdjen vele, és megkérdezi tőlem vagy bárkitől, hogy mit kellene csinálni. Én sem mindig tudok jó választ adni, hiába tanultam ezt-azt ezekről a dolgokról, hiszen sok múlik azon is, hogy az ügyfél – vagy akinek a megtakarítása van – milyen személyiségű, mit szeretne a pénzzel kezdeni. Ugye, Rita?

Dr. Dúll Andrea: Ehhez nem rendelnék kifejezetten személyiségtípusokat, inkább a mechanizmusról mondanám: már önmagában nagyon jó és célszerű megjegyezni, hogy három plusz egy. Minél konkrétabb lépésekre fordítjuk, annál könnyebb betartani. Mert az, hogy „takarítsunk meg valamit”, olyan, mint az újévi fogadalom, hogy „új életet fogok élni, minden más lesz”. Ott is az a siker egyik garanciája, ha tudom, milyen lépésekben, hogyan érem el a célt. Ez az algoritmus, amit mondtál, kiválóan illeszkedik a pszichológiai mechanizmusainkhoz: minden pontnál lehet kicsit mérlegelni, bizonytalankodni, és ez egyáltalán nem baj. Szeretném is felszabadítani azokat, akik kétségeket ápolnak magukban: a pénzünk a létünk, nagyon fontos döntésről van szó, szabad mérlegelni, szabad bizonytalankodni. Ilyenkor van a szakértői háló és ezek az edukációs fórumok, amelyekből sokat lehet tanulni. Amikor pedig már ott tartok, hogy a céljaimra fókuszálok, érdemes legalább néhány konkrét célt rendelni a megtakarításhoz, amire majd fordítani akarom – ezt később felül lehet írni. Ha nem egyfajta zsák van, amelybe csak beleöntöm a pénzt, hanem tudom, hogy ezzel és ezzel a céllal takarékoskodom, az nagyon sokat számít. Ezek olyan pszichológiai horgonypontok, amelyekhez később a viselkedést lehet igazítani. Minden felmérés azt mutatja – erről is beszéltünk –, hogy az attitűdök, a szándékok általában elválnak a viselkedéstől: attól, hogy szeretném csinálni, és elvileg tudom is, hogyan, még nem biztos, hogy meg is fogom tenni. A szándék és a cselekvés között viszont nagyon gyakran ezek a hidak segítenek: ha konkrét célokat rendelek hozzá, az átköti a kettőt, és át tudok lépni egy ténylegesen megvalósuló viselkedésbe. És érdemes mérlegelni, mert ezek tudatos döntések. Azt pedig érdemes akár a banki szakértőkkel felméretni, milyen a kockázatvállalási képességem. Erre vannak módszerek, amelyekkel elég biztosan be tudják lőni, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenkinek a közepes a jó. Ezt a lépést bátran ajánlom: pszichológiailag is nagy biztonságot ad, ha tudom magamról, hol tartok a kockázatvállalási hajlandóságban.

Sigmond Árpád: Igen ám, de ezt mind át kell gondolni, tervezni kell, tudatosnak kell lenni – ez macera. Ha valaki még nem volt ilyen helyzetben, nem biztos, hogy nem megy inkább fel egy webshopra, és keres valami azonnali jutalmat: egy divatcikket vagy műszaki cikket, ami elcsábíthatja. De lehet ez akár egy régóta halogatott kiadás is – például már régóta nézi, milyen állapotban vannak a nyílászárói –, és ez elviszi az összeget. Hogyan akadályozható meg, hogy ebből impulzusvásárlás vagy egy régóta halogatott kiadás fedezete legyen?

Dr. Dúll Andrea: Ez nagyon nehéz kérdés, mert felveti azt is, milyen mértékig lehet beleavatkozni az emberek életébe – nyilván nem lehet. Az valóban személyiségfüggő, hogy valaki mennyire impulzív vásárló, és ez egy aktuális krízishelyzetből is előjöhet megoldási módként; ezzel nagyon nehéz mit kezdeni. Ebben a kontextusban azt tudjuk mondani, hogy gyümölcsöző stratégia, ha néhány ilyen kilengést leszámítva az ember mégiscsak arra gondol, hogy ez a jövője, a család jövője – néhány kihágás ezt nem írja felül teljesen. Ilyenkor jó stratégia lehet, ha kívül helyezem a saját látószögemen ezt a történetet: ha van család, unoka, testvér, akkor tágabb kontextusban nézem. Ott már lehet határt szabni az impulzusvásárlásnak. Pszichológusként egyébként kicsit liberális lennék: azt mondanám, hogy néha-néha belefér, mert a mindennapi örömök aktuálisan és gyorsan is fontosak lehetnek – egy közép- és hosszú távú stratégia mellett ennek van helye.

Fabriczki Rita: Banki oldalról szerintem az a felelősségünk, hogy edukáljuk az ügyfeleinket: megtanítsuk nekik a megtakarítás fontosságát, a tudatossági szintjüknek megfelelő termékeket és szolgáltatásokat ajánljunk, tanácsadással segítsük őket a fiókhálózatban, az online felületeken pedig folyamatos visszajelzést adjunk a pénzügyi egészségükről. Ezt is fontosnak tartom. Erre már többször hivatkoztunk itt: a kiadásfigyelő nagyon jó tükör – akár görbe tükör is –, mert látod benne, mire mennyit költesz. Biztos vagyok benne, hogy ez pszichológiailag is hat: visszafogja egyes kategóriákban a fogyasztást, és elgondolkodtat azon, hogy ezt akár megtakarításra is lehetne fordítani.

Dr. Dúll Andrea: Ez az, amit korábban kicsit elnagyoltan kezeltem: a könnyű hozzáférhetőség ahhoz, hogy lássam, mire és mennyit költöttem, egyetlen mozdulattal le tudjam csekkolni. Ehhez nem kell impulzív fogyasztónak lenni ahhoz, hogy az ember megdöbbenjen. Ha ez bekerül a napi rutinba – ha nem is naponta, de időnként ránézek, mi történt –, az sokat segít. Olyan ez, mint amikor az ember időnként azon gondolkodik, evett-e elég gyümölcsöt a héten. A pénzügyi egészség egyébként nagyon jó kategória, jó hívószó is ebben az edukációs szemléletben: időnként meg kell nézni.

Fabriczki Rita: Még egy dolgot tennék hozzá a perselyhez, amelyet már többször említettünk: nagyon fontos a pozitív megerősítés, és főleg a fiataloknál tapasztaljuk, hogy ez számít. Jó úton jársz, növekszik, hízik a malacod, közeledsz a célhoz. Ha ezt kicsit vizualizálva megmutatjuk az ügyfeleknek, biztos vagyok benne, hogy pozitív megerősítést ad, ugye?

Dr. Dúll Andrea: Így van, teljesen így van. És azért gondolom, hogy ez egy kivételes generáció – most pozitívat mondok, mert Arisztotelész óta divat szapulni a fiatalokat, mindig velük van a gond. Szerintem a modern kor, sőt talán a korábbi korok történetében sem volt ennyire, egyre fokozódó öntudatossággal rendelkező generáció. Abból a szempontból nem szerencsések, hogy egy igen változó, kataklizmatikus korban kell ezt megszerezniük. Megint csak fenntarthatósági példa: ez a generáció jellemzően ökofelelős, ökoszorongó – és a szorongás itt kissé félrevezető szó, mert alapvetően facilitáló erő. Úgy tűnik, felelősséget éreznek a helyzetük iránt, és azt gondolom, hogy ez a fajta pénzügyi tudatosság és öntudatosság – a saját magam kontrollja – kezd általános generációs jellemzővé válni. Ez az edukációban is visszacsatolható: ahogy a fenntarthatóságnál nagyon bízunk a fiatal generációkban, mert ők viszik haza a nem túl tudatos felnőtteknek, nagyszülőknek, szülőknek azt a szemléletet, amellyel aztán fenntarthatóbb jövő lesz, ugyanígy a pénzügyi tudatosságnál is várhatjuk, hogy a fiatalok lesznek a modellek sok tekintetben az idősebb generáció számára.

Sigmond Árpád: Bízunk benne. De azoknak, akik még rutintalanul állnak ehhez a kérdéshez: mik a legfontosabb tippek, trükkök, ha rendszeres megtakarításba vágnának, vagy most ezt a nagyobb összeget takarítanák meg? Hogyan képezzünk hidat a szándék és a cselekvés között? Ha három tippet kellene adnotok minden családnak, mi lenne az a három legfontosabb?

Fabriczki Rita: Én a rendszerességet mondanám – ez is sokszor elhangzott ma. Alakítsanak ki rutint; szerencsés helyzet, hogy a megtakarításokat lehet automatizálni, tehát nem kell minden hónapban rávennem magam, hanem ha beállítok egy rendszeres megtakarítást, akkor ezt a terhet leveszik a vállamról. Ez az egyik. A másik jó tanácsom, hogy a hónap elején tegyünk félre, mert ha a hónap végére halogatjuk, akkor biztosan elköltjük. Ha előre gondoskodunk a megtakarításról – akár amikor beérkezik a jövedelmünk –, az biztosabb pont. A harmadikat most hirtelen nem tudom, de hátha Andrea kiegészíti.

Dr. Dúll Andrea: Ketten összehozunk hármat, az jó. Nekem egy olyan általános elvem van, amely azt mondja: kérdezd magad, a tudatosság jegyében. Ezt nem onnan indítjuk, hogy „légy tudatos”, hanem alulról, a saját igényeid felől. Kérdezd meg magadtól, hol tartasz ebben. Indulj akár onnan, milyen a helyzeted a világban, honnan hová tartottál, mivel közlekedtél, mit értél el, mit vásároltál. Nézz rá egy kicsit a helyzetedre, aztán kérdezd meg magadtól: ott tartok-e, ahol szeretnék? A második lépés talán az, hogy definiáld: valóban itt akarok lenni, ezt akartam elérni? A kettő között pedig nézd meg, milyen pénzügyi és egyéb utak vezetnek oda. Így eljutunk a tudatossághoz – csak ezt nap mint nap, vagy amikor ilyen helyzet van, hogy nagyobb bevétel érkezik, külön lehetőségként. Ezt szeretném hangsúlyozni: mi most úgy beszélünk erről, mint egy jó életmódról, hogy „így kell élni”, én viszont a lehetőségoldalát mutatnám meg. Ez lehetőség arra, hogy az ember a saját kompetenciáját, a világban elfoglalt helyét a maga financiális léptékén kontrollálni tudja. Tehát: akard megérteni a helyzetedet, akarj célokat kitűzni – reálisan –, és akarj közöttük lépéseket találni.

Herman Bernadett: Ott van az embereknél a megtakarítás – az MNB is azt mondja, hogy 10 ezer milliárd forint fölött vannak a lekötetlen betétösszegek, és ezen kívül a háztartásoknál körülbelül 7000 milliárd forint fölötti készpénz van, amely az infláció miatt folyamatosan veszít az értékéből. Mit tehet az, aki úgy gondolja, hogy ez így nem jó, kezdeni kell valamit a pénzzel? Kihez fordulhat segítségért, mibe fektesse, mit csináljon vele? Mert azt tapasztalom, hogy ebben nagy a tanácstalanság.

Fabriczki Rita: A banki tanácsadóink örömmel várják az ilyen tanácstalan ügyfeleket, mert nagyon felkészült kollégák ülnek a fiókhálózatban és a call centerünkben is, akik szíves örömest, egy pénzügyi tervezés keretében felmérik az ügyfél céljait, kockázatvállalási hajlandóságát és anyagi lehetőségeit, amelyekről már beszéltünk. Ha az összeg már jól látható – tehát most nem a pár tízezer forintról beszélünk –, akkor akár egy megtakarítási portfólió összeállításában is segítenek a kollégáink.

Dr. Dúll Andrea: Ehhez hozzátenném a jól látható alatti összegeknél, hogy a tanácsadás nagyjából bármekkora összegnél igénybe vehető. Más dolog, ha nagyot akarok befektetni, lekötni, de az is bőven belefér, hogy mit kezdjek ezzel a pár tízezer forintommal. Szerintem ezzel is oda lehet menni a tanácsadókhoz – ma már teljesen korszerű szemlélet, hogy bármilyen kis összegnél lehet tanácsot kérni.

Sigmond Árpád: Az OTP Bank hogyan tudja segíteni azokat, akik a megtakarítási szándékukban vagy a tervezésben tanácsra szorulnak?

Fabriczki Rita: Az OTP Bank több szinten is támogatja ezeket az ügyfeleket. A legegyszerűbb megtakarítási lehetőségektől kezdve – ezekről ma már sokat beszéltünk – számos alternatíva van azoknak is, akik már kicsit tudatosabbak a pénzügyekben. Ahogy Andrea is említette, sokféle rendszeres megtakarítási lehetőség áll rendelkezésre: lehet például rendszeres megtakarítási programot indítani az OTP Banknál, amelynek keretében havonta befektetési jegyeket lehet vásárolni. Ez a jegyvásárlásnak igen költséghatékony módja, hiszen sokkal kedvezőbben, akár nulla díjjal tudnak így az ügyfelek havonta, automatizáltan befektetési jegyet venni. Ha ennél tovább megyünk, a tanácsadóink a fiókhálózatban akár kockázatosabb termékportfóliót is tudnak ajánlani, amely a kötvényektől a részvényekig többféle eszközt tartalmazhat, és az adókímélő eszközök kiválasztásában is segítünk. Ahogy már említettem, a tudatos ügyfelek abban is gondolkodnak, hogyan fizessenek minél kevesebb adót a megtakarításaik jövedelme után. Erre is vannak szuper eszközök: a tartós befektetési értékpapírszámlát vagy a nyugdíj-előtakarékossági számlát említeném, ezekben is rendelkezésre állunk.

Sigmond Árpád: Köszönöm a válaszokat! Ez az OTP Bank podcastja volt, amelyben a váratlan bevételekkel kapcsolatos lehetőségekről beszélgettünk. Beszélgetőpartnerem Herman Bernadett pénzügyi szakújságíró, az Mfor főmunkatársa volt, akivel Fabriczki Ritát, az OTP Bank megtakarítási területének vezetőjét, valamint Dr. Dúll Andrea pszichológust kérdeztük; én pedig Sigmond Árpád vagyok. A hasonló beszélgetésekért kérjük, iratkozzatok fel a podcastcsatornánkra, vagy kérjetek értesítést! Fontos elmondanunk, hogy a beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek. A további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein. Köszönjük a figyelmet!

A videóban megjelenik a végefőcím a következő felirattal: „A beszélgetésben elhangzott tájékoztatás nem volt teljes körű, podcastunk a figyelem felkeltését szolgálta, nem minősül ajánlattételnek, további részletekről kérjük, tájékozódjatok az OTP Csoport elérhetőségein.