Vegyünk most BMW-t?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Időről időre felmerül az emberben, hogy érdemes-e BMW-t venni. És itt most nem az autóra gondolunk, hanem a részvényre, mert nagyon sok helyen lehet olvasni, hogy a BMW, de más európai autógyártó részvénye is "olcsó" az értékeltséget nézve. Erre azt mondanánk, hogy ha valami olcsó a tőkepiacokon, annak megvan az oka, így most még nem rohannánk BMW részvényt vásárolni.
Jelenleg nem vagyunk optimisták az autógyártók, így a BMW részvényére sem. Habár év elején még úgy tűnt, hogy a gyenge 2024-es év után eljöhet a fordulat ideje, ezt az amerikai vámpolitika keresztül húzta.
Ráadásul nem csak ez az egyetlen kihívás, amivel a BMW-nek és a többi európai autógyártónak meg kell küzdeni. Az európai kereslet nem talált még tartósan magára, és az idei kilátások sem túl meggyőzőek. Kínában az egyre nagyobb versennyel nem tudnak mit kezdeni az európaiak, ráadásul az EU-ban folytatódnak a környezetvédelmi szigorítások, még ha az idei határidőt el is tolták a szén-dioxid kibocsátások további limitálására.
Az elektrifikáció pedig még mindig nagyon sok pénzt követel a cégtől, az elektromos modelleket ráadásul alacsonyabb marzzsal tudja csak értékesíteni a cég, a hagyományos motorral szerelt járművekhez képest. A BMW „Neue Klasse” elektromos autóplatformja, ami a gyártási költségeket csökkentené, és vevői oldalról pedig nagyobb hatótávolságot és gyorsabb töltési időt ígér, csak 2026-tól éreztetheti majd hatását. Ugyanakkor az elemzők egyelőre szkeptikusak, hogy ez a rendszer elég lesz-e ahhoz, hogy a kitűzött margin célokat el tudja érni a BMW, hiszen a gyenge európai kereslet és a kínai cégek által támasztott brutális árverseny jelentős kihívást jelent.
A közeljövőben az amerikai vámok alakulása lehet meghatározó a részvényárfolyam szempontjából. Ha ezen a téren az alacsonyabb vámok, vagy bizonyos felmentések felé haladunk az adhat katalizátort a részvénynek. Viszont erre alapozni a befektetést meglehetősen kockázatos, mivel egy pozitív és negatív kimenet ugyanúgy elképzelhető, ráadásul a felértékelődési potenciál még kedvező esetben is limitált lehet az említett egyéb nehézségek miatt.
Összességében inkább semlegesnek ítéljük a részvényt a jelenlegi árfolyamszinteken, mert hiába forog alacsony P/E rátán a BMW a növekedési kilátások nem túl szépek, és a marginok is elég nyomottak maradhatnak még az elkövetkezendő időszakban. Persze egy optimista szcenárióban, ha a vámkérdésben pozitív fejlemény lesz, az európai kereslet beindul és az árverseny ellenére sikerül a marzsokat megtartania a BMW-nek, akkor elképzelhető hosszabb távon egy emelkedés. Ehhez a forgatókönyvhöz azonban mi alacsony valószínűséget társítanánk.
BMW technikai kép
A hosszabb technikai kép még mindig kedvezőtlen. Az utolsó hetekben látott emelkedés a fő piros vastag csökkenő trendvonal alatt maradt. A napokban két lefelé mutató rést is hagyott, ami megint gyengeségre utal. Egyelőre vételi jel csak akkor lehetne kilátásban, ha a 81,25 fölé tudna menni és a rések betöltése után a csökkenő trendet is törné. Utána lehetne esésekben vételt keresni. Erről viszont még szó sincs, sőt nagyobb esélye a csökkenésnek lehet, amely megint leviheti az első támasz (68,75) környékére. Amennyiben nem menne új mélypontra, akkor szűkülhet, és jelzés majd hetek múlva jöhet újra.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
