Valóban csak a mának élünk?

Publikálva: 2018. november 28. öngondoskodási index

Az OTP Bank megbízásából 12. alkalommal elkészített Öngondoskodási Index adataiból kitűnik, hogy a felnőtt magyar lakosság nagy része továbbra sem gondol tudatosan jövője biztosítására. Azok közül, akiknek van megtakarításuk, egyre többen tartják tartalékaikat otthonukban. A felmérés szerint ennek oka leginkább az, hogy az emberek így készülnek fel a váratlan helyzetek kezelésére, de sokan vannak, akik egyszerűen túl kevésnek tartják az összeget ahhoz, hogy befektessék a bankokban.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a kutatás kapcsán elmondta, hogy az OTP Öngondoskodási Index értéke szinte már trendszerűen, második éve csökken; idén egy ponttal, 35-ös értékre. A válaszokból kitűnik, hogy sokan inkább a mának élnek és rövid távú céljaikat valósítják meg, nem ügyelve a hosszú távú öngondoskodásra, például a nyugdíjcélú megtakarításokra.
A felmérés 12 éves történetében soha ilyen magas arányban (77 százalék) nem voltak azok, akik az államtól várják a kényelmes és biztonságos időskoruk biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak megélni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágít, hogy a megkérdezettek 72 százaléka szerint ez az összeg nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

A kutatás mélyebben vizsgálta, miként gondolkodunk a családról, gyermekekről való gondoskodásról. E tekintetben elmondható, hogy a magyar szülők egyre tudatosabbak gyermekeik pénzügyi edukációjával kapcsolatban, ugyanis 85 százalékuk prioritásként kezeli a gyerekek támogatását nemcsak anyagilag, hanem megfelelő pénzügyi ismeretek átadásával is. A legtöbb szülő addig támogatná gyermekét, amíg megteheti azt (41%), mások (57%) szerint ez függ a gyermek életkorától és társadalmi helyzetétől. A költségeket a szülők nagy része plusz munkából tervezi fedezni, mindössze ötödük gyűjt kifejezetten ilyen célokra.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.