SpaceX: Kilövés után turbulencia
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatókra, valamint az EKB kamatdöntő ülésére figyelünk
A KSH közzéteszi az augusztusi inflációs mutatókat. Az EKB kamatdöntő ülést tart. Az Egyesült Államokból érkeznek az augusztusi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Felfokozott várakozások előzték meg a Tesla Cybercab indulását, de sokak számára csalódást keltő volt az esemény. A héten jelentett a Palo Alto, a kibervédelmi vállalat erős AI-vezérelt keresletről számolt be, de profitrealizálás indult a korábbi nagy árfolyamemelkedést követően. Az egyedi AI-chipeket gyártó Broadcom viszont nem tudott meglepetést okozni és a konszenzusnak megfelelően teljesített. Mindkét papír kilátásait jónak látjuk, így továbbra is Kedvelt részvényeink listánkon tartjuk őket. Franciaországban ismét érdekesen alakul a belpolitika, hiszen a 2027-es költségvetés mellett a következő államfőről is dönteni kell majd. Ezeken túl az idei IPO-őrületről, a búza és kukorica aktuális helyzetéről, valamint az AutoWallis-ról is írtunk a héten.
A SpaceX tőzsdei debütálása minden szempontból látványosra sikerült: hatalmas tőkebevonás, többszörös túljegyzés, extrém forgalom és gyors árfolyam-emelkedés követte az IPO-t. A kezdeti eufória azonban hamar volatilitásba fordult, miközben a befektetők figyelme fokozatosan az indexekbe való bekerülések, a lockup-lejáratok és a cég működése felé terelődik. A sztori továbbra is izgalmas, de innen már a fundamentumoknak kell igazolniuk a magas árazást.
Sokat foglalkoztunk a SpaceX IPO-val a tőzsdei bevezetést megelőzően, és miután eltelt már jó néhány kereskedési nap, érdemes áttekinteni mit csinált a részvény a kezdeti időszakban. Az, hogy a tőzsdére lépés sikeres volt nem lehet kérdés, hiszen a cég 75 milliárd dollárt, pontosabban greenshoe opcióval együtt összesen 85,7 milliárd dollárt vont be többszörös túljegyzés mellett.
A bevezetést követő 3 napban egészen 220 dollárig emelkedett az árfolyam köszönhetően az IPO-ban kielégítetlenül hagyott keresletnek, a nagyon alacsony közkézhányadnak (<5%) és a tranzakciót körülvevő hype-nak. Az első kereskedési napon 80 milliárdos volt a forgalma a papírnak, kétszerese a második helyezettnek. Azóta valamelyest visszaesett az érdeklődés, de még így is sokszor a 10 legforgalmasabb részvény között van a SpaceX, nagyon kevés elérhető részvénnyel.
A kezdeti eufória viszont gyorsan alábbhagyott, hiszen a június 16-án elért napközbeni csúcshoz képest már 35%-os esésben is járt az árfolyam, míg jelenleg 160-170 dollár körül kereskednek a papírral. Igaz, ez még mindig 20%-kal a 135 dolláros IPO ár felett van, de a volatilitás meglehetősen magas.
Mikor, hova kerül be a részvény?
A Russell 1000 indexbe már ezen a héten bekerült a részvény, ami valamekkora passzív keresletet jelent a SpaceX számára, de ez azért nem egy olyan nagyságrend, mintha az S&P500-ba kerülne be. Ahol egyébként legkorábban csak 12 hónap múlva lehet tag, mivel az indexnél megtagadták a gyorsított felvételt, mivel jelenleg csak korlátozott a piacon elérhető részvény darabszám.
A Nasdaq 100 indexbe ellenben már július 7-én bekerül a papír, de fontos hangsúlyozni, hogy kezdetben kb. 0,6-0,8%-os súlya lehet majd csak, pont az alacsony közkézhányad miatt. Ezzel olyan részvények körül helyezkedik majd el, mint a Palantir, a SanDisk vagy a Palo Alto. Ahogy a későbbiekben nő majd a közkézhányad, úgy emelkedhet a SpaceX súlya is a Nasdaq-ban, már persze ha a piaci kapitalizáció nem csökken közben. Azonban arra számítani lehet, hogy az indexekbe való bekerülések során lesz egy több milliárd dolláros passzív kereslet a papír iránt az indexkövető alapok részéről, viszont ez a magas napi forgalom mellett nem biztos, hogy érdemi felhajtóhatással jár majd.
Rögtön egy felvásárlás
Habár a következő időszakban még biztos élénk figyelem fogja követni, hogy épp mikor, mennyi SpaceX részvény válik kereskedhetővé a tőzsdén, de azért egyre inkább a fundamentumoknak lesz fontosabb szerepe. A cég első nyilvános negyedéves jelentése augusztus elején jön majd, de már most is elég sűrű a hírfolyam a SpaceX háza táján.
A Cursor felvásárlást már az IPO dokumentumban belengették, a tranzakció várhatóan 2026 harmadik negyedévében zárulhat, szabályozói jóváhagyások és egyéb szokásos zárási feltételek mellett. A tranzakció nagysága 60 milliárd dollár volt, és teljes egészében részvénnyel finanszírozott. A Cursor, a cég AI szegmensét erősíti majd, hiszen ez egy AI-kódolási startup és a hírek szerint jelenleg 2,5 milliárd dolláros annuizált bevételt termel, bár az ilyen startup-bevételi számoknál óvatosan kell kezelni az ARR/annualizált definíciókat.
A kódolás az egyik első olyan AI-felhasználási terület, amiért a vállalatok már most hajlandók sok pénzt fizetni, mert az output mérhető. Gyorsabb fejlesztés, kevesebb junior munkaóra, gyorsabb hibajavítás, jobb dokumentáció. De a verseny is nagy, hiszen az Anthropic a piacvezető és az OpenAI is nagy játékos a területen, de mellettük sok a kis startup is. Összességében jól beleillik a SpaceX stratégiájába ez az akvizíció, most már „csak” a kivitelezés a kérdés.
A telekom-cégek sem védettek
A Starlink a meglévő műholdas internetes szolgáltatását szeretné bővíteni és megjelenni mobilon is, hiszen a mobil piac még nagyobb növekedési potenciállal kecsegtet. Igaz, itt a nagy szereplők (A&T, Verizon, T-Mobile US) előnyben vannak, hiszen nekik van földi mobilhálózatuk, spektrumjaik (rádiófrekvenciás tartományok használati joga ezeken keresztül a mobilszolgáltatók vezeték nélkül továbbítják az adatot és a hangot a telefonok, bázisállomások és egyéb eszközök között), kiépült előfizetési bázisuk. A T-Mobile-lal jelenleg van már együttműködése a SpaceX-nek, ahol a Starlink műholdas kapcsolata egy kiegészítő szolgáltatás olyan területeken, ahol nincs földi mobil lefedettség, de ebből érdemi bevétel nem származik.
A legfrissebb, de nem megerősített hírek szerint a Starlink a Charter Communications-el lépne partnerségre, aki nem klasszikus mobilhálózati szolgáltató, hanem kábel és szélessávú internet infrastruktúra-tulajdonos, emellett Spectrum Mobile néven virtuális mobilszolgáltató is. Egy lehetséges SpaceX–Charter együttműködésben a Charter a Starlink mobilforgalom egy részét a saját földi internetes infrastruktúráján keresztül kezelhetné, ami a SpaceX-nek azért lenne hasznos, mert a műholdas kapcsolat önmagában nem ideális minden környezetben. Városi, beltéri, nagy kapacitású mobilhasználathoz továbbra is kell földi infrastruktúra.
A hírre a Charter árfolyama 9 százalékkal ugrott meg, míg a korábban említett nagy szereplők két nap alatt 8-9 százalékkal estek. Igaz, hogy a SpaceX rövid távon még nem tud érdemben ügyfeleket elhódítani a nagyoktól – már ha egyáltalán lesz valami a Charter együttműködésből – de hosszú távon versenyt támaszthat, ami megmagyarázza a hirtelen árfolyamesést. Persze a Verizon, az AT&T és a T-Mobile US sem nézi ezt tétlenül, ők is nyitnak a műholdas kapcsolatok irányába különböző partnerségekkel, de az biztos, hogy a korábban unalmas telekom-piac is felpezseghet a SpaceX nyomulása kapcsán.
Várakozások
Egyelőre az elemzők optimisták a SpaceX pénzügyi eredményeinek alakulását tekintve. A Bloomberg konszenzus 2029-ig 160 milliárd dollárra emelkedő bevétellel számol, és 2027-re már pozitív nettó eredményt is várnak a cégtől. De a tőkebefektetések (capex) is jelentősen fognak emelkedni, idén 50 milliárdra számít a piac, míg 2029-re ez az összeg 82 milliárd dollárra is nőhet, és ahogy a nagy hiperskálázóknál, itt is fontos lesz a megtérülés.
Kérdés, hogy a magas értékeltségbe, milyen gyorsan tud belenőni a cég, hiszen még a 2027-es várt bevétellel is 35 körüli a jelenlegi P/S ráta, ami nagyon kiugrónak számít, nem beszélve a P/E rátáról, ami gyakorlatilag értelmezhetetlen. Persze Elon Musk másik vállalatánál, a Teslánál már láthattuk, hogy sok befektetőt nem nagyon érdekelnek ezek a mutatószámok, ha sikerül őket meggyőzni egy jövőbeli mesés profitról.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

