Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Beindult a héten a gyorsjelentési szezon, a nagy amerikai bankok kiterítették lapjaikat. Az Nvidia ismét csúcsot döntött a héten a Kínából érkező kedvező hírekre. Megnéztük, hogy a múlt alapján mire számíthatunk a második félévben az amerikai részvénypiactól, illetve hogy tényleg kell-e félni az augusztustól. Jót jelentett a Netflix, de a cég szembesült azzal, hogy a streaming csúcsán már ritkul a levegő.
Pánikból csúcsra: Most jön a második félidő!
Netflix: Amikor már a jobb sem elég
Augusztus: a piac fekete báránya
Rekordot döntöttek a Goldman Sachs kereskedői
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!