Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A héten két kisebb magyar cég is fontos számokat közölt, a PannErgy a vártnál jobb hőértékesítési számokat közölt, míg az Autowallis javuló eladási volumenekről számolt be negyedéves jelentése előtt. Ázsiából a japán belpolitikai bizonytalanságról és a dél-koreai részvénypiacról is írtunk. Technikai szemmel a héten két energiacégben láttunk fordulós mintákat. A múlt pénteki nagy esést is megvizsgáltuk, hogy a múltbeli minták alapján mit érdemes tenni befektetőként.
Az idei év egyik legnagyobb dobása lehet
A kijelölt úton halad a PannErgy
Fokozódik a bizonytalanság a japán miniszterelnök választás körül
Nem kell megijedni egy nagyobb piaci eséstől
Kína bekeményített a ritkaföldfémek terén
Kulcsszinten két európai energiacég
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!