A Tesla jövője az önvezetésen és a robotokon múlik
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
GDP becslések és kamatdöntő ülések sorát hozza a jövő hét
Hazai vizeken az MNB kamatdöntő ülésére és az első negyedéves GDP első becslésére figyelünk. Az eurózónában az EKB kamatdöntő ülése és az első negyedéves GDP gyorsbecslése mellett az áprilisi inflációs mutatókat is publikálják. Az Egyesült Államokban a Fed kamatdöntő ülése és szintén az első negyedéves GDP becslés lehet a fókuszban. A japán jegybank kamatdöntő ülést tart.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Frissítettük Kedvelt Kötvényeink listánkat is, habár a forintos eszközök most kifejezetten jól teljesítenek, érdemes továbbra is diverzifikálni a devizák között. Momentum alapú szűrésünkben a Kedvelt részvényeink listán szereplő Uber és a spanyol Puig Brands mutatott fordulatra utaló jeleket. A héten jelentett a Tesla, amely a bevételi és EPS soron is verte a várakozásokat, azonban a beruházások jelentős növelése végül negatív árfolyamreakcióban csapódott le. Az Intel ellenben hatalmasat ugrott a vártnál jobb eredményre és a pozitív kilátásokra. Emellett írtunk még a kibervédelmi szektorról és újabb anyaggal jelentkeztünk kvantum témában is.
A Tesla a harmadik negyedévben rekordbevételt ért el, ugyanakkor profit soron elmaradt a várttól főként az autóportfolióban látott kedvezőtlen ár és modell összetétel változások és az alacsonyabb szabályozói kreditek miatt. Elon Musk és a menedzsment továbbra is azt a narratívát akarja erősíteni, hogy a Tesla már nem autógyártó, hanem az önvezetés, a robotika és a mesterséges intelligenciára területén működő technológiai cég.
A bevételek 12 százalékkal 28,1 milliárd dollárra emelkedtek, ami rekordnak számít a Tesla történetében. Ugyanakkor az egy részvényre jutó eredmény 0,50 dollár lett és elmaradt a várttól (0,54 dollár). A működési margint kedvezőtlenül érintette, hogy az autók átlagos ára továbbra is nyomás alatt van, emellett a modellek értékesítési összetétele is negatívan hatott. A költségek is emelkedtek, a megemelt amerikai vámok a különböző autóalkatrészeken fokozta a Tesla kiadásait.
A szabályozói kreditekből - vagyis az abból származó bevétel, hogy a hagyományos autógyártóknak nincs elég elektromos autójuk a flottájukban, így a Teslától kénytelenek ennek kompenzálására krediteket vásárolni – befolyó pénz is egyre alacsonyabb. A mostani rekord árbevétel vélhetően annak is köszönhető volt, hogy a lejáró amerikai elektromos autók utáni adókedvezmények ki fognak futni, így sokan előre hozhatták vásárlásaikat.
A megújuló energiarendszerek telepítéséből származó bevételek emelkedtek, ugyanakkor ez relatíve kis részt tesz ki a cég bevételéből (kb. ~10%), így ez önmagában kevés a tőzsdei sztorihoz. Viszont, ami mindenkit foglalkoztat a Teslával kapcsolatban, az az önvezetés, a robotika és ehhez kapcsolódóan az AI.
Elon Musk már régóta ígéri, hogy a cég már hamarosan gyártani fogja a robotaxikat és az Optimus robotokat, de egyelőre mindig csúsznak ezek néhány negyedévet. Habár a Teslákban az FSD (teljes önvezetési szoftver) sokadik verziója már elérhető lehetne, de szabályozói engedélyek miatt még nem használhatóak teljes mértékben, így pedig az önvezetés, mint árfolyam katalizátor is háttérbe szorult. Austinon (és San Francisco bizonyos részein biztonsági sofőrrel) kívül ráadásul nem használható a robotaxi szolgáltatása, pedig például a Waymo már több amerikai városban is futtat teljesen autonóm taxikat.
A menedzsment szerint a Cybercab gyártása 2026 második negyedévétől kezdődhet, míg az Optimus robotok 2026Q1-től, sorozatgyártással pedig jövő év végétől kerülhetnek ki az üzemekből. Hogy ez valóban így lesz-e, nehéz megmondani mindenesetre a befektetők reakciójából is látszott, hogy ők sem tudják mit várjanak a cégtől. Előbb esni kezdett az árfolyam, majd magára talált, így a jelentés utáni két napban összességében nagy elmozdulást nem láthattunk.
Az biztos, hogy a Teslával kapcsolatban a közeljövőben is főleg az önvezetésről és a robotokról érkező hírek fogják meghatározni a tőkepiaci mozgásokat. Persze az sem mindegy, hogy mennyi autót ad el a cég, vagy hogy lesz-e végre új modell a portfolióban, ezek inkább csak rövid távú árfolyammozgató hatásúak lehetnek, ahogy láttuk azt idén is.
Technikai kép
Jelenleg korrekciós fázisban van az árfolyam az augusztus végén indult emelkedő hullám után. Ez a minta nagyobb valószínűséggel tekinthető trenderősítő alakzatnak, amelyből a piros vastag trendvonal áttörése után tovább kellene mennie. Ehhez a 437,5 dollár fölé kellene zárnia. A célszint az alakzatból 560 dollár környékét is elérheti. Nagyon fontos lenne, hogy a 406-os szint viszont ne sérüljön, különben a vételi lehetőség már ebben a formában nem lesz igaz. Egyben az emelkedő trend is törhet.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
