Pozitív fordulat is jöhet a beruházások terén hazánkban

Publikálva: 2025. április 5.global markets, elemzések, podcast

A forint továbbra is jelentősen alulértékelt, a folyó fizetési mérleg alapján – vélekednek legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői. Az elemzők szerint 2025-ben a magyar GDP növekedése 2 százalék körül lehet, de a kockázatok lefelé mutatnak a száj-és körömfájás járvány és az amerikai vámok miatt, míg az infláció 5 százalék környékén alakulhat. További kormányzati intézkedések nélkül azonban a költségvetési hiány jövőre ismét 5 százalék felett lehet.

Idén a lazább költségvetési politika mellett a lakossági fogyasztás akár 5 százalékkal is emelkedhet, illetve a beruházások terén is pozitív fordulat jöhet – vélekednek az OTP Bank elemzői legfrissebb negyedéves befektetési stratégiájukban. A magyar gazdaság gyenge teljesítményét pont a beruházások visszaesése okozta 2024-ben, hiszen bár a fogyasztás 5 százalékkal bővült, a beruházások 11 százalékos mínusza miatt mindössze 0,5 százalékkal nőtt a GDP.

A szakemberek összességében 2 százalékos gazdasági növekedést várnak 2025-ben itthon. Ugyanakkor azt is rögzítik: az amerikai vámfenyegetés, a stagnáló vagy enyhén csökkenő foglalkoztatottság és a lassuló reálbérnövekedés miatt a kockázatok inkább lefelé mutatnak.

A költségvetés helyzete kapcsán az OTP elemzői kiemelik, hogy a 2025-re kitűzött 3,7 és a 2026-ra megcélzott 3,5 százalékos hiánycél sem tűnik elérhetőnek további kiigazítások nélkül, miközben a választások előtt inkább a hiányt tovább növelő intézkedésekre számíthatunk. A tartósan magas költségvetési hiány pedig költségvetési kockázatot jelenthet.

A folyó fizetési mérleg egyenlege érdemi, a GDP 2%-a feletti többletet mutatott 2024-ben, ami idén 1 százalékra mérséklődhet, jövőre pedig egyensúlyban lehet a finanszírozási pozíció. A külső eladósodottság meredek emelkedése véget ért, fokozatosan a GDP 60 százaléka közelébe csökkenhet.

Alulértékelt a forint

Hosszú gyengülő trend után az első negyedévben erősödött a forint a dollár gyengülése, a kamatcsökkentési várakozások kiárazódása és a tűzszünettel kapcsolatos optimizmus felerősödése miatt. A folyó fizetési mérleg többlete alapján az OTP Bank elemzői továbbra is azt gondolják, hogy a forint jelentősen alulértékelt. „A gazdaságpolitika is stabil forintárfolyamra törekszik, emiatt a Magyar Nemzeti Bank idén várhatóan nem fogja csökkenteni az alapkamatot a jelenlegi 6,5 százalékos szintről” – mutatott rá Tardos Gergely, az OTP Bank Elemzési Központjának vezetője. A jegybanki devizatartalék szintje megfelelő, biztosítva a mozgásteret az MNB-nek, hogy szükség esetén beavatkozzon. A fentiek miatt a magyar devizát támogató belső erők a következő hónapokban erősek maradhatnak.

A jegybank dolgát nehezítheti az infláció alakulása is, mivel januárban és februárban a vártnál magasabban alakult az áremelkedés üteme az erős átárazások következtében. A bank elemzői arra számítanak, hogy az árrést korlátozó kormányzati intézkedésekkel az idén 5 százalék körül lehet az infláció és jövőre is a jegybanki célsáv felett alakulhat, a magas inflációs várakozások a jövőre várhatóan emelkedő bérdinamika ás az árrésstop kifulladó hatása következtében.

Mibe érdemes most fektetni?

A bizonytalanság nem számít hazai jelenségnek: a globális piacokon is érzékelhető. „Az amerikai részvénypiacokon az utóbbi időszakban megkezdődött egy régebb óta várt korrekció, a mértéke azonban egyelőre nem érte el azt a szintet, hogy az elnöki adminisztráció reagáljon rá. Egyelőre folytatódhat a gyengélkedés, de így is lehet találni hosszabb távra vonzó befektetési sztorikat a tengerentúlon, például a közepes vállalatok háza táján keresgélve” – emelte ki Sándor Dávid, a OTP Global Markets Multi-Asset Elemzési osztályának vezetője.

Persze ha valaki hajlandó földrajzilag is kimozdulni, annak a japán vagy a latin-amerikai részvénypiac is vonzó lehet hosszabb időtávra. Kelet-Közép-Európa ledolgozott ugyan valamennyit az elmúlt hónapokban az utóbbi évek komoly lemaradásából, és ebben szerepe volt az orosz-ukrán tűzszünettel kapcsolatos várakozások erősödésének is, azonban még mindig lehet potenciál a régiónkban; az elemzők elsősorban a lengyel piacot ajánlják.

Ezen felül a hosszú kötvények nyújthatnak védelmet a részvénypiac ingadozásaival szemben, míg a nyersanyagpiacon felemás a kép: az olajjal kapcsolatban semleges az OTP Bank megítélése, a nemesfémeket és a rezet viszont továbbra is ajánlják a befektetőknek.

Az OTP Bank friss befektetési stratégiájáról szóló podcast-epizód itt található.

Jogi figyelmeztetés:

Jelen dokumentum semmilyen további elemzés alapjául nem szolgálhat a benne feltüntetett pénzügyi eszközök vonatkozásában.

A tájékoztatás nem teljes körű. További részletes információkat kaphat a termékekről és szolgáltatásokról az OTP Bank Nyrt. bankfiókjaiban és a www.otpbank.hu internetes oldalon. Kérjük, hogy befektetésre, szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, tájékoztatót, szabályzatokat, szerződési feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, a felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi jogszabályokról. A pénzügyi eszközök, az értékpapírok árfolyama változik, az azonnali értékesítésre aktuális árfolyamon kerülhet sor, mely akár árfolyamveszteséggel is járhat. A jelen dokumentumban megjelölt információk, vélemények nem helyettesítik és nem pótolják az adott pénzügyi eszközökre vonatkozó kibocsátási dokumentációt (pl. tájékoztató, kezelési szabályzat), valamint a termékismertetőket, hirdetményeket.

Jelen dokumentumban foglaltak alapján hozott konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt.-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért, sem az e dokumentum vagy annak bármely része alapján hozott egyedi befektetési döntésért, sem azok következményeiért. Minden befektetés bizonyos kockázatokkal jár, amelyek kihathatnak a befektetési döntés eredményességére és a befektető esetleg nem olyan összeghez jut a befektetéséből, melyet befektetési célként elvárt, vagy amennyit befektetett, így akár az is előfordulhat, hogy a befektetett tőke csökken, teljes összegét elveszíti, vagy akár azon is túl keletkezhet fizetési kötelezettsége.

Az OTP Bank Nyrt. az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően semmilyen felelősséget, kötelezettséget, szavatosságot vagy garanciát nem vállal semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért (ideértve a befektetésekből eredő veszteségeket is), a költségekért vagy kiadásokért, a hátrányos jogi következményekért vagy egyéb szankciókért (beleértve a büntető és kártérítési kötelezettségeket), amelyet bármely természetes vagy jogi személy elszenvedett az itt leírt pénzügyi eszközök vétele vagy eladása vagy befektetési szolgáltatások folytatása eredményeként, még akkor sem, ha az OTP Bank Nyrt.-t figyelmeztették az ilyen események lehetőségére.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.