Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Eseményekben gazdag volt az elmúlt hét: Zuhanórepülésben van egyelőre a Wizz Air júniusban a vártnál rosszabb negyedéves eredmények hatására, a légitársaság részvényei a héten új történelmi mélypontra estek. Az Izrael-Irán konfliktus kirobbanásának hatására megugrottak az olajárak, kérdés ez mennyire lehet tartós és mekkora az eszkaláció esélye. Az olaj mellet egy másik energiahordozó, az urán is felpattant az idei gyenge teljesítményét követően. Jól kezdte továbbá a hetet az AMD, mely jövőre új-generációs komplex szerver architektúrával próbálja majd felvenni a versenyt az Nvidiával. Dél-Koreában az új elnök tőkepiaci és vállalati reformjai adhatnak hosszú távon segítséget a részvénypiacoknak. Emellett érdemes lesz még a szemünket a Microsoft és az OpenAI konfliktusán is rajtatartani a közeljövőben.
Reformok repíthetik tovább a tőzsdét Dél-Koreában
Gigászok harca: A Microsoft-OpenAI sztori
Nagy lépést tenne jövőre az AMD az AI-chip versenyben
Váratlan fordulat az urán piacán
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!