Irány a dobogó csúcsa, aranyérmes lehet idén a dél-koreai tőzsde
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hiányzik a vételi erő az európai tőzsdékről
Néhány százalékos esés után vannak a vezető európai tőzsdék, réseket hagytak lefelé, így a trendek is arra állnak. A mozgások trendszerűek, így a csökkenésben látni momentumot. Az esés minden szektorra jellemző kisebb-nagyobb mértékben, így vételi erőt, fordulatra utaló mintát az európai részvények esetében sem találni. A szűrési eredmény egy portugál kiskereskedelmi láncot és két energia céget adott eredményül, de a grafikonok alapján már nem ideális a beszállás, visszatesztelések esetén lehetnek csak célpontok.
A közel-keleti válság hatásai a félvezető-piacon
A február végén kitört iráni háború komoly hullámokat vetett a tőkepiacokon és markáns olajár emelkedéshez vezetett, melynek legnagyobb vesztesei a távol-keleti országok voltak. Dél-Korea és Tajvan az energiahordozóinak jelentős részét a Hormuzi-szorosan keresztül szerzi be a Közel-Keletről, miközben mindkét országra igaz, hogy a vezető vállalataik rendkívül energiaintenzív ipari szegmensben tevékenykednek: a félvezető-szektorban. Az idei év sztárjainak számító ázsiai chipgyártókban kialakult erős pozícionáltság, párosulva a potenciálisan emelkedő energiaárak miatti költségoldali nyomással, kedvezőtlen pozícióba helyezte a régió félvezető vállalatait az amerikai versenytársaikkal szemben.
Aranyérmes lehet az idei évben a dél-koreai tőzsde, a Kospi idei, több mint hetven százalékos emelkedésével globálisan jelenleg a legjobban teljesítő részvényindex. A kiemelkedő emelkedést a tőkepiacot élénkíteni hivatott reformok mellett az utóbbi hónapok mesterséges intelligencia boomja is érdemben támogatni tudta. November elején az emelkedés megtorpanni látszott, miután a piaci szereplők egy része a korábbi emelkedést követően profitot realizálhatott a technológiai cégek helyenként feszítettnek tűnő árazása miatt, a dél-koreai tőzsde azonban az utóbbi napokban ismét felfelé vette az irányt a november eleji történelmi csúcsa közelébe, mielőtt ma a romló hangulatban ismét lefele vette volna az irányt. Így összességében egyelőre minden összeállni látszik ahhoz, hogy a dél-koreai tőzsde teljesítménye idén globálisan is a legjobbak között lehessen.
Fontos előrelépések a kereskedelmi megállapodással kapcsolatban
Az USA és Dél-Korea júliusban jelentette be a két ország közötti kereskedelmi megállapodást, ennek értelmében Dél-Korea 350 milliárd dollár értékben hajt végre új beruházásokat az Egyesült Államokban, az USA pedig cserében alacsonyabb importvámokat alkalmaz az országgal szemben. A beruházási csomag struktúrájával kapcsolatban azonban sokáig nem tudtak megállapodni a felek.
Az október végi APEC csúcson a két országnak sikerült megállapodnia, így véglegesítették az USA és Dél-Korea közötti kereskedelmi megállapodást, amelynek részeként az Egyesült Államokba exportált koreai autó- és autóalkatrészek vámja (25%-ról) 15%-ra csökken. A beruházási csomag alapján Dél-Korea 150 milliárd dollárt fektet be a hajóépítésbe, valamint további 200 milliárd dollárt pedig egy befektetési ígéretre szánnak (a Japánnal kötött amerikai megállapodáshoz hasonlóan). A kommentárok szerint engedményt jelent, hogy ennek finanszírozásához Dél-Korea hiteleket és hitelgaranciákat is felhasználhat majd.
A csomag kétszázmilliárd dollár értékű része esetében 20 milliárd dollárra korlátozzák az éves kifizetéseket és a tranzakció struktúrája lehetővé teszi, hogy egyes projektek veszteségeit egy másik projekt nyereségével ellensúlyozni lehessen. Mindez lehetővé teheti, hogy a dollár-won onshore piac stabil maradhasson, mivel a dél-koreai jegybank korábban jelezte, hogy valószínűsíthetően évente húsz milliárd dollár lehet az a kifizetési maximum, ami a káros devizapiaci hatások nélkül az ország számára menedzselhető.
