Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Az amerikai és európai technikai toplistánkon továbbra is szűkülnek a lehetőségek, de az egészségügyi és gyógyszeripari szektorban látszanak fordulatra utaló jelek. Bár az AI sztori egyik zászlóshajójának számító Oracle jelentős mértékben esett már a csúcsról, hosszabb távon továbbra is számos olyan kockázat azonosítható, ami miatt óvatosság ajánlott a piacra való belépéssel. Az Alibaba viszont, mint az elsőszámú, ázsiai AI tematikájú befektetési sztori, továbbra is a kedvelt részvényeink között szerepel. Az értékalapú befektetéseket kedvelők számára vonzó lengyel részvénypiac erős évet zárhat, és bár a kockázatok erősödtek, még ezzel együtt is vonzó az árazási szint.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!