Hat éve nem látott csúcsértéken tetőzött az infláció áprilisban. Az elemzők szerint a magaslat után lejtő jön, és a befektetők ezt követően csökkenő inflációra számíthatnak. A kockázatok azonban felfelé mutatnak. Nézzük a részleteket!
Miután számos prognózis ezt vetített előre, valódi meglepetést nem jelentett az infláció első negyedévi emelkedése. Ezzel együtt biztos, hogy több devizapiacon érdekelt befektetőnek kissé összeszorult a gyomra, amikor áprilisban az előző havi 3,7-es szintről 3,9 százalékra ugrott fel az árfolyamindex. Ezzel egyébként igencsak megközelítette a jegybank 3, plusz/mínusz 1 százalékos inflációs célsávjának felső szélét. Az inflációt az elmúlt hónapok folyamán jelentős részben az erősen ingadozó árú termékek – elsősorban az üzemanyagok és a szezonális élelmiszerek – hajtották felfelé. Nem mellékes azonban, hogy az említett tételeket nem tartalmazó, az inflációs alapfolyamatokat jól tükröző mutatók is 3 százalék körüli, esetleg afeletti éves árdinamikát mutatnak egy ideje. A Magyar Nemzeti Bank által a „tartós” inflációs folyamatok mutatójaként azonosított és kiemelten figyelt, úgynevezett adószűrt maginflációs mutató immár harmadik hónapja 3 százalék felett tartózkodik, ráadásul várhatóan meg is ragadhat az év végéig az elmúlt hónapok 3,4–3,5 százalékos értéke környékén.
Ez pedig azért különösen fontos, mert az elmúlt hónapokban gyorsan emelkedő olaj- és szezonális élelmiszer infláció várhatóan hamar a visszájára fog fordulni, és a bázishatáson keresztül lefelé húzza majd az inflációt. Viszont a tartós inflációs folyamatok szempontjából meghatározó folyamatok –melyek közül főként az áru- és szolgáltatás-inflációt érdemes figyelemmel kísérni – továbbra is kockázatot jelentenek. Ha ezeknek a tételeknek az inflációja nem stabilizálódik, hanem helyette tovább emelkedik, akkor az az inflációs kilátások érdemi romlását eredményezheti, egyben nyomás alá helyezheti a magyar devizaárfolyamot és az állampapírpiacot is. Márpedig azt látjuk, hogy a bérek emelkedése továbbra is kétszámjegyű, és az erős kereslet lehetővé teszi a költségoldalon keletkező árnyomás áthárítását. Az eurózóna alapvetően lassuló trendet követ egy ideje, és nyomott inflációs környezete fékező hatást gyakorol a pénzromlásra. Az importált infláció további csökkenése azonban valószínűtlen, erre csak az eurózónának a jelenleginél jóval komolyabb lassulása esetén lenne esély. Az elemzői várakozásoknál erősebb első negyedéves GDP-adat pedig érdemben tovább csökkenti az eurózóna ilyen mértékben fokozódó fékezésének lehetőségét.
Hogyha értékelni szeretnénk a folyamatokat, és egyben a devizapiaci befektetők számára jövőbeli irányokat kívánunk felvázolni, akkor nehezebb helyzetbe kerülünk. Ugyanis az inflációs kockázatok megítélésben kettősség mutatkozik. A „headline” infláció esetében az olaj és/vagy szezonális élelmiszerek jelenlegi gyors áremelkedése – főként, ha abban korrekció mutatkozik majd– a bázishatáson keresztül akár 3 százalék alá is viheti a jövő évben az inflációs mutatót. Másrészről viszont a tartósabb inflációs folyamatokban a kockázatok egyöntetűen felfelé mutatnak.
Nagy kérdés azonban, hogy milyen lépéseket várhatunk a Magyar Nemzeti Banktól, és hogy vajon számítanunk kell-e további szigorításokra. A jegybank márciusban, a legutóbbi Inflációs Jelentés publikálásakor, illetve az O/N betéti kamat 10 bázispontos megemelését követően, azt jelezte a piac számára, hogy az esetleges szigorító lépések a bejövő adatoktól függnek majd. Az adatok márpedig azt mutatják, hogy március vége óta az infláció tovább emelkedett, miközben mind a magyar, mind az eurózóna GDP-növekedése meghaladta a várakozásokat. Ezek alapján tehát a jegybank részéről inkább elővigyázatosságra számíthatunk, és nagy valószínűség szerint óvatos, negyedévente 10 bázispontos lépésekkel folytatja majd a monetáris szigorítást. A felfelé mutató kockázatok, úgy tűnik, igazolják a visszafogottságot, még ha az április csúcsérték óta hamar stabilizálódó, majd csökkenő ívre helyezkedő infláció az ellenkező benyomást gyakorolja is esetleg a devizapiaci befektetőkre.