A két ország között megállapodást azonban egy ideig nem hozták hivatalosan nyilvánosságra. A dél-koreai fél szerint a késlekedés hátterében az állhatott, hogy az ország az USA jóváhagyását kérte egy atomtengeralattjáró építéséhez (a két elnök dél-koreai találkozóján ezt Lee elnök vetette fel), és az ezzel kapcsolatos amerikai adminisztrációs folyamat továbbra is zajlott a háttérben. November közepén végül nyilvánosságra hozták az USA és Dél-Korea által aláírt szándéknyilatkozatot, a már említett (az amerikai vámok enyhítéséért tett) 350 milliárd dolláros beruházási vállalással kapcsolatban.
Egymást követték a lényeges bejelentések
A kereskedelmi megállapodással kapcsolatos előrelépések nyomán a dél-koreai tőzsde is új csúcsokra kapaszkodott október végén; mindemellett több fontos vállalati hír és bejelentés is támogatta az emelkedést. Az Nvidia a dél-koreai Tudományos Minisztériummal, valamint a Samsunggal, a Hyundai Motorral és az SK Grouppal kötött megállapodások alapján több mint 260 ezer chipet szállít a koreai mesterséges intelligencia projektek elindításához.
A megállapodások részeként a dél-koreai kormányzat egy általa irányított szuverén mesterséges intelligenciát épít ki. Ennek keretében az Nvidia legújabb AI chipjeiből több mint ötvenezret telepítenek adatközpontokba, többek között a dél-koreai Nemzeti Mesterséges Intelligencia Számítástechnikai Központba és koreai vállalatok (Kakao, Naver, többek között) tulajdonában álló létesítményekbe. Lee Jae Myung elnök szerint az ország célja, hogy az ázsiai-csendes-óceáni régió mesterséges intelligencia fővárosává váljon.
Samsung
Arról, hogy milyen módon fektethetünk dél-koreai részvényekbe, korábban itt írtunk részletesen. A dél-koreai részvénypiacot leképező, EWY - iShares MSCI South Korea ETF két legnagyobb pozícióját adó Samsung és SK Hynix-szal kapcsolatban fontos hírek és bejelentések is érkeztek, valamint a két cég nemrégiben a legfrissebb számait is publikálta.
A Samsung bejelentette, hogy több mint 50 ezer Nvidia chipet befogadó „AI gyárat” épít és ezáltal a mesterséges intelligenciát bevezeti a félvezetők, mobil eszközök és robotika gyártásának minden szakaszába. Az üzem többek között az Nvidia chipjeit felhasználva intelligens hálózatot hoz létre, amely képes a gyártás valós idejű elemzésére, előrejelzésére és optimalizálására. A cég továbbá tárgyalásokat folytat az Nvidia számára a következő generációs nagy sávszélességű memóriachipjének (HBM4) szállításáról is.
A Samsung emellett október végén közzétette legfrissebb számait is: a bevétel 86,06 ezer milliárd won lett a harmadik negyedévben (a várt 84,07 ezer milliárddal szemben), míg a 12,07 ezer milliárd wonos operatív profit szintén felülmúlta a várakozásokat. A társaság félvezető üzletágának operatív profitja közel nyolcvan százalékkal nőtt a korábbi év azonos időszakához képest és a várakozásokat is felülteljesítette a negyedévben. A cég érdemben bővítené a mesterséges intelligencia chipkészletek kiemelt elemeinek számító nagy sávszélességű memóriachipek (HBM) gyártását, és a növekvő kereslet kielégítése érdekében jövőre jelentősen növelné beruházásait is.
A várakozások egy része úgy számol, hogy a cég operatív marzsa az idei utolsó negyedévben bővülhet majd a félvezető üzletágnak köszönhetően, ami a harmadik negyedévben huszonegy százalék feletti operatív marzsot ért el (szemben az egy negyedévvel korábbi, 1,4%-os értékkel). A DRAM és a NAND chipek áremelkedése mellett a negyedik negyedévben a volumenek is növekedhetnek.
A Samsung az Nvidiával kapcsolatos bejelentések és a cég harmadik negyedéves számait követően folytatta az utóbbi hetekben látott emelkedését, a részvény idén (november 12-ével bezárólag) ~95%-kal került feljebb.
