Az OTP Bank is csatlakozott az Apponyi Franciska Jövőműhely Programhoz

Publikálva: 2024. január 31. támogatás

A megállapodást ünnepélyes keretek között, egy sajtóeseményen írta alá Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, valamint Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

„A Belügyminisztérium azzal a céllal hozta létre a mentorprogramot, hogy segítse azokat a gyermekvédelmi szakellátásban élőket, akik nagykorúvá válva munkahelyet keresnek” - mondta Fülöp Attila államtitkár a sajtótájékoztatón.

„A döntést könnyű volt meghozni, az OTP Bank számára ugyanis kiemelt jelentőségű a társadalmi szerepvállalás, Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként és legnagyobb pénzintézeteként fontosnak tartom a programban való részvételt” – tette hozzá beszédében Becsei András, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A sajtóeseményt egy szakmai tájékoztató workshop követte, ahol érintett fiatalok és fenntartó intézményei képviselői, szakemberei ismerhették meg a program részleteit és tehették fel kérdéseiket.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.