Elvitték a show-t az amerikai technológiai óriások
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Minden befektetői szem az 5 nagy amerikai technológiai óriásra szegeződött a héten. A Google és az Amazon megörvendeztette a befektetőket, amire ugrottak is az árfolyamok, míg a Meta és a Microsoft kevésbé tudta lenyűgözni a piacot, és különösen előbbi részvénye zuhant nagyot. Az Apple rekord iPhone eladásokra számít az ünnepi szezonban, így mindenkori csúcsok közelében kereskednek a részvénnyel. Mozgalmas hét volt, megemlékeztünk a japán belpolitikáról, a PayPal és a Tesla gyorsjelentéséről, valamint írtunk az Nvidia, az Uber és a Noble olajcégről is. A magyar tőzsdén a Masterplast szolgáltatta az izgalmakat.
- Soha nem látott iPhone értékesítési számok jöhetnek
- Újra megmutatta erejét az Amazon
- Google: gyorsuló növekedés minden téren
- Tovább növelné a mesterséges intelligencia kapacitását a Microsoft
- Meta: Repedések az AI-stratégián?
- Az Nvidia minden technológiai sztoriba beszáll
- Meddig emelkedhet még a japán tőzsde?
- Noble: szerényebb negyedév, de biztonságban a magas osztalék
- Ambiciózus robotaxi tervek az Ubernél
- PayPal: Az OpenAI, mint megmentő
- A Tesla jövője az önvezetésen és a robotokon múlik
- Pozitív fordulat jeleit mutatja a Masterplast
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!