Váratlan fordulat az urán piacán
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Az MNB kamatdöntő ülésére és a Q3-as kínai GDP-re figyelünk
Az MNB kamatdöntő ülést tart. Az eurózónából októberi beszerzésimenedzser-indexek érkeznek. Kínában szeptemberi konjunktúra indikátorokat és a harmadik negyedéves GDP első becslését publikálják.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Az amerikai nagybankok beszámolóival elindult a jelentési szezon, azonban a pozitív reakció elmaradt a tőzsdéken, mivel a felfokozott várakozásoknak már nem minden esetben tudtak megfelelni. A brazil részvénypiac nagyot ugrott az elnökválasztás első fordulója után, miután a piaci szereplők fiskális fordulatot várnak egy esetleges elnökváltás után. A kötvénypiac különösen forró témát adott az elmúlt hónapokban, de a vállalati kötvények egyelőre meglepően ellenállónak bizonyultak. A héten jelent meg az AutoWallis legújabb sales riportja, ami továbbra is nehéz iparági környezetre utal.
Az urán árfolyama relatíve gyengén teljesített tavaly év eleje óta, ami 2025-ben is folytatódott. Az elmúlt hetekben azonban némi felpattanás látható, amit tegnap egy még nagyobb megugrás követett, miután a legnagyobb fizikai urán alap jelentős tőkeemelést jelentett be. Ez mindenképpen pozitív hatással lehet a rövid távú szentimentre, miközben a hosszabb távú kép továbbra is kedvezőnek tűnik.
Az urán spot piaci árfolyama tavaly év elején még 100 dollár felett is járt, ám azóta folyamatos visszaesés volt látható, és március közepére egészen a 60 dollár körüli szintekig esett vissza. Ezt követően azonban némi visszakapaszkodás jött az elmúlt hetekben, és májusban már ismét 70 dollár fölé kerültek az árak.
Tegnap pedig közel 10%-ot ugrott az árfolyam, miután a legnagyobb fizikai urán alap, a Sprott Physical Uranium Trust bejelentette, hogy 100 millió dolláros tőkeemelést hajt végre. Ezt ráadásul néhány órával később az erős befektetői érdeklődésnek köszönhetően 200 millió dollárra emelték fel. A szektor befektetői azért örülhetnek a lépésnek, mivel az alap a befolyó összeget további fizikai uránvásárlásra fordítja majd. A jelenlegi árazás mellett ez több mint 2,6 millió lbs (kb. 1180 tonna) uránra elegendő összeg, ami szignifikáns mennyiségnek mondható (a gyakorlatban ez kevesebb lehet majd, mivel az alap vásárlása az árak további emelkedésével járhat ezen a relatíve illikvid piacon). Viszonyításképpen, a UxC, az atomenergia szektor egyik elismert elemző vállalatának becslése szerint tavaly az urán spot piacán valamivel több mint 46 millió lbs (kb. 20900 tonna) cserélt gazdát.
A tegnap látott áremelkedés egyébként még nem az alap vásárlásainak köszönhető, mivel a tőkeemelés lezárása csak június 20-a körül várható. Ez azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel a piacon lévő kereskedők próbálhatják beelőzni az alap vásárlásait spekulatív céllal, ami már most felhajtó erővel járt.
A befektetők egyébként nem csak a fizikai uránt kezdték el venni, hanem az uránbánya cégek részvényeit is, amelyek jelentősen emelkedtek a tegnapi kereskedésben. Az uránbányászokat tömörítő Sprott Uranium Miners ETF (ennek UCITS változata elérhető az európai befektetők számára) közel 7%-kal került feljebb a nap végére, de az egyedi részvények között nem volt ritka a 10-20%-os ugrás sem (pl. Denison Mines).
Sprott Uranium Miners UCITS ETF technikai kép
A csökkenő trenden belül láthattunk egy erős és méretes korrekciós fázist az elmúlt hetekben. Az árfolyam elérte a fontos piros trendvonalat, a korábbi, még 7 környéki vételi jelzés célára volt a jelenlegi árzóna. A 9 feletti árakon a további long szituáció késeinek tűnhet. Egy újabb lefelé induló hullám, valószínűleg már nem menne új mélypontra, és később, ha minél kevesebbet esne, akkor kaphatnánk jobb long beszállót újra. Mivel az emelkedés trendszerű és még nem is jelentősen túlvett, még nem tudjuk, hol lesz a teteje ennek az emelkedésnek. A trend is törhet, ami a későbbiekre szintén jó jel lehet.
A rövid távú szentiment tehát mindenképpen javult a szektorban, miközben a hosszabb távú kép továbbra is kedvezőnek tűnik véleményünk szerint. A keresleti oldal stabil, és hosszabb távon növekedés várható, míg a kínálati oldalon folyamatosak a csúszások az egyes projektek kapcsán vagy a vártnál gyengébben alakul a termelés (pl. Peninsula Energy, Global Atomic, Paladin Energy stb.).
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

