Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
A héten tettük közzé harmadik negyedéves Befektetési Kitekintőnket, emellett felvettük Kedvelt Részvényeink listájára a Take-Two-t, miután a videójáték-piac egyik vezető szereplője idén bankot robbanthat a nagysikerű GTA franchise következő részével. A tágabb mezőgazdasági szektor kilátásait feldolgozó anyagunk után mostani elemzésünkben a cukor piacára fókuszáltunk. A SpaceX sztori legfrissebb fejleményei mellett az iShares STOXX Europe 600 Industrial Goods & Services ETF-re kereskedési ötletet fogalmaztunk meg, miután egyre látványosabb a rotáció az amerikai technológiai szektor irányából, aminek regionálisan egyik haszonélvezője Európa, szektoriálisan pedig a ciklikus kitettségek, közülük is az ipari szegmens.
- Huszonhat év után emelkedett új csúcsra az olasz tőzsde
- Kitörő lendületben az európai ipari szegmens
- SpaceX: Kilövés után turbulencia
- Minden idők legjobban várt videójátéka emelheti új szintre a Take-Two-t
- Befektetési Kitekintő: Mi várható 2026 harmadik negyedévében?
- Cukor: egy édes befektetési lehetőség
- Erős fordulatban az egészégügyi szektor
- Mit érdemes tenni a befektetéseinkkel?
- Konszolidációt követően emelkedhet az Eversource Energy
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!