Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Eseményekben gazdag volt az elmúlt hét: nagy emelkedéssel indította a hetet az arany, így számos aranybánya részvényben alakultak ki kedvező hozam-kockázat alapú beszállási lehetőségek, majd az arany után eredtek nagy emelkedésekkel az ezüst és a platina is. A helyi részvénypiacot nyomasztotta a lengyel elnökválasztási kimenetel, az amerikai technológiai szektorból érkező gyorsjelentések pedig már nem tudták hozni a felfokozott piaci várakozásokat, miközben a Musk-Trump csörte a Tesla árfolyamát is megviselte.
Broadcom gyorsjelentés: a jó már nem elég
Továbbra is gyenge értékesítések sújtják a Teslát
Nő a lengyel Allegro súlya a régiós CECE indexben
Csalódást keltő rövidtávú kilátásokról számolt be a CrowdStrike
Tovább bővül a MOL olajportfóliója
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!