Zöld lámpa a reformoknak, ezüstérmes idén a dél-koreai tőzsde
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hiányzik a vételi erő az európai tőzsdékről
Néhány százalékos esés után vannak a vezető európai tőzsdék, réseket hagytak lefelé, így a trendek is arra állnak. A mozgások trendszerűek, így a csökkenésben látni momentumot. Az esés minden szektorra jellemző kisebb-nagyobb mértékben, így vételi erőt, fordulatra utaló mintát az európai részvények esetében sem találni. A szűrési eredmény egy portugál kiskereskedelmi láncot és két energia céget adott eredményül, de a grafikonok alapján már nem ideális a beszállás, visszatesztelések esetén lehetnek csak célpontok.
A közel-keleti válság hatásai a félvezető-piacon
A február végén kitört iráni háború komoly hullámokat vetett a tőkepiacokon és markáns olajár emelkedéshez vezetett, melynek legnagyobb vesztesei a távol-keleti országok voltak. Dél-Korea és Tajvan az energiahordozóinak jelentős részét a Hormuzi-szorosan keresztül szerzi be a Közel-Keletről, miközben mindkét országra igaz, hogy a vezető vállalataik rendkívül energiaintenzív ipari szegmensben tevékenykednek: a félvezető-szektorban. Az idei év sztárjainak számító ázsiai chipgyártókban kialakult erős pozícionáltság, párosulva a potenciálisan emelkedő energiaárak miatti költségoldali nyomással, kedvezőtlen pozícióba helyezte a régió félvezető vállalatait az amerikai versenytársaikkal szemben.
Fontos döntést hozott nemrég a dél-koreai parlament: a kereskedelmi törvény régen várt módosítása előrelépést jelent a vállalati reformok terén. A törvénymódosítás és a július elején elfogadott kiegészítő költségvetés egyaránt támogathatta a dél-koreai részvényindex utóbbi hónapok során látott masszív emelkedését, amivel a Kospi az idei évben eddig globálisan a második legjobban teljesítő részvényindex volt. A nemrég megválasztott elnök ismét megerősítette korábbi vállalását, amely szerint a dél-koreai tőzsde idővel elérheti majd az 5000 pontot. Bár erre lehet még egy ideig várnunk kell majd, azonban a dél-koreai indexet alig száz pont választja el a 2021 júniusi, történelmi zárócsúcsától.
Zöld lámpát kaptak a reformok
A júniusi, dél-koreai elnökválasztást megnyerő Lee Jae-myung adminisztrációja a választási ígéreteknek megfelelően beterjesztette a kereskedelmi törvény módosítását: a piaci szereplők pedig kiemelt figyelemmel követték a tervezett dél-koreai reformokat, amelyek elfogadása pozitív fejleményt jelent a dél-koreai tőkepiacok számára. Az ország vállalatirányítási rendszere historikusan rányomta bélyegét a koreai eszközök értékeltségére, a ’’Korea-diszkont’’ néven ismert jelenség nyomán a koreai vállalatok részvényei alacsonyabb értékeltségen forogtak a globális versenytásaikkal összehasonlítva. Ebben nagyobb részben a komplex családi tulajdonosi struktúrák is szerepet játszhattak, amelyben a cégek menedzsmentje nem volt köteles szem előtt tartani a kisebbségi részvényesek érdekelit, így előfordult, hogy a dél-koreai vállalati konglomerátumok (chaebolok) esetében a cégek irányításánál az összefonódó családi-vállalati törekvések háttérbe szorították a kisebbségi részvényesi érdekeket.
A vállalatirányítás standardok javítását célzó reformok keretében a dél-koreai parlament július elején elfogadta a kereskedelmi törvény módosítását. A módosítások részeként a vállalati igazgatótanácsok tagjai jogilag felelősséggel tartoznak minden részvényes felé, és nem csupán a jelentős részesedéssel rendelkezők – például a számos konglomerátum alapító családjai – érdekeit szükséges majd szem előtt tartaniuk. Emellett további fontos módosítást jelent az is, hogy a cégek legnagyobb részvényeseinek szavazati jogát egy bizonyos értékben maximalizálták az audit bizottságok tagjainak kiválasztásánál. Ezzel párhuzamosan érdemes azt is megemlíteni még, hogy bár Dél-Koreát a legutóbbi felülvizsgálat során az MSCI a feltörekvő piaci kategóriában tartotta, azonban a dél-koreai elnök piaci reform-törekvéseinek részeként még az idei évben ütemtervet dolgoznak ki annak érdekében, hogy az MSCI fejlett piaci státuszba sorolja át Dél-Koreát.
A dél-koreai törekvések követnék a Japán által a vállalati reformok terén elért eredményeket: Dél-Korea tavaly indította el a Corporate Value-up Programját, amely célzottan arra kívánja ösztönözni a cégeket, hogy prioritásként kezeljék a részvényesi hozamok kérdéskörét. A dél-koreai elnök szerint a kereskedelmi törvény módosítása és a negatív versenyfeltételek megszüntetése javítani fogja a tőkepiac helyzetét és Lee Jae-myung ismét megerősítette korábbi ígéretét, amely szerint a dél-koreai tőzsdeindex, a Kospi, idővel elérheti majd az 5000 pontot.
A kereskedelmi törvény módosítását a befektetők kedvezően fogadták, a kommentárok szerint mindez fontos lépést jelentett a vállalatirányítási reformok terén és középtávon hátszelet jelent a dél-koreai részvények számára, ugyanakkor a pozitív hírek egy részét az utóbbi időben részben már beárazhatták a piaci szereplők. A dél-koreai index az április eleji mélypont óta igen nagyot emelkedett és a Kospi idei, eddigi 34 százalékos erősödésével globálisan a második legjobban teljesítő részvényindexe volt. (Arról, hogy milyen lehetőségek közül választhatunk a dél-koreai részvényekbe való befektetésre, itt írtunk részletesen).
A dél-koreai kormány június közepén mutatta be a kiegészítő költségvetés tervét, majd a parlament július elején jóvá is hagyta a ~23 milliárd dolláros kiegészítő költségvetést is (ennek összege magasabb, mint a kormány által előzetesen előterjesztett javaslat). A csomag a gazdasági növekedés ösztönzése érdekben bevetett új kiadások mellett (és a várhatóan kieső adóbevételek ellensúlyozása mellet) közvetlenül forrásokat juttat a lakosságnak is. A lakosság számára a kifizetések -ami az elnök egyik legfontosabb választási ígérete volt- július végén indulnak majd és a céljuk, hogy fellendítsék a belföldi fogyasztást és élénkítsék a dél-koreai gazdaságot. A piaci szereplők jól fogadták a lépést és a nagy elemzőházak közül többen is felfelé módosították a dél-koreai gazdasági növekedési előrejelzésüket az idei évre, amit az új kormány expanzív fiskális politikájával indokoltak (beleértve a kiegészítő költségvetést is).
Az USA vámfenyegetése fokozza a bizonytalanságot
A kereskedelmi háborús feszültség azonban időközben ismét felerősödött, miután Donald Trump július elején több országnak is levelet küldött azzal kapcsolatban, hogy mekkora vámokkal szembesülnek majd. A Dél-Koreából származó árukra az Egyesült Államok augusztus 1-jétől 25%-os vámot vet ki (ami nem jelentene változást az áprilisi bejelentéshez képest), amennyiben a két ország addig nem tudna egymással kereskedelmi megállapodást kötni. Mivel Dél-Korea gyakorlatilag az elsők között kapott levelet Trumptól és az ország az USA kiemelt gazdasági és stratégiai szövetségese, a kommentárok egy része mindezt úgy értelmezte, hogy Washington így kívánja felgyorsítani az USA és Dél-Korea közötti kereskedelmi tárgyalásokat.
A két ország közötti kereskedelmi egyeztetések a vártnál lassabban haladhattak, nagyobb részben a belpolitikai akadályok miatt, miután a dél-koreai elnökválasztás nehezíthette az USA-val folytatott kereskedelmi tárgyalásokon az érdemi előrelépést. Dél-Korea felgyorsíthatja a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal: az újonnan megválasztott dél-koreai elnök pozíciója erős, a Demokrata párt többségben van a parlamentben, az elnök népszerűsége magas és Dél-Korea várhatóan ezt kihasználva gyorsíthat majd az egyeztetéseken. A várakozások egy része úgy számol, hogy Dél-Korea egy csomagban állapodhat majd meg az Egyesült Államokkal a vámokkal, nem vám-jellegű akadályokkal, valamint a védelmi kiadások kérdéseivel kapcsolatban. A kommentárok szerint Dél-Koreának van esélye arra, hogy a tárgyalások során érdemben csökkenthesse a 25%-os vámot, azonban a szektorális (az autóipart és az acélt érintő) vámok kérdésében egyelőre nagy a bizonytalanság, hogy képes lehet-e Dél-Korea ezekkel kapcsolatban bármilyen engedményt elérni.
Közzétette előzetes számait a Samsung
A dél-koreai részvénypiacot leképező, EWY - iShares MSCI South Korea ETF legnagyobb pozícióját adó Samsung Electronincs az utóbbi hónapok kereskedési sávjából bár nemrég felfelé tört ki, a lendület azonban július elején alábbhagyott, ebben az amerikai vámokkal és a kereskedelmi tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság felerősödése, valamint a Samsung vártnál gyengébb, előzetes második negyedéves számai egyaránt szerepet játszhattak. Azonban a cég előzetes második negyedéves számainak közzétételétől távolodva, négy egymást követő eső nap után a részvény ismét erősödni kezdett.
A Samsung július elején tette közzé az előzetes számait: a bevétel 74 ezer milliárd won lehet a második negyedévben, (szemben a 75,77 ezer milliárdos várakozással), míg a működési profit esetében 56%-kal kevesebb, 4,6 milliárd wont vár a társaság (év/év, jelentősen elmaradva a 6,18 ezer milliárdos várakozástól). Mindezt a Kínára vonatkozó, amerikai fejlett mesterséges intelligencia chip korlátozások hatásai mellett készletértékelési korrekcióval indokolta a cég, többek között. A kommentárok szerint a visszaesésben szerepet játszhatott még az Nvidia számára a nagy sávszélességű memóriachipek szállításának csúszása is. A Samsung a részletes számait várhatóan július végén teszi majd közzé.
A piaci szereplők egy része arra számít, hogy a cég működési profit tekintetében elmaradhat a rivális SK Hynix mögött az év második felében és a nagy sávszélességű memóriachipek (HBM) továbbra is érintettek lehetnek az USA Kínába irányuló export-korlátozás esetében, valamint a fogyasztási elektronikai termékekre és az okostelefonokra kivetett amerikai vámok nagyobb terhet jelenthetnek a Samsung, mint az SK Hynix számára. Mindemellett a harmadik negyedéves profitban javulás jöhet a szezonalitásnak köszönhetően.
Samsung technikai kép
Változás előtt a görbéje, a csökkenő trend törése lehet napirenden. A piros ideális vastag csökkenő trendvonal törése teret nyithat a korábbi csúcsok felé. A 62,5 ezer felett lehet nagyobb tere az emelkedésnek. A 75 ezer körül húzódik erősebb ellenállás.
Megközelítette a történelmi csúcsát a dél-koreai tőzsde
A Kospi index számára az idei, nagy emelkedés után lassan karnyújtásnyi közelségbe kerül a 2021-es júniusi történelmi zárócsúcs, azonban továbbra is érdemes számolni azzal, hogy az utóbbi hónapok masszív erősödése után a befektetők egy része profitot realizálhat, illetve egy esetleges negatív korrekció lehetőségével is. Az index továbbra is túlvett tartományban jár és a globális kereskedelmi konfliktussal kapcsolatos hírfolyam fokozott volatilitást hozhat az elkövetkező néhány hét folyamán. Azonban távolabbra tekintve továbbra is optimisták vagyunk, és érdemes megemlíteni azt is, hogy a nagy elemzőházak közül többen is feljebb húzták a dél-koreai index év végi célárát az utóbbi napokban, és bár a kommentárok egy része szerint oldalazás következhet addig, amíg a vállalatok pozitív lépéseket nem tesznek a kereskedelmi törvény módosításának gyakorlati végrehajtása felé, a JP Morgan ugyanakkor kifejezetten optimista: a bankház szerint a dél-koreai tőzsde két év múlva elérheti az 5000 pontos szintet és a Kospi két év alatt ~50%-kal emelkedhet a jelenlegi szintekhez képest, ha a vállalatirányítási reformok lendületet nyernek.
Kospi technikai kép
Emelkedő trendben van a görbéje, ebben változás jeleit nem látni még. A trenderősítő mintát alakított ki nemrég, amelyekből a 3438 környéke is elérhetőnek tűnik. Amíg az ideális zöld emelkedő trend él, addig a long belépés kereshető.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!


