A kiberbiztonság megkerülhetetlen az AI-korszakban
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Eltűntek a vételi lehetőségek az amerikai piacon
Erőteljes eladási hullám söpört végig az amerikai tőzsdéken. A technológiai szektorban jelentős profitrealizálás volt, és a korábban megfigyelhető szektor rotáció sem tudta érdemben javítani a hangulatot a többi szegmensben sem. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy jelenleg nem találni olyan részvényt, amely erősödő momentum mellett megbízható fordulós jelzéseket mutatna felfelé. Bár a rangsor ilyenkor is felállítható a részvények között, technikai alapon vonzó hozam-kockázat arányú lehetőségeket mégse találni. Emiatt ezen a héten egyetlen részvényre sem adunk vételi ajánlást.
Nemzetközi indexek – technikai elemzés
Az S&P500 a visszatesztelést követően ismét erőteljes eladói nyomás alá került, és újabb eladási jelzést adott. A Nasdaq esetében az eladók már korábban átvették az irányítást, így ott hamarabb megindult a gyengülés. Mindkét indexben maradhat még tér a további csökkenésre, akár a korábbi emelkedő szakaszok feléig is. A Russell 2000 már korábban alulteljesítőnek számított, ugyanakkor a múlt héten némi szektorrotáció támogatta a teljesítményét. A DAX és a Stoxx 600 indexek az elmúlt héten szintén felfelé korrigáltak, azonban a korrekciók mérete már elérte a kívánatos szintet, sőt rövid távon enyhén túlvetté is váltak. Emiatt a vételi lehetőségek jelenleg kevésbé vonzók. A fejlődő piacokat tömörítő index továbbra is csökkenő trendben mozog, ugyanakkor lassan elérheti azt a fontos támaszzónát, ahonnan már jelentősebb felpattanás vagy korrekció is kibontakozhat.
Az Anthropic Mythos modellje fordulópontot hozott a kibervédelmi szegmens számára, miután a vállalatok szembesültek azzal, hogy kiberbiztonsági szempontból nincsenek felkészülve az AI által támasztott új kihívásokra. Az elmúlt hónapokban felszínre kerülő AI-biztonsági aggályok tovább erősíthetik ezt a folyamatot, hiszen a modellek ellenőrzéséhez és kordában tartásához szükséges óvintézkedések szintén hozzájárulhatnak a biztonsági kiadások növekedéséhez. A kedvező fejlemények már nemcsak a befektetői szentiment javulásában, hanem a bevételi és profitvárakozások emelkedésében is megjelennek, ami a harmadik negyedévben jelentős tőkebeáramlást vonzott a szektorba. Ezek a trendek pedig az előttünk álló negyedévekben is fennmaradhatnak.
Nehezen indult az év a szoftverszektor számára, miután az Anthropic AI-modelljeinek gyors fejlődése felerősítette azokat a félelmeket, hogy a mesterséges intelligencia idővel számos szoftvervállalat szolgáltatását részben vagy akár teljes egészében kiválthatja. A befektetők kezdetben nem tettek különbséget a szoftvercégek között, így valamennyi szereplő nyomás alá került, ami kedvező belépési lehetőséget teremtett a strukturálisan védettebb és a trendek egyik fő nyertesének számító kibervédelmi iparágban. Már a tavaly decemberben megjelent 2026-os Befektetési Kitekintőnkben is felkerült a szektor a kedvelt befektetési sztorijaink közé, de a terület számára az igazi áttörést április hozta el, amikor az Anthropic bemutatta a Mythos Preview modellt, amely kiemelkedő eredményeket ért el a vállalati IT-rendszerekhez kapcsolódó sebezhetőség-feltáró képességek terén.
A Mythos olyan fejlett képességekkel rendelkezett, hogy az Anthropic kezdetben nem tette széles körben elérhetővé, hanem kizárólag kiválasztott szervezetek számára biztosított hozzáférést annak érdekében, hogy azok felmérhessék rendszereik sérülékenységeit. A Project Glasswing néven futó kezdeményezésben több vezető kibervédelmi vállalat is részt vett. A modell számos sebezhetőséget tárt fel böngészőkben, operációs rendszerekben és egyéb szoftverekben, rámutatva arra, hogy sok vállalat kiberbiztonsági felkészültsége nem elegendő az AI-korszak kihívásaihoz, ami a piaci szereplőket nagyobb kibervédelmi kiadásokra ösztönözheti.
A Mythos megjelenését követően 10-szeresére nőttek a globális kiberbiztonsági kockázatok Jamie Dimon JPMorgan vezér szerint. Ez a fejlemény leválasztotta a kibervédelmi szektort a szélesebb szoftveriparról, és a szegmens részvényei az elmúlt fél évben közel duplázódtak.
További katalizátort jelenthet az iparág számára az elmúlt hónapban felerősödő, AI-hoz kapcsolódó biztonsági kockázatok megjelenése. Amennyiben a vállalatok egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az AI-rendszerek ellenőrzésére, nyomon követésére és védelmére, a kibervédelmi cégek a mesterséges intelligencia és az AI-agentek terjedésének egyik közvetlen nyerteseivé válhatnak. Megemelkedhet a fejlett monitorozási, hitelesítési és védelmi megoldások iránti kereslet, támogatva az iparág árbevétel-növekedését.
A korábbi kiberbiztonsági incidenseket követően jellemzően nem volt érdemi pozitív piaci reakció a szegmens részvényeiben rövid távon (<1 hónap), ezzel szemben az elