Minden idők legjobban várt videójátéka emelheti új szintre a Take-Two-t
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
FX - technikai elemzés
Néhány napja a dollár kisebb korrekcióba kezdett párjaival szemben. Ahhoz, hogy tartós fordulatról beszélhessünk, még megalapozottabb fordulós mintákat kell látnunk. A forint mozgásában hosszú idő után jelentek már egy hete fordulatra utaló jelek, a dollárral szemben struktúra váltást látni, míg az euróval szemben még ez előtt lehet a görbe. A jennel szemben a dollár elérte a 162,5-ös szintet. Az EUR/CHF árfolyama is felfele áll, short jelzésre utaló minta még nem jelent meg.
Cukor: egy édes befektetési lehetőség
Egy korábbi anyagunkban már körbejártuk, hogy miért kedveljük hosszabb távon a tágabb mezőgazdasági szektor kilátásait, míg mostani elemzésünkben egy specifikusabb területet, nevezetesen a cukor piacát tekintjük meg közelebbről. Ennek mentén bemutatjuk, hogy miből készítik a cukrot, kik a nagyobb piaci szereplők, hogyan alakulhat a kereslet és kínálat, de kitérünk a bioüzemanyagokra is, és mutatunk néhány érdekesebb, konkrét befektetési lehetőséget is.
A videójáték-piac egyik vezető szereplőjének számító Take-Two idén bankot robbanthat, miután 13 év várakozást követően novemberben piacra dobja a nagysikerű GTA franchise következő részét, amely nemcsak egyszeri bevételi lökést jelenthet, hanem hosszabb távon is új szintre emelheti a társaság eredménytermelő képességét. A játék körüli példátlan érdeklődés ellenére a menedzsment továbbra is konzervatív előrejelzéseket kommunikál, ami véleményünk szerint teret hagy a következő negyedévekben a profitvárakozások felfelé történő revíziójának. A várható earnings momentumot a GTA 6 marketingkampányának felfutása és a javuló befektetői szentiment is támogathatja, ezért a Take-Two részvényeit felvesszük a Kedvelt Részvényeink listájára.
Bemutatás
A Take-Two Interactive a globális videojáték-ipar egyik meghatározó szereplője, amely konzolos, PC-s és mobilplatformokon egyaránt fejleszt és forgalmaz videojátékokat. A vállalat alá három kulcsfontosságú kiadó tartozik. A 2K, melynek portfóliójába tartoznak a prémium kategóriás sport- és szimulációs franchise-ok, élükön az NBA 2K sorozattal. A Zynga, amelyet a társaság 2022-ben vásárolt fel és a gyorsan növekvő mobiljáték-szegmensben biztosít jelentős piaci jelenlétet. Valamint a Rockstar Games, a vállalat legértékesebb szellemi tulajdonainak otthona, többek között a Grand Theft Auto (GTA) és a Red Dead Redemption franchise-ok fejlesztője.
Üzleti modelljének egyik legfontosabb jellemzője a magas arányú visszatérő fogyasztói költés, amely in-game tranzakciókból, előfizetésekből és egyéb szolgáltatásokból származik. Ez a bevételi forrás akár a teljes árbevétel mintegy 80%-át is adhatja. Földrajzi bontásban az Egyesült Államok jelenti a legfontosabb piacot, amely a teljes értékesítés körülbelül 60%-át teszi ki, míg a fennmaradó rész a nemzetközi piacokról származik. Míg platform szerinti megoszlás alapján bevételek megközelítőleg 50%-a mobilplatformokról, 40%-a konzolos értékesítésekből, míg 10%-a PC-s játékokból származik, igaz az utóbbi kettő aránya jelentősen növekedhet, nagyobb játékok kiadása környékén.
Az iparágban az elmúlt években lezajlott konszolidáció a Take-Two számára kedvező stratégiai pozíciót eredményezett. A nagy videojáték-fejlesztők és kiadók közül több is felvásárlás célpontjává vált (Activision Blizzard, Electronic Arts), aminek következtében a Take-Two napjainkra az egyik utolsó, globális szinten is jelentős, AAA kategóriás (kasszasikereket gyártó) franchise-portfólióval rendelkező független játékkiadó maradt a részvénypiacokon. Ennek következtében a befektetők számára korlátozott számú alternatíva áll rendelkezésre a prémium videojáték-franchise-okhoz kapcsolódó tőkepiaci kitettség kiépítésére. Ez a relatív szűkösség akár prémium értékeltséget is indokolhat a Take-Two részvényei esetében a szektortársakhoz viszonyítva.
