Az OTP Bank Igazgatósága és Management Committee

Igazgatóság
Az Igazgatóság a bank Közgyűlése által megválasztott ügyvezető testületi szerv, amely a Társaság irányításáért és stratégiai döntéseinek meghozataláért felelős. Hatáskörébe tartozik minden olyan ügy eldöntése, amelyet jogszabály, az Alapszabály vagy közgyűlési határozat nem utal a Közgyűlés, a Felügyelő Bizottság vagy az Audit Bizottság hatáskörébe. Feladatai közé tartozik többek között a bank stratégiájának, éves beszámolójának, szabályzatainak és jelentősebb szervezeti átalakításainak jóváhagyása, valamint a társaság hosszú távú eredményességének, hatékony működésének, kockázatkezelésének és jogszabályi megfelelésének biztosítása.
Az Igazgatóság működését a hatályos jogszabályok, a bank Alapszabálya, a közgyűlési határozatok és a Szervezeti és Működési Szabályzat határozzák meg, míg tagjaira a vezető állású személyekre vonatkozó jogszabályi előírások irányadók. Az Igazgatóság munkáját az elnök vezeti és koordinálja, a bank operatív irányításának felügyeletét pedig a vezérigazgatón keresztül látja el. A vezérigazgató felelős a bank napi működéséért, a szervezet irányításáért, valamint azért, hogy az ügyvezetés tevékenysége összhangban legyen a tulajdonosi elvárásokkal és az Alapszabályban rögzített célokkal.
Belső tagok
Dr. Csányi Sándor
az Igazgatóság elnöke
Dr. Csányi Sándor
az Igazgatóság elnöke
1974-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán okleveles üzemgazdász, 1980-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Corvinus Egyetemen) okleveles közgazda diplomát szerzett, 1983-ban pedig pénzügyszakos közgazdaként ugyanitt doktorált. 1982 óta bejegyzett könyvvizsgáló.
Az egyetem után a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán, illetve a Pénzügyminisztérium Titkárságán (Bankfelügyelet) dolgozott, majd 1983-tól 1986-ig osztályvezető volt a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumban. 1986-tól 1989-ig a Magyar Hitel Bank Rt.-nél főosztályvezető.
A K&H Bank vezérigazgató-helyettese 1989 és 1992 között.1992-től az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Alelnöke a MOL Nyrt. Igazgatóságának és a Kínai-Magyar Üzleti Tanács társelnöke.
2022-ben alapítóként a Bonitás 2002 Zrt. és a Hungerit Zrt. részvényeinek 100 %-ának, valamint nagy összegű készpénznek az átadásával létrehozta a Unity Vagyonkezelő Alapítványt, amely „Family Office”-ként funkcionál és jelentős befektetéseket kezel.
A Bonitás 2002 Zrt. egy holding cég, amely közel 240 közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló cégből álló agrár, élelmiszeripari, ingatlan és alapkezelési befektetéseit kezeli.
A Bonafarm-vállalatcsoporton, a Hungerit Zrt.-n és a KITE Zrt.-n keresztül a KKE-régió egyik legnagyobb agrár- és élelmiszeripari befektetője – a cégcsoport éves szinten 2,5 milliárd euró feletti összesített árbevételt termel 9.500 feletti alkalmazottal, összesen 40.000 hektáros megművelt mezőgazdasági földterülettel. A Bonafarm-vállalatcsoport vertikálisan integrált: a mezőgazdasági cégek termelik meg az alapanyagokat az élelmiszeripari gyártónak, a legnagyobb magyarországi húsfeldolgozónak, a Pick Szeged Zrt.-nek és az MCS Vágóhíd Zrt.-nek, a tejipari Sole-Mizo Zrt.-nek és a Csányi Pincészetnek. A Bonitás 2002 Zrt.-nek jelentős befektetései vannak ingatlan és építőipari vállalkozásokban, valamint kockázati tőke és ingatlan alapokban a Bonitás Befektetési és Ingatlan Alapkezelő Zrt.-n keresztül. A kockázati tőkealap 20 millió eurót kezel és az átlagos befektetése cégenként 900.000 eurótól 2 millió euróig terjed, az ingatlanalap mérete pedig 80 millió euró. A Bonitás 2002 Zrt. portfoliójába tartozik a legnagyobb magyar magánkórház, a BEK Zrt. is.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke 2010 óta. 2015 és 2023 között az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja és 2017-től 2023-ig alelnöke volt, továbbá 2017-től az UEFA Pénzügyi Bizottságának tagja. 2017-től a FIFA Tanácsának tagja, 2018-tól a FIFA Tanácsának alelnöke.
