Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
A héten a Delta Air Lines gyorsjelentésével elindult a negyedéves jelentési szezon, az amerikai légitársaságok pedig valósággal szárnyaltak. Eközben a Porsche továbbra is gyengélkedik, míg Trump költségvetési csomagja a megújulókat érintheti érzékenyen, habár ezzel kapcsolatban a befektetők már sok rosszat beárazhattak, így akár kedvező befektetési lehetőségeket is teremthet a szektorban. Ezen felül Trump folytatta vámfenyegetéseit, melynek keretében többek között 50%-os tarifákat ígért Brazíliának. Mindeközben a német piac új történelmi csúcsra emelkedett a héten.
Szárnyaltak az amerikai légitársaságok
Hatalmas vámmal fenyegette meg Donald Trump Braziliát
A héten elindul a második negyedéves jelentési szezon
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!