Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A Micron az AI-hullám hátán került reflektorfénybe, míg az uránpiacot a kínálati szűkösség és a nukleáris energia iránti növekvő kereslet mozgatja. Az elektromos autók európai térnyerése folytatódik, de a Tesla gyengélkedése árnyalja a képet. Az Nvidia hozta a kötelezőt, de a kínai piac hiánya érezhetően visszafogta a lendületet. A latin-amerikai részvénypiacok a vámok miatti bizonytalanságok ellenére is biztatóan mozognak.
A bizonytalanságok ellenére is látunk fantáziát a latin-amerikai részvénypiacokban
Micron: ciklikusból strukturális növekedési sztori?
Egyre nagyobb az atomenergia iránti kereslet, kedvező uránpiaci kilátások
Taroltak az elektromos autók Európában, de a Tesla továbbra is szenved
Az Nvidia éppen csak hozta a kötelezőt a kínai értékesítések hiányában
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!