2011-től a Pick Szeged Kézilabda Klub tulajdonosa. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöke 2024 óta.
1995-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Kuratóriumának alelnöke, 2003-tól a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 2005-ben saját vagyonából létrehozta a Csányi Alapítványt a Gyermekekért, amely jelenleg 523 hátrányos helyzetű, kiemelten tehetséges gyermek tanulmányait támogatja 10 éves koruktól a felsőfokú végzettségük megszerzéséig a 7 magyarországi közösségi házán keresztül. 2009-től a Médiunió a Társadalmi Tudatformálásért Alapítvány Kuratóriumának tagja. 2020-tól a Soproni Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 2021-től a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
Az Igazgatóság az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának 9.4. pontban biztosított hatáskörében úgy határozott, hogy az OTP Bank Nyrt. irányítási rendjét úgy módosítja, hogy a jelenlegi elnök-vezérigazgatói tisztséget 2025. május 1-jei hatállyal szétválasztja.
Az elnök-vezérigazgatói tisztség szétválasztását követően az Igazgatóság elnöke tisztséget az érvényes mandátuma alapján, fennálló munkaviszonya fenntartásával továbbra is Dr. Csányi Sándor látja el.
Csányi Péter
vezérigazgató
Csányi Péter
vezérigazgató
2006-ban a londoni City University gazdaságtudományi szakán diplomázott, majd 2007-ben a madridi IE Business School-ban tett pénzügyi mesterdiplomát, illetve 2015-ben az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát.
Pályafutását 2006-ban a Merrill Lynch londoni irodájában kezdte, ahol az egyetem mellett részmunkaidőben pénzügyi szervezetek vállalatfinanszírozási projektjein dolgozott.
2007-2011 között a Deutsche Bank londoni irodájában kezdetben elemző, majd vállalatfinanszírozási területen (közép- és kelet-európai vállalati ügyfelek részére) pénzügyi tanácsadó.
2011-2016-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cégnél többségében banki projekteken szenior tanácsadóként tevékenykedett.
2016-ban csatlakozott az OTP Bankhoz a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként, majd az agilis transzformációt követően 2019-től az Omnichannel Tribe vezetéséért felelt. Mindezek mellett 2021. januárjától a szintén agilisan működő Daily Banking Tribe vezetője is lett. 2021 márciusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, az IT Divízió (2021. május 1-jétől Digitális Divízió) vezetője.
2020 és 2026 júliusa között a horvátországi OTP banka d.d. Felügyelő Bizottságának elnöke.
2021. márciustól a Management Committee tagja, 2026. július 1-jétől a bizottság elnöke. 2023. júliusától – 2026. júliusi megszűnéséig – az Executive Steering Committee elnöke. 2025. május 1-től az OTP Bank Nyrt. vezérigazgatója.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
Wolf László
vezérigazgató-helyettes
Kereskedelmi Banki DivízióWolf László
vezérigazgató-helyettes
Kereskedelmi Banki Divízió1983-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Corvinus Egyetemen). A diploma megszerzése után a Magyar Nemzeti Bank Bankkapcsolatok Főosztályán dolgozott 8 évig, majd a BNP-KH-Dresdner Bank treasury vezetője volt 1991-93 között.
1993 áprilisában az OTP Bank Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatója lett, majd 1994-től vezérigazgató-helyettesként a Kereskedelmi Banki Divíziót vezeti.
2003 óta a DSK Bank Felügyelő Bizottságának tagja.
2016. április 15-től az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
2023. június 13-tól kezdődően pedig, az Ipotekabank Felügyelő Bizottságának elnöke.
Külső tagok
Balogh Gabriella
vegyészmérnök, marketing szakközgazdász
Balogh Gabriella
vegyészmérnök, marketing szakközgazdász
1993-ban szervező vegyészmérnök végzettséget szerzett a Veszprémi Egyetemen, majd 1997-ben marketing szakközgazdász végzettséget a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen.
