Pánikból csúcsra: Most jön a második félidő!
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Nem indult egyszerűen a 2025-ös év a befektetők számára a tőkepiacokon. Habár az S&P500 februárban még mindenkori csúcsra emelkedett, azonban ezt követően a vámháború elindulása után egy majdnem 20%-os korrekció következett. De a negatív szentiment sem tartott sokáig, közel rekordgyorsasággal ment új csúcsra az index június végén. De mire készüljünk ezek után a második félévben?
Február végétől április elejéig nagyon sötéten látta a legtöbb piaci szereplő a tőkepiacok kilátásait. Egyre másra lehetett olvasni, hogy hamarosan jön a piaci összeomlás, mindenki meneküljön. A VIX index 60-ig emelkedett, ami szintén azt mutatta, hogy pánik van a piacokon. Aztán ahogy az lenni szokott, elkezdődött a fordulat (ehhez persze kellett a vámkivetések felfüggesztése), és ahogy egyre feljebb kapaszkodott az S&P500, úgy kezdett el fájni sokaknak, hogy eladtak a nagy pánikban.
Elkezdték üldözni az emelkedést, ami további muníciót adott a piacnak, így majdnem rekordgyorsasággal ért el új mindenkori csúcsot az S&P500. Csak, hogy kontextusba helyezzük, április 8-án ütött záró mélypontot az index 4 982 pontnál, majd 80 nap elteltével június 27-én már ismét rekordmagasságban fejezte be a napot az amerikai index 6 173 ponton.
Ez a gyors feltámadás (lokális mélypontról új csúcsig) egyébként az egyik leggyorsabbak között van. Gyorsabb, mint amit a Covid idején láthattunk, igaz akkor nagyobbat esett az index (-34%). Az ilyen gyors visszaemelkedések meglehetősen ritkák, és a piac erősségét mutatja. De mindez már a múlt, minket sokkal jobban érdekel, hogy mit hozhat az év második fele.
Ehhez megnéztük, hogyan teljesített az S&P500 éven belül 1950 és 2024 között. A 75 év adatai közül kigyűjtöttük azokat, amelyek az ideihez (+5,5%) hasonló mértékű emelkedést mutattak. Az évek közül azokat vizsgáltuk tovább, akik az első félévben 3-13% közötti pluszt mutattak. Egy kicsit szélesebbre vettük a hagyományos 5-10% közötti sávot, hogy több megfigyelésünk legyen (habár a lényegen nem változtat, ha csak a szűkebb sávot vizsgáljuk).
A 23 darab megfigyelt évből az látszik, hogy csak 3 esetben volt negatív a második félév teljesítménye, amelyek 0-5% közötti mínuszt mutattak. Ezek az évek 1956, 2007 és 2011. Utóbbi kettőre talán még sokan emlékeznek, hogy mi okozta a gyengébb teljesítményt. Ha pedig az egész éves teljesítményt nézzük, azt kapjuk, hogy egyedül 2011-ben nem tudott emelkedést felmutatni az S&P500, minden más esetben legalább alacsony egyszámjegyű plusz összejött. Az esetek 74%-ban pedig kétszámjegyű volt az emelkedés.
Persze ez nem azt jelenti, hogy most is kétséget kizárólag készülhetünk a második félévi jó teljesítményre, de azzal érdemes tisztában lennünk, hogyan viselkedett a piac az elmúlt 75 évben, ha olyan pluszt ért el az év első felében, mint 2025-ben. Mindig jöhetnek olyan egyedi tényezők, amik teljesen átírják a képet, és ebből a szempontból az augusztus különösen érdekes hónap lehet, hiszen sokszor történt olyan esemény a múltban, ami komoly piacmozgató hatással bírt.
S&P500 grafikon
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