SK Hynix
Az SK Hynix esetében is mozgalmasan teltek az utóbbi hetek, a társaság anyavállalata, az SK Group együttműködést kötött az Nvidia-val, ennek keretében számos Nvidia szerverchipet telepítenek az Nvidia által Ázsia első „ipari AI felhőjének” nevezett rendszerébe. A létesítmény a robotika mellett az AI egyéb felhasználásait is támogatja majd.
Az SK Hynix október végén a harmadik negyedéves számait is közzétette: a bevétel 39%-kal 24,45 ezer milliárd wonra emelkedett (év/év; kissé elmaradva a 24,51 ezer milliárdos várakozástól), míg az operatív profit 62%-kal 11,38 ezer milliárd wonra nőtt (felülmúlva a konszenzus 11,23 ezer milliárdos várakozását, ami egyben rekordot is jelentett). A társaság emellett bejelentette, hogy máris értékesítette a jövő évi memóriachip-termékcsaládjának teljes állományát.
A cég az Nvidia fontos szélessávú memória beszállítójaként jövőre sokkal többet költene a kapacitásainak növelésére, valamint az SK Hynix ebben a negyedévben kezdi meg a következő generációs HBM4 komponenseinek szállítását az ügyfeleinek és a következő évben tér át annak teljes körű értékesítésére. Az SK Hynix szerint a HBM piac az elkövetkező öt évben várhatóan több mint 30%-os éves növekedést fog elérni, amit a nagy technológiai és mesterséges intelligencia vállalatok bővülő beruházásai támogatnak, még konzervatív előrejelzések mellett is.
A piaci kommentárok egy része szerint a nagy sávszélességű memóriachipek (HBM) és a mesterséges intelligencia szerverekhez használt NAND chipek iránti kereslet nyomán lehet még tér az értékesítés bővülése előtt. Mindemellett a számítógépek és okostelefonok iránti kereslet esetleges fellendülése szintén támogató lehetne az értékesítésekre vonatkozóan a következő év folyamán. Az SK Hynix az idei évben kiemelkedően jól teljesített, a részvényárfolyam április végétől mostanáig gyakorlatilag a háromszorosára emelkedett.
Korrekcióval indult a november Dél-Koreában
A dél-koreai börze az idei évben eddig az egyik legjobban teljesítő tőzsde volt, a tőkepiaci reformok és a kormányzat általi, tőkepiacokat élénkítő további intézkedésekkel kapcsolatos várakozások mellett a mesterséges intelligenciával összefüggő boom is becsatlakozott az indexet támogató összetevők közé.
A dél-koreai tőzsde csak októberben mintegy húsz százalékos emelkedést tudhatott maga mögött, ami az index legerősebb havi teljesítményét jelentette 2001 óta. A Kospi sorozatban döntötte az újabb csúcsokat, az emelkedést részben a koreai technológiai cégekkel kapcsolatos növekvő bizalom is támogatta, miután a kommentárok szerint ezen vállalatok (mint a Samsung vagy az SK Hynix) várhatóan segítenek majd a mesterséges intelligencia innovációjának alakításában.
A Kospi október végével bezárólag ~71%-kal került feljebb, és a november első kereskedési napján az index még újabb csúcson tudott zárni, ezt azonban negatív korrekció követte. A piaci szereplők egy része az utóbbi hónapok jelentős emelkedését követően profitot realizálhatott, miután a kommentárok egy része szerint az esést a mesterséges intelligenciával kapcsolatos esetleges buborék lehetősége katalizálhatta. A külföldi befektetők november elején mintegy 2,5 ezer milliárd won értékben (~1,7 milliárd dollár) adhattak el részvényeket, eközben viszont a helyi lakossági befektetők is igen aktívnak bizonyultak és a külföldi eladásokat ellensúlyozva nettó 2,6 ezer milliárd won értékben vásároltak részvényeket.
A kisbefektetői aktivitást jól mutatta, hogy a Korea Financial Investment Association szerint az aktív lakossági számlák száma meghaladta a kilencvenöt milliót (ez kilenc százalékos növekedést jelentett a tavalyi év végéhez képest), mindemellett a margin hitelek egyenlege 25 ezer milliárd wonra emelkedett (megközelítve a 2021-ben elért rekordot). Ezzel együtt érdemes azt is megemlíteni, hogy a Kospi a november 3-4-i kereskedési napok alatt összesen nyolc százalék feletti mínuszban is járt (bár 4-én végül visszahúzták az indexet) és a koncentrációs kockázattal érdemes hasonló esetekben számolni, mivel a Samsung és az SK Hynix piaci kapitalizációja az index ~harmadát teszi ki. A korrekció jelentős részét az index mostanra szinte teljesen képes volt ledolgozni és a Kospi ismét a november elején beállított, új zárócsúcsa közelében jár. A dél-koreai tőzsde idén eddig (november 12-vel bezárólag) ~73%-kal került feljebb, amivel a Kospi globálisan is a legjobban teljesítő részvényindex.
