Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
Az iráni háború és annak fejleményei továbbra is komoly piaci bizonytalanságnak adnak táptalajt. A lehetséges kifutásokat számba véve a 2026-os Befektetési Kitekintőnkben a részvénykitettségekkel kapcsolatos javaslatunkra hívnánk fel a figyelmet, miszerint továbbra is érdemes szárazon tartani puskaport, vagyis valamekkora likvid, készpénzjellegű kitettséget. Az amerikai olajcég, az EOG Resources papírjára vonatkozó kereskedési ötletünket lezártuk, ahol valamivel több mint egy hónap alatt 17% feletti hozamot realizálhattunk. Az iráni konfliktus következtében Brazíliában a magasabb olajárak magasabb állami bevételeket eredményeznek, pozitívan befolyásolják a növekedési kilátásokat, de természetesen vannak negatív irányba ható tényezők is.
- Hogyan hathat Brazíliára az iráni konfliktus?
- Fordulat jelei a lengyel kiskereskedelmi vállalatnál
- EOG Resources: kereskedési ötlet zárása
- Iráni helyzet: érdemes szárazon tartani a puskaport
- Forró a helyzet Iránban: érdemes hozzányúlni a befektetéseinkhez?
- Nem kedvez a piaci hangulat a részvénykiválasztásnak
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!