Újabb mérföldkő az OTP Csoport életében

Publikálva: 2021. március 19. global markets

Please scroll down for English version.

Az OTP Csoport vezető társforgalmazóként vett részt a horvát állam 2 milliárd euró össznévértékű kötvénykibocsátásának megszervezésében és lebonyolításában. A kibocsátást a volatilis piaci helyzet ellenére jelentősen túljegyezték, összesen 7 milliárd euró vételi ajánlat érkezett. Az OTP Bank az elmúlt néhány évben kiemelkedő eredményeket ért el a vállalati kötvénypiacon, amelynek köszönhetően 2020-ban a Bloomberg ranglistáján a 3. helyezést érte el a kelet-közép-európai régióban a kibocsátások nagysága alapján.

Első nemzetközi szuverén kötvénykibocsátásában vett részt az OTP Csoport. A tranzakcióban a Horvát Köztársaság 12 és 20 éves lejárattal bocsátott kötvényeket nemzetközi befektetőknek 2021. február 25-én két, egyenként 1 milliárd eurós össznévértékben. A végső hozam a 12 éves kötvény esetében 1,05, míg a 20 éves esetében 1,35 százalékponttal haladta meg a referencia kamatlábat. A volatilis piaci környezet ellenére a kibocsátást végül jelentősen túljegyezték, az ajánlatok összértéke elérte a 7 milliárd eurót. A tranzakcióban az OTP Csoport a Societe Generallal, a J.P. Morgannel, a Morgan Stanleyvel, valamint a Zagrebačka banka / UniCredittel működött együtt.

„Újabb mérföldkőhöz érkeztünk az OTP Csoport életében az első szuverén kötvényügylettel, amelyben vezető társforgalmazóként vettünk részt. A tőkepiacon ez az egyik legnagyobb siker, ami elérhető, és minden nagy piaci szereplő azért dolgozik, hogy ebben a szegmensben részese lehessen a legnagyobb bankok elismert klubjának. Büszkeséggel tölt el, hogy ezt a sikert mindössze két év alatt sikerült elérnünk. Minden nap azon dolgozunk a magyar és a leánybanki kollégákkal, hogy hamarosan a három legnagyobb tőkepiaci és befektetési szolgáltató között jegyezzék az OTP Csoportot. Egyik legfontosabb célunk, hogy csoportszintű gondolkodással olyan nemzetközi együttműködést alakítsunk ki, amely biztos alap lehet hasonló eredmények eléréséhez” - nyilatkozta Bánfi Attila, az OTP Global Markets ügyvezető igazgatója.

Az OTP Csoport Magyarországon évek óta meghatározó szereplő a vállalati kötvénykibocsátás szervezés területén, emellett Horvátországban és Szerbiában is jelentős sikereket ért el 2020-ban. Ennek eredményeként a Bloomberg ranglistáján a 3. helyezést érte el az OTP Bank a kelet-közép-európai régióban a vállalati kötvénykibocsátások szervezői mezőnyében 2020-ban.

„A horvát állampapír tranzakció sikeres lebonyolítása nem valósulhatott volna meg a horvát és a magyar kollégák kiváló csapatmunkája, valamint a csoport treasury munkatársainak támogatása nélkül. Ez a hihetetlen eredmény, valamint az előkelő helyezésünk a régióban a kibocsátások terén jól bizonyítja, hogy az OTP Csoport képes rá és készen is áll arra, hogy meghatározó befektetési szolgáltatóvá váljon a kelet-közép-európai régióban" – tette hozzá Kazár András, az OTP Bank tőkepiaci kibocsátási és letétkezelési terület vezetője.

Az Államadósság Kezelő Központ 2021-ben is rangsorolta a legjobb állampapír-forgalmazó partnereit a nagybani állampapírok elsődleges és másodlagos piaca, valamint a lakossági állampapírok értékesítése alapján. Az OTP Bank kiérdemelte a Lakossági Állampapírok értékesítésében legnagyobb piaci részesedést elért forgalmazó , a Legnagyobb másodlagos piaci részesedést elért Elsődleges forgalmazó elismeréseket.

English version

OTP Group Joint Lead Manager on EUR 2.0 billion Croatian government bond issue

OTP Group acted as Joint Lead Manager on a dual tranche EUR 2.0 billion Croatian government bond issue in February, 2021 leveraging its strong local and regional presence and excellent distribution capability. Despite volatile market conditions the orderbook was significantly oversubscribed reaching EUR 7.0 billion.

OTP Group participated in its first international sovereign bond transaction as a Joint Lead Manager. The bonds were offered in two tranches of EUR1.0 billion each with maturities of 12 years and 20 years. Final pricing was 105bps (12 year) and 135 bps (20 year) above the mid-swap rate, significantly better than initial guidance of 135bps and 165bps, respectively. Croatia also achieved its longest ever financing terms with half of its transactions carrying a 20-year maturity. OTP Bank was Joint Lead Manager alongside J.P. Morgan, Morgan Stanley, Societe Generale and Zagrebačka banka / UniCredit.

“OTP Bank’s first-ever participation as Joint Lead Manager in the Sovereign bond transaction is a very important milestone. This is one of the most reputable and prestigious accomplishments in the capital markets, all the big league players are fighting to get their share and to become part of the distinguished group of Banks active and successful in this segment. One of our most important goals is to develop an international cooperation through group-level thinking, which can be a solid basis for achieving similar results” - said Attila Bánfi, Head of Global Markets.

OTP Bank has been for years a dominant Debt Capital Markets (DCM) player in Hungary and is striving to become a major DCM house in the region. Due to Bank’s prominent track record of arranging corporate bond issues OTP has secured an impressive third position in the Bloomberg league table of corporate bond arrangers for CEE in 2020.

“The origination and successful completion of this milestone transaction was the result of a very successful team effort of colleagues in Croatia, Hungary, and other treasury teams who greatly supported the successful book building process. This achievement, as well as the prominent league table position proves well that OTP Bank is ready and capable to become a major investment service provider in the CEE region" - said András Kazár, Head of Capital Markets Origination.

Participation in this transaction is also a significant step forward for OTP Bank Croatia after the establishment of the Department for Issuance and Syndication of Securities in 2020, which has already successfully participated in four domestic bond transactions to date" - said Balázs Békeffy, CEO of OTP banka Hrvatska.

OTP Group is restructuring its treasury business under the name OTP Global Markets. The new structure is intended is integrate capital services across the Group offering clients a full range of services in all segments regardless of location.

Ez a böngésző sajnos nem tudja megjeleníteni a honlapunkat.

Kérjük, használja a legfrissebb Chrome, Firefox, Internet Explorer vagy Edge böngészőt.

Az Ön teendője:

  • nyisson új oldalt a fenti böngészők valamelyikén,
  • másolja be honlapunk linkjét a böngészősávba, és nyomja meg az Entert,
  • és már használhatja is az oldalunkat.

Ha kérdése van, írjon nekünk az e-mail címen!

Your browser is not compatible with this site. Read more.