Befektetési sztori
A vállalat idén tervezi piacra dobni a GTA 6-ot, amely a videojáték-ipar egyik leginkább várt megjelenése. A franchise előző része 2013-ban jelent meg, de még 2025-ben is a legnépszerűbb konzolos játékok között szerepelt a havi aktív felhasználók alapján. Az új játék iránti érdeklődés kiemelkedő, amit jól jelez, hogy az első két előzetes nézettsége jelentősen meghaladta a korábbi kasszasiker videojátékok esetében tapasztalt szinteket, miközben a kapcsolódó online közösségi aktivitás – különösen a Reddit-felületeken – már hónapokkal a megjelenés előtt is rendkívül magas. Mindez arra utal, hogy a játék debütálását jelentős piaci figyelem és erős kezdeti kereslet kísérheti.
Ennek ellenére a menedzsment kommunikációja továbbra is visszafogott. Az értékesítési várakozásokat illetően a vállalat historikusan konzervatív megközelítést alkalmaz, és az idei kilátások sem tükrözik teljes mértékben a termék körüli kiemelkedő érdeklődést. Véleményünk szerint a jelenlegi iránymutatás óvatosnak tekinthető, különösen a franchise korábbi epizódjának tartós piaci dominanciája, a sorozat megjelenéskori jelentős piaci részesedése, valamint a globális videojátékpiac jelenlegi méretének fényében.
Ezek alapján úgy gondoljuk a GTA 6 értékesítései meghaladhatják a piaci konszenzus által várt, az idei pénzügyi évre vonatkozó 33–35 milliós példányszámot. Becsléseink alapján ez vállalati szinten akár mintegy 5%-kal magasabb árbevételt és több mint 20%-kal magasabb EPS-t eredményezhet a jelenlegi várakozásokhoz képest, ami erős earnings momentumot vetít előre az év hátralevő részére. Emellett a fundamentális felértékelődést támogathatja a javuló befektetői szentiment is, ahogy a nyár folyamán elindul a GTA 6 marketingkampánya új előzetesekkel és promóciós tartalmakkal. A várhatóan intenzív médiamegjelenések folyamatosan reflektorfényben tarthatják a vállalatot, ami további katalizátorként szolgálhat a részvény számára.
Hasonlóan nagy kasszasiker játékok esetén a megjelenést megelőző 6 hónapban átlagosan 18%-ot tudtak emelkedni a játék-fejlesztők részvényei. További potenciális katalizátort jelent, hogy a játék online módjáról egyelőre kevés konkrét információ áll rendelkezésre, miközben hosszabb távon éppen ez a szegmens válhat a legfontosabb profitforrássá a játékon belüli vásárlásokból és előfizetéses bevételekből adódóan. Az ezzel kapcsolatos jövőbeli bejelentések és részletek így további pozitív árfolyamhatást válthatnak ki a következő egy év során.
Mindezeket figyelembe véve a Take-Two részvényeit felvesszük Kedvelt Részvényeink listánkra is.
Értékeltség
A növekedési kilátásokat rövidtávon a GTA 6 megjelenése segíti, melynek következtében a jelenlegi várakozások szerint a bevételnövekedés átlagosan évi 15% körül lehet a következő 3 évben, míg a profitbővülés elérheti az 50%-ot. Hosszabb távon ugyanakkor a növekedési pálya várhatóan mérséklődik, és egyre inkább attól függ majd, hogy a vállalat milyen hatékonysággal képes monetizálni a GTA VI online ökoszisztémáját, illetve fenntartani a játékosbázis aktivitását a megjelenést követő években. Értékeltség terén látni némi prémiumot a versenytársakhoz képest (jövőévi EV/EBITDA: 18,8 míg a P/E: 24,3), illetve az utóbbi években felvásárolt videójáték-fejlesztőkhöz képest, ahol a tranzakciók 18-19 közötti NTM EV/EBITDA szorzón mentek végbe. Ugyanakkor ez indokolható a kedvező növekedéssel és a következő években táguló marzsokkal.
Kockázatok
Az AI jelentette kockázatok a Take-Two esetében is relevánsak, különösen a generatív játékkészítő eszközök fejlődésével. Ezek elsősorban a kisebb, gyengébb márkával rendelkező fejlesztőstúdiókat fenyegethetik, mivel az AI egyre könnyebbé teheti egyszerűbb játékok létrehozását. Ezzel szemben a Take-Two olyan prémium franchise-okkal rendelkezik, mint a GTA vagy a Red Dead Redemption, amelyek erős márkaértékre, komplex narratívára és magas fejlesztési költségvetésre épülnek, így rövid és középtávon várhatóan kevésbé kitettek ennek a kockázatnak. Az év eleji, AI-al kapcsolatos piaci félelmek ugyanakkor közel 20%-os korrekciót okoztak a részvény árfolyamában, ami kedvezőbb értékeltségi szinteket teremtett.
A további kockázatok között szerepel a GTA VI esetleges késése, az értékesítési számok várakozások alatti alakulása, illetve a megjelenést követő években tapasztalható gyorsabb normalizálódás a bevételek és a profit terén. Emellett a mobiljáték-piacon – ahol a belépési korlátok alacsonyabbak – az AI által generált verseny intenzívebben jelentkezhet, ami hosszabb távon a Zynga üzletág növekedési kilátásait veszélyeztetheti.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

