Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Véget ért a kormányválság, mi jöhet most Romániában?
Fordulatos öt hónapot tudhat maga mögött a román belpolitika, azonban több miniszterelnök-jelölt kudarca után október végére sikerült megalakítani az új román kormányt. Az év első felében igen jól teljesítő román részvénypiac lendülete augusztus végén megtorpant, szeptemberben negatív korrekció következett, majd a román tőzsde októberben visszapattant, amiben többek között az előrehozott választások elkerülése és a nem befektetési kategóriába való leminősítés elkerülése egyaránt szerepet játszhatott. Bár a belpolitikai feszültség mérséklődött, ugyanakkor a BET index egyelőre nem volt képes az augusztusi csúcsa közelébe visszakapaszkodni és az értékeltséget tekintve a román részvénypiac már nem kifejezetten olcsó.
A héten tovább pörgött a gyorsjelentési szezon, többek között a Netflix és az Intel is jelentett. A PannErgy negyedik negyedéves termelési jelentése kifejezetten jól alakult, így 12-havi célárat 8,6%-kal 2521 forintra emeltük fel. A Netflix a vártnál jobban teljesített, azonban a Warner Bros. felvásárlás és a növekvő tartalomgyártási költségek, komoly kockázatot jelentenek, így esett a papír a gyorsjelentés után. Japánban politikai kockázatok formálják a piacokat, ugyanis előrehozott választásokat tartanak február elején. Kedvelt részvényeink listánkra felvettük az Uber papírját, mely az önvezető taxi trendben válhat nyertessé, továbbá a listán szereplő Alibabára kereskedési ötletet fogalmaztunk meg.
- Intel: erős évkezdés után szembe jött a valóság
- Zord idők járnak a Netflixnél
- Ez várhat ránk, ha tartjuk a mostani irányt?
- Japán előrehozott választásra készül
- Alibaba: több katalizátor is hajthatja
- Vezető szerepet játszana az Uber a robotaxi sztoriban
- Remekül teljesített a PannErgy, megemeltük célárunkat
- Erős eladási minták alakulhatnak ki az amerikai börzéken
- Egy szempillantás alatt eltűnt az erő az európai tőzsdékről
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!