Lee Jae Myung elnök szeptember végén már egyenesen arról beszélt, hogy az ország véget vet (az alacsony értékeltség nyomán) Korea-diszkontnak is nevezett jelenségnek és megnyitják a Korea-prémium korszakát. Lassan csakugyan úgy tűnik, hogy a dél-koreai piac fokozatosan elrugaszkodhat a korábbi periódusokat jellemző, Korea-diszkonttól. A dél-koreai tőzsde emelkedésével párhuzamosan az értékeltség is feljebb kapaszkodott, az MSCI Korea index 12-havi, előretekintő P/E rátája 10,6 (ezzel az index fokozatosan távolodik a 9,93-as, hosszútávú átlagától). Ezzel szemben az MSCI feltörekvő piaci indexének 12-havi, előretekintő P/E rátája 13,67 (míg az MSCI ACWI esetében ez jelenleg 19,39).
Aranyérmes lehet idén a dél-koreai tőzsde
A dél-koreai vállalati reformokkal kapcsolatban az elnök nemrég arról beszélt, hogy ösztönzőkre van szükség a lakossági befektetők hosszú távú részvénybefektetéseinek elősegítése érdekében: az elnök egy novemberi kormányülésen kiemelte, hogy részletes terveket kell kidolgozni annak biztosítására, hogy a kormányzati politikákból a nagy részvényesek helyett a lakossági befektetők profitáljanak.
A november eleji korrekciót követő újabb emelkedés esetében az is támogatólag hathatott, hogy a kormány beleegyezett, hogy a külön adóztatott osztalékjövedelemre vonatkozó legmagasabb adókulcsot ~25%-ra csökkentsék (a nyáron javasolt 35%-ról). Mindez a dél-koreai kormány korábbi tervére épül, amelynek keretében a részvények utáni osztalékokat más jövedelemtípusoktól elkülönítve adóztatnák, ami a befektetők adóterhének enyhítését célozza, és a vállalatokat ösztönözné az osztalék-kifizetések emelésére. Továbbá érdemes azt is megemlíteni, hogy a dél-koreai állami nyugdíjalap (NPS) fontolgatja, hogy az éves taktikai eszközallokációs tervét felhasználva megemelje a hazai részvénybefektetésire vonatkozó felső korlátot. A kommentárok egy része úgy vélte, amennyiben az NPS az általa kezelt vagyonon belül valóban növelné a dél-koreai részvények arányát, az támogathatná az indexet abban, hogy gyorsabban haladjon az elnök által korábban kitűzött ötezer pontos szint elérése felé.
A november 12-i záróárat alapul véve az indexnek további ~20,5%-ot kellene emelkednie az 5000 pontos szint eléréséhez. (a dél-koreai tőkepiaci reformokról és a dél-koreai elnök által a Kospi számára kitűzött 5000 pontos szint elérésével kapcsolatos törekvésről korábban itt és itt írtunk részletesen). Így egyelőre úgy tűnt, hogy minden összeállni látszott ahhoz, hogy a dél-koreai tőzsde teljesítménye idén globálisan is a legjobbak között lehessen.
A dél-koreai tőzsde idei, eddigi kiemelkedő emelkedést követően azonban a piaci szereplők megosztottnak tűntek a lehetséges folytatással kapcsolatban, a célárak viszonylag széles tartományban szórnak. Előre tekintve a folytatódó tőkepiaci reformok mellett többek között a mesterséges intelligencia iparág terjeszkedése is támogató lehet a dél-koreai tőzsde számára. Míg a lehetséges kockázatok között érdemes megemlíteni az index esetében a korábban már említett, nagy kapitalizációjú cégek jelentette koncentrációs kockázatot, valamint a globális kereskedelmi konfliktus- és a geopolitikai feszültség jelentette bizonytalanságot is.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!


