Országszerte egyre többen veszik át az irányítást nyugdíjas éveik felett

Publikálva: 2020. február 21. megtakarítás

Egyre többen tesznek egyre többet az anyagi gondoktól mentes nyugdíjas évekért az OTP Nyugdíjpénztár 2019-es eredményei alapján. Az ország egyik legnagyobb nyugdíjpénztárához ugyanis tavaly minden korábbinál magasabb összegű egyéni befizetés érkezett, a taglétszám pedig meghaladta a 231 000 főt. Ezzel az OTP Nyugdíjpénztár a piacon az egyetlen, aki immáron hatodik éve tudta növelni tagjainak számát.

A tudatos öngondoskodók kezükbe vették a sorsuk irányítását

Egyre tudatosabbak a magyarok az időskori pénzügyi felkészülésben, és egyre többen igyekeznek biztos anyagi alapot teremteni a nyugdíjas évekre az OTP Nyugdíjpénztár 2019-es eredményei alapján. A Pénztár tagjai tavaly összesen több mint 17,5 milliárd forintot tettek félre a nyugdíjas éveikre, ami 6,1 százalékos bővülést jelent a 2018-as év 16,5 milliárd forintos eredményéhez képest. Ezzel az egyéni befizetések már több mint 77%-ot tettek ki a pénztárhoz érkező összes befizetésen belül.

Ugyanakkor az egyéni befizetések emelkedése mellett a munkáltatói befizetések visszaestek 2018-hoz képest.

„A tavalyi év során mintegy 24 százalékkal csökkent az OTP Nyugdíjpénztárhoz érkező munkáltatói befizetések összege. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy amíg 2018-ban a munkáltatók több mint 7 milliárd forinttal járultak hozzá munkavállalóik időskori anyagi biztonságához, addig tavaly ez az érték 5,3 milliárdra csökkent. Ezzel az egyéni tagokra még nagyobb felelősség hárul, egyre többen kénytelenek egyedül viselni ezt a terhet” – emelte ki a munkáltatói befizetések visszaesése kapcsán Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

„Továbbra is arra ösztönözzük a munkáltatókat, hogy támogassák dolgozóikat.  A gondoskodás több szempontból is kifizetődő. Erősíti a munkatársak elkötelezettségét, lojalitását. Manapság nagyon fontos – mivel egyre nagyobb a verseny a munkavállalókért -, hogy a munkáltató megtalálja azokat a valós értékeket, amelyek ösztönző jutalmat jelenthetnek. Másodsorban pedig fontos hangsúlyozni, hogy a munkáltató által fizetett önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjátvállalás után is jár a 20%-os adó-visszatérítés a munkavállalónak” – tette hozzá.

Picit erősít a vidék

A nyugdíjcélú öngondoskodás iránti igényt jól mutatja, hogy az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma több mint 12 ezer új belépővel 231 ezer fő fölé emelkedett a 2019-es évben.  A vidéki öngondoskodók száma kismértékben, de nőtt év közben, de így is az OTP Nyugdíjpénztárnál újonnan öngondoskodók jellemzően Budapest és Pest megyében élnek. A 2019-es év első felében az új belépők 63 százaléka kötött szerződést a fővároson és Pest megyén kívül, a másodikban 65 százalékra emelkedett ez az arány. A főváros és Pest megye után Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a legnagyobb számban, akik csatlakoztak az OTP Nyugdíjpénztárhoz, 5 százalékot meghaladó eredménnyel.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.