1993-1998 között marketing munkatársként, 1998-2005 között a Marketing Főosztály igazgatójaként, 2005-2008 között pedig a Marketing és Értékesítési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett az OTP Bank Nyrt.-ben.
2008 óta a GoodStep Consulting Kft. ügyvezető igazgatója. 2010-2017 között a Közép Európai Média és Kiadó igazgatósági tagjaként cégcsoport irányítási feladatokat látott el. 2016 óta a Net Média Zrt. igazgatósági tagja és társtulajdonosa. A Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, valamint Marketing és Média Bizottságának elnöke. A Művészetek Palotája Kft. felügyelő bizottságának elnöke. 2023-tól a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
Erdei Tamás György
az Igazgatóság alelnöke
okleveles üzemgazdászErdei Tamás György
az Igazgatóság alelnöke
okleveles üzemgazdászDiplomát 1978-ban szerzett a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán. Szakmai pályafutását az OTP-nél kezdte, ahol különböző ügyviteli munkaköröket töltött be (utolsó beosztása: fiókigazgató), majd két évig dolgozott a Pénzügyminisztériumban bankfelügyeleti területen.
1983 óta állt a Magyar Külkereskedelmi Bank alkalmazásában, ahol fokozatosan lépett egyre feljebb a ranglétrán. 1985-től ügyvezető igazgató, 1990-től vezérigazgató-helyettes, 1994-től vezérigazgató és 1997 óta elnök-vezérigazgató volt 2012. március végéig.
1997-2008 és 2009-2011 között volt a Magyar Bankszövetség választott elnöke. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Felügyelő Bizottságának az elnöke.
2012. április 27-től tagja az OTP Bank Igazgatóságának. 2014-től az OTP Bank Kockázatvállalási-kockázatkezelési Bizottságának elnöke. 2014-2020 között a Jelölő Bizottság tagja volt.
2019 áprilisától az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának alelnöke, 2019 októberétől Work-out Bizottságának elnöke.
2019 decemberétől az OTP Faktoring Zrt. Igazgatóságának elnöke.
Nagy György
külgazdasági szakos közgazda
Nagy György
külgazdasági szakos közgazda
1989-ben nemzetközi külgazda szakon szerzett diplomát a Nemzetközi Kapcsolatok Egyetemén (Moszkva).
Az 1990-ben alapított Wallis Holding alapító tulajdonosa, 2000-ig vezérigazgatóként irányította a csoportot. 2004-ben alapította meg a Westbay Holding Kft-t mely társaság portfóliójába számos sikeres befektetés tartozik.
2012 óta a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke, 2013 óta az Európai Sportlövő Szövetség (ESC) elnökségének tagja, 2021-ben az ESC alelnökének választották.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
Dr. Vági Márton Gellért
főtitkár
Magyar Labdarúgó SzövetségDr. Vági Márton Gellért
főtitkár
Magyar Labdarúgó Szövetség1987-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (mai nevén Corvinus Egyetem) külgazdasági szakon.
1987-2000 között a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Budapesti Corvinus Egyetem) egyetemi oktató, 1994-től tanszékvezető egyetemi docens. Egyetemi doktori címmel és a közgazdaság-tudomány PhD doktora fokozattal rendelkezik. Több mint 80 tanulmány, cikk és szakkönyv szerzője, társszerzője.
2000-2006 között az ÁPV Zrt. ügyvezető igazgatójaként, vezérigazgató-helyetteseként, majd vezérigazgatójaként dolgozott.
2006-2010 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke.
2000-2010 között különböző időszakokban a Magyar Villamos Művek, a Paksi Atomerőmű és a Nemzeti Tankönyvkiadó igazgatóságának elnöke. 2002 és 2010 között a Földhitel és Jelzálogbank Nyrt. igazgatósági tagja, 4 évig az Igazgatóság elnöke.
2010-től a Magyar Labdarúgó Szövetség főtitkára.
2011-2023 között az UEFA HatTrick Bizottságának, 2017 óta a FIFA Pénzügyi Bizottságának tagja, 2023 óta az UEFA Nemzeti válogatottak versenybizottságának az egyik alelnöke.
2011-2021 között tagja az OTP Bank Felügyelő Bizottságának. 2014-2021 között tagja az OTP Bank Audit Bizottságának. 2020-2021 között tagja az OTP Bank Jelölő Bizottságának.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
Dr. Vörös József
professzor emeritus, akadémikus
Pécsi TudományegyetemDr. Vörös József
professzor emeritus, akadémikus
Pécsi Tudományegyetem1974-ben szerzett okleveles közgazda diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Corvinus Egyetemen). 1984-ben kandidátusi fokozatot, 1993-ban a közgazdaságtudomány akadémiai doktora címet szerezte, 2013-tól tagja az MTA-nak.
1990-93 között a JPTE Közgazdaságtudományi karának dékánja. 1993-ban elvégzi a Harvard felsővezetői programját, 1994-től a JPTE professzora, 2021-től professzor emeritusa. 2004-2007 között a Pécsi Tudományegyetem általános rektor-helyettese, 2007-2011 között a Pécsi Tudományegyetem Gazdasági Tanácsának elnöke.
1992 óta az OTP Bank Igazgatóságának külső tagja. 2009-től az OTP Bank Javadalmazási Bizottságának elnöke, 2014-től a Kockázatvállalási-kockázatkezelési Bizottságának tagja.
Management Committee
A Management Committee az Igazgatóság által létrehozott állandó bizottság, az Igazgatóság elnökének munkáját közvetlenül támogató fórumként a bank legmagasabb szintű állandó bizottsága. A Management Committee koordinálja a stratégiai döntések előkészítését, a bank stratégiai, üzletpolitikai céljainak megvalósítását.
Feladata a bank és a bankcsoport egészét érintő tervezési, erőforrás-elosztási döntések meghozatala, a tulajdonosi döntések előkészítése, az érdekeltségi rendszer elfogadása, a rendszeres beszámoltatás. Döntési jogosultsággal rendelkezik a Szervezeti és Működési Szabályzat által a hatáskörébe utalt kérdésekben. Előzetesen állást foglal, döntés-előkészítő funkciót tölt be a Közgyűlés, az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság elé kerülő témák jelentős részében, koordinációs szerepe van a bank felső szintű irányításában.
Dr. Csányi Sándor
az Igazgatóság elnöke
Dr. Csányi Sándor
az Igazgatóság elnöke
1974-ben a Pénzügyi és Számviteli Főiskolán okleveles üzemgazdász, 1980-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Corvinus Egyetemen) okleveles közgazda diplomát szerzett, 1983-ban pedig pénzügyszakos közgazdaként ugyanitt doktorált. 1982 óta bejegyzett könyvvizsgáló.
Az egyetem után a Pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán, illetve a Pénzügyminisztérium Titkárságán (Bankfelügyelet) dolgozott, majd 1983-tól 1986-ig osztályvezető volt a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztériumban. 1986-tól 1989-ig a Magyar Hitel Bank Rt.-nél főosztályvezető.
A K&H Bank vezérigazgató-helyettese 1989 és 1992 között.1992-től az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója.
Alelnöke a MOL Nyrt. Igazgatóságának és a Kínai-Magyar Üzleti Tanács társelnöke.
2022-ben alapítóként a Bonitás 2002 Zrt. és a Hungerit Zrt. részvényeinek 100 %-ának, valamint nagy összegű készpénznek az átadásával létrehozta a Unity Vagyonkezelő Alapítványt, amely „Family Office”-ként funkcionál és jelentős befektetéseket kezel.
A Bonitás 2002 Zrt. egy holding cég, amely közel 240 közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló cégből álló agrár, élelmiszeripari, ingatlan és alapkezelési befektetéseit kezeli.
A Bonafarm-vállalatcsoporton, a Hungerit Zrt.-n és a KITE Zrt.-n keresztül a KKE-régió egyik legnagyobb agrár- és élelmiszeripari befektetője – a cégcsoport éves szinten 2,5 milliárd euró feletti összesített árbevételt termel 9.500 feletti alkalmazottal, összesen 40.000 hektáros megművelt mezőgazdasági földterülettel. A Bonafarm-vállalatcsoport vertikálisan integrált: a mezőgazdasági cégek termelik meg az alapanyagokat az élelmiszeripari gyártónak, a legnagyobb magyarországi húsfeldolgozónak, a Pick Szeged Zrt.-nek és az MCS Vágóhíd Zrt.-nek, a tejipari Sole-Mizo Zrt.-nek és a Csányi Pincészetnek. A Bonitás 2002 Zrt.-nek jelentős befektetései vannak ingatlan és építőipari vállalkozásokban, valamint kockázati tőke és ingatlan alapokban a Bonitás Befektetési és Ingatlan Alapkezelő Zrt.-n keresztül. A kockázati tőkealap 20 millió eurót kezel és az átlagos befektetése cégenként 900.000 eurótól 2 millió euróig terjed, az ingatlanalap mérete pedig 80 millió euró. A Bonitás 2002 Zrt. portfoliójába tartozik a legnagyobb magyar magánkórház, a BEK Zrt. is.
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke 2010 óta. 2015 és 2023 között az UEFA Végrehajtó Bizottságának tagja és 2017-től 2023-ig alelnöke volt, továbbá 2017-től az UEFA Pénzügyi Bizottságának tagja. 2017-től a FIFA Tanácsának tagja, 2018-tól a FIFA Tanácsának alelnöke.
2011-től a Pick Szeged Kézilabda Klub tulajdonosa. A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség tiszteletbeli elnöke 2024 óta.
1995-től a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Kuratóriumának alelnöke, 2003-tól a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 2005-ben saját vagyonából létrehozta a Csányi Alapítványt a Gyermekekért, amely jelenleg 523 hátrányos helyzetű, kiemelten tehetséges gyermek tanulmányait támogatja 10 éves koruktól a felsőfokú végzettségük megszerzéséig a 7 magyarországi közösségi házán keresztül. 2009-től a Médiunió a Társadalmi Tudatformálásért Alapítvány Kuratóriumának tagja. 2020-tól a Soproni Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 2021-től a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnöke.
Az Igazgatóság az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának 9.4. pontban biztosított hatáskörében úgy határozott, hogy az OTP Bank Nyrt. irányítási rendjét úgy módosítja, hogy a jelenlegi elnök-vezérigazgatói tisztséget 2025. május 1-jei hatállyal szétválasztja.
Az elnök-vezérigazgatói tisztség szétválasztását követően az Igazgatóság elnöke tisztséget az érvényes mandátuma alapján, fennálló munkaviszonya fenntartásával továbbra is Dr. Csányi Sándor látja el.
Csányi Péter
vezérigazgató
Csányi Péter
vezérigazgató
2006-ban a londoni City University gazdaságtudományi szakán diplomázott, majd 2007-ben a madridi IE Business School-ban tett pénzügyi mesterdiplomát, illetve 2015-ben az amerikai Kellogg School of Management-en szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát.
Pályafutását 2006-ban a Merrill Lynch londoni irodájában kezdte, ahol az egyetem mellett részmunkaidőben pénzügyi szervezetek vállalatfinanszírozási projektjein dolgozott.
2007-2011 között a Deutsche Bank londoni irodájában kezdetben elemző, majd vállalatfinanszírozási területen (közép- és kelet-európai vállalati ügyfelek részére) pénzügyi tanácsadó.
2011-2016-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cégnél többségében banki projekteken szenior tanácsadóként tevékenykedett.
2016-ban csatlakozott az OTP Bankhoz a Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatójaként, majd az agilis transzformációt követően 2019-től az Omnichannel Tribe vezetéséért felelt. Mindezek mellett 2021. januárjától a szintén agilisan működő Daily Banking Tribe vezetője is lett. 2021 márciusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, az IT Divízió (2021. május 1-jétől Digitális Divízió) vezetője.
2020 és 2026 júliusa között a horvátországi OTP banka d.d. Felügyelő Bizottságának elnöke.
2021. márciustól a Management Committee tagja, 2026. július 1-jétől a bizottság elnöke. 2023. júliusától – 2026. júliusi megszűnéséig – az Executive Steering Committee elnöke. 2025. május 1-től az OTP Bank Nyrt. vezérigazgatója.
2021. április 16-tól az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
Wolf László
vezérigazgató-helyettes
Kereskedelmi Banki DivízióWolf László
vezérigazgató-helyettes
Kereskedelmi Banki Divízió1983-ban végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (mai nevén Corvinus Egyetemen). A diploma megszerzése után a Magyar Nemzeti Bank Bankkapcsolatok Főosztályán dolgozott 8 évig, majd a BNP-KH-Dresdner Bank treasury vezetője volt 1991-93 között.
1993 áprilisában az OTP Bank Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatója lett, majd 1994-től vezérigazgató-helyettesként a Kereskedelmi Banki Divíziót vezeti.
2003 óta a DSK Bank Felügyelő Bizottságának tagja.
2016. április 15-től az OTP Bank Igazgatóságának tagja.
2023. június 13-tól kezdődően pedig, az Ipotekabank Felügyelő Bizottságának elnöke.
Becsei András
vezérigazgató-helyettes
Retail DivízióBecsei András
vezérigazgató-helyettes
Retail Divízió2001-ben a Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen végzett, eközben ösztöndíjjal tanult a University of Southern Californián Los Angelesben. Második diplomáját Kölnben, a CEMS program keretében szerezte 2002-ben, majd 2005-2006-ban részt vett az INSEAD MBA képzésén.
Pályáját a MOL üzletfejlesztési elemzőjeként kezdte 2000-ben, majd 2001-2002-ben Essenben dolgozott a Ruhrgas leányvállalati területén.
2002-től 2009-ig a McKinsey & Company tanácsadója, majd projektvezetője volt.
2009. és 2016. között az OTP Bank Retail Üzletfejlesztési és Leányvállalati Igazgatóságát, majd a Lakossági Igazgatóságot irányította. 2014-től az OTP Jelzálogbank Zrt., illetve az OTP Lakástakarék Zrt. irányítását látja el vezérigazgatóként és az igazgatóság tagjaként, 2026 júniusától már az Igazgatóság elnökeként. 2017-2022-ig a hitelintézet Budapesti Régiójának vezetője volt.
2010-2014 között az ukrán bank – OTP bank Ukraine - JSC OTP Bank – felügyelőbizottsági tagja volt.
2014 áprilisa óta a Magyar Bankszövetség alelnöke, 2019 júliusától kilenc hónapig átmenetileg az érdekképviselet elnöki pozícióját töltötte be.
2023. január 1-jétől az OTP Bank Retail Divíziójának vezérigazgató-helyettese.
Bencsik László
vezérigazgató-helyettes
Stratégiai és Pénzügyi DivízióBencsik László
vezérigazgató-helyettes
Stratégiai és Pénzügyi Divízió1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Gazdálkodástudományi Karán diplomázott, majd 1999-ben a franciaországi INSEAD Business School Programján szerzett Master of Business Administration (MBA) diplomát.
1996-tól 2000-ig az Andersen Consulting (Accenture) cégnél dolgozott tanácsadóként. 2000-2003-ig a McKinsey & Company Inc. tanácsadó cég projektmenedzsere volt.
2003-ban csatlakozott az OTP Bankhoz és lett a Banküzemgazdasági Igazgatóság ügyvezető igazgatója, a controlling és tervezési feladatokért felelős vezető.
2009 augusztusától az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, a Stratégiai és Pénzügyi Divízió vezetője. 2012. március 13-tól a DSK Bank Felügyelő Bizottságának elnöke.
Sebők András
vezérigazgató-helyettes
Digitális DivízióSebők András
vezérigazgató-helyettes
Digitális Divízió1999-ben végzett a Veszprémi Egyetemen informatikai szakon.
Pályafutását a KFKI-ISYS Kft.-nél kezdte, majd 2001-től az MKB Bank Zrt.-nél dolgozott, ahol többek között vezérigazgatóként és igazgatósági elnökként is tevékenykedett.
2015-ben saját tanácsadó céget alapított, majd a McKinsey & Company budapesti irodájának partnereként és a közép-európai digitális és analitikai munkacsoport vezetőjeként dolgozott.
2025 májusától az OTP Bank Nyrt. Digitális Divízióját vezeti, 2025. augusztus 1-jétől a bank vezérigazgató-helyettese.
Kiss-Haypál György
vezérigazgató-helyettes
Kockázatkezelési DivízióKiss-Haypál György
vezérigazgató-helyettes
Kockázatkezelési DivízióOkleveles közgazdász. Diplomáját 1996-ban szerezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Szakmai pályafutása kezdetén a Budapest Bank Nyrt-nél dolgozott projektfinanszírozási elemzőként, majd 2007-re a kockázatkezelési terület első számú vezetője lett. 2002 és 2006 között Írországban a GE Consumer Finance Europe vállalati hitelkockázati portfolió menedzsereként, és Ausztriában a GE Money Bank fogyasztási hitelek portfolió menedzsereként is dolgozott.
2008 és 2015 között a Budapest Bank Igazgatóságának tagja.
2015-től az OTP Bank Nyrt. Hitelengedélyezési és Kockázatkezelési Divízió vezetőjének helyettese, majd a Divízió megbízott vezetője volt.
2017. május 3-tól a Hitelengedélyezési és Kockázatkezelési Divízió vezérigazgató-helyettese. 2024. január 1-jétől a Divízió új neve: Kockázatkezelési Divízió.
Bertalan Imre
ügyvezető igazgató
Humán- és Szervezetfejlesztési IgazgatóságBertalan Imre
ügyvezető igazgató
Humán- és Szervezetfejlesztési IgazgatóságDr. Csere Bálint
ügyvezető igazgató
Jogi IgazgatóságDr. Csere Bálint
ügyvezető igazgató
Jogi IgazgatóságJogász. Szakmai pályafutását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete intézményénél kezdte, ahol a pénz- és tőkepiaci engedélyezés területén dolgozott jogászként. Ezt követően az FHB Jelzálogbank Nyrt.-nél töltött be jogtanácsosi pozíciót, majd ügyvédként szerzett további szakmai tapasztalatot. 2010 és 2013 között a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Engedélyezési és Jogérvényesítési Igazgatóságának ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.
2014-ben csatlakozott az OTP Bank Nyrt.-hez, ahol jelenleg a Jogi Igazgatóság ügyvezető igazgatója és vezető jogtanácsosa. 2016 óta az OTP Bank Nyrt. Management Committee tagja. Több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szabályozás, a társasági jog, a vállalatirányítás és a banki jogi működés területén.
Az OTP Csoport több leányvállalatánál és testületében is vezető tisztségeket tölt be. 2016 óta a Merkantil Bank Zrt. Igazgatóságának külső tagja, 2023 óta az OTP Bank S.A. (Moldova) Felügyelő Bizottságának tagja, 2025 óta pedig a moldovai leánybank Audit Bizottság tagja és a Jelölő és Javadalmazási Bizottság elnöke.
Gázmár Zoárd
Compliance vezető, ügyvezető igazgató
Compliance IgazgatóságGázmár Zoárd
Compliance vezető, ügyvezető igazgató
Compliance IgazgatóságKarrierjét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) kezdte, majd 2005 és 2010 között az MKB Bank compliance vezetőjeként dolgozott.
2010 és 2013 között visszatért a PSZÁF-hoz, ahol a Felügyeleti Igazgatóság ügyvezető igazgatója, később a PSZÁF alelnöke volt, a pénzügyi szektor prudenciális felügyeletéért felelve.
2013 és 2017 között a Takarékbank vezérigazgató-helyetteseként az APEX üzleti funkciókért és a prudenciális irányításért felelt.
A Világbank szakértőjeként részt vett az afgán Nemzeti Bank felügyeleti területeinek átszervezésében.
2019 óta az OTP Bank Nyrt. Compliance Igazgatóságát vezeti. Irányítása alá tartozik bankcsoporti szinten többek között a compliance irányítás, a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás megelőzése, a szankciós és embargós ügyek, a tőkepiaci compliance, az adatvédelem, a fogyasztóvédelem, valamint az integritás és etika.
2023. május óta az Ipoteka Bank Felügyelő Bizottságának tagja.
2025. december óta a Management Committee tagja.
2026. március óta a Pénzmosás Megelőzési Bizottság elnök-helyettese, 2026. július óta elnöke.















