Nő a lengyel Allegro súlya a régiós CECE indexben
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Közzétették a régiós CECE index új súlyait, ezúttal csupán minimális változások következnek, a lengyel Allegro és a cseh Moneta súlyai nőnek az indexben. Az index új súlyai június 23-tól érvényesek majd.
Szerdán közzétették a régiós CECE index új súlyait, a magyar, lengyel és cseh részvényeket is tartalmazó indexben ezúttal minimális változások következnek: a lengyel e-kereskedelmi cég, az Allegro free float factora (közkézhányad) 0,7-ra módosul, míg a cseh Moneta Money Bank free float factora (közkézhányad) 0,6-ra módosul majd. Az átsúlyozás után az Allegro súlya az indexben 4,42%-ra nő, míg a Moneta súlya 1,30%-ra emelkedik majd, az index új súlyai június 23-tól érvényesek majd.
Befektetőként érdemes figyelemmel kísérni az index átsúlyozásokat, mivel azt ETF-ek követhetik, illetve befektetési alapok benchmarkként használhatják, mindez az index átsúlyozások előre közzétett időpontjában az érintett részvények árfolyamát is mozgathatja.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
