Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Véget ért a kormányválság, mi jöhet most Romániában?
Fordulatos öt hónapot tudhat maga mögött a román belpolitika, azonban több miniszterelnök-jelölt kudarca után október végére sikerült megalakítani az új román kormányt. Az év első felében igen jól teljesítő román részvénypiac lendülete augusztus végén megtorpant, szeptemberben negatív korrekció következett, majd a román tőzsde októberben visszapattant, amiben többek között az előrehozott választások elkerülése és a nem befektetési kategóriába való leminősítés elkerülése egyaránt szerepet játszhatott. Bár a belpolitikai feszültség mérséklődött, ugyanakkor a BET index egyelőre nem volt képes az augusztusi csúcsa közelébe visszakapaszkodni és az értékeltséget tekintve a román részvénypiac már nem kifejezetten olcsó.
A héten beindult a magyar gyorsjelentési szezon is, a blue chip papírok közül az Telekom és a Richter várakozásokat meghaladó számokkal rukkolt elő még a MOL némileg elmaradt a konszenzusos becslésektől. Eközben Amerikában a gyenge munkaerőpiaci adatot próbálta kiheverni a részvénypiac. Folytatódtak továbbá a gyorsjelentések a tengerentúlon, a gyengébb iránymutatásokat és bizonytalanságokat büntette a piac az Disney, illetve az AMD esetében, azonban a Palantir vagy az Expidia valósággal szárnyalt a számok közzétételét követően, de emelkedni tudott a McDonald’s, a Noble és a Gen Digital is. Ezen felül megnéztük, mi állhat a dél-koreai részvénypiac július végi megtorpanásának hátterében.
Rossz adat jött az USA-ból - Mi lesz ebből?
Történelmi sorozatban az S&P500
Nagy téteket tesz a sportra a Disney
Expedia: nagy meglepetés érkezett
Gen Digital: nagy növekedés, de egyszeri hatások is segítettek
Noble: A gyengébb eredménynek is kedvező volt a fogadtatása
A kínai értékesítési bizonytalanságok árnyékolják be az AMD jelentését
Meglepetést okozott a McDonald’s
Kereskedelmi megállapodás és adóemelés kavarta a fel az állóvizet Dél-Koreában
Lassan a végéhez közeledik a tengerentúli gyorsjelentési szezon
Gyengébben alakult a MOL második negyedéve
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!