Az ügyfélkiszolgálásban és az oktatásban használják majd elsősorban azt a szuperszámítógépet, amelyet az OTP Bank kezdett fejleszteni, együttműködésben a Technológiai és Ipari Minisztériummal (korábban Innovációs és Technológiai Minisztérium), illetve az amerikai Sambanova Systemsszel. A szolgáltatásfejlesztésnek köszönhetően még nagyobb szerep jut az emberi kreativitásnak az innovációk területén.

A projekt fő célja egy magyar nyelvi modell (GPT szintű) tartalom-előállító létrehozása, amely az ügyfélkiszolgálás területén korszakváltó újításnak számít. A mesterséges intelligencia a konkrét célok eléréséhez képes elemezni az adatokat és - bizonyos mértékű autonómiával - intézkedéseket hajthat végre, illetve a döntés-előkészítésben is képes segíteni.

A megoldás alapjaiban változtatja meg az ügyintézést és a banki szolgáltatásokat:

  • forradalmasítja az ügyfélszolgálati tevékenységeket és minden olyan információáramlást, elemzést és döntés-előkészítést, amely szöveges alapanyaghoz kapcsolódik,
  • rövidülnek a munkafolyamatok, a monoton, ismétlődő feladatokat a mesterséges intelligencia végzi el a jövőben,
  • az ügyfelek a korábbiaknál gyorsabb, személyre szabottabb pénzügyi szolgáltatást kapnak,
  • a szolgáltatásnak köszönhetően még nagyobb szerep jut az emberi kreativitásnak az innovációk területén.

A megoldás a minisztérium támogatásával elérhetővé válik majd a köz- és a magánszféra, valamint a felsőoktatási intézmények számára is. A magyar nyelvi modell fejlesztését követik majd azon országok egyedi nyelvei, ahol az OTP Csoport jelen van.

A „Digitális képességek fejlesztését segítő magyar nyelvi modell kifejlesztése GPT-3 mesterséges intelligencia alkalmazásával” című, 2020-2.1.1-ED-2021-00188 azonosítószámú projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával valósul meg.

A kedvezményezett neve: Monicomp Kft. (Az OTP Csoport tagja)

A fejlesztés célja: A digitális képességek fejlesztését segítő magyar nyelvi modell kifejlesztése GPT szintű mesterséges intelligencia alkalmazásával

A projekt összköltsége: 7,3 milliárd Ft

A szerződött támogatás összege: 2 529 806 116 Ft

 

A projekt részletei

A mesterséges intelligencia (MI) intelligens viselkedésre utaló informatikai rendszereket takar, amelyek konkrét célok eléréséhez elemzik a környezetüket és – bizonyos mértékű autonómiával – intézkedéseket hajtanak végre. A MI bevitt adatok alapján önmagukat tanítani és javítani képes algoritmikus rendszerek összességeként az elmúlt néhány évben új távlatokat nyitott a természetes nyelvi modellezésben és nyelvfeldolgozásban, még a szabadszöveges adatok feldolgozásában és értelmezésében is.

Ahhoz, hogy a legmodernebb innovációk a kisebb nyelvi piacokon, így Magyarországon is alkalmazhatóak legyenek, szükséges a mesterséges intelligencia alapú nyelvi megoldások alkalmazása. Ezek segítségével gyors és költséghatékony fejlesztésekre nyílik lehetőség, amelyek eredménye az ügyfélszolgálatok hatékonyságának növelése, az adatok kezelésének automatizálása. Mindez hatékonyabb működést és kényelmes, folyamatosan elérhető ügyintézést tesz lehetővé.

A banki működésben jelentős piaci versenyelőnyt jelent az intelligens, digitális bankolás fejlesztése. A projekt célja a digitális képességek fejlesztése, a hatékonyság növelése a mesterséges intelligencia segítségével. A GPT szintű tartalom-előállító algoritmusra építve egy olyan magyar nyelvi modell létrehozása a projekt célja, amely elsősorban a perszonalizált ügyfélkiszolgálás területén, a gyors adatelemzés és döntés-előkészítés miatt korszakváltó fejlesztésnek tekinthető. Segítségével a természetes és a gépi nyelv közötti átjárás is létrejön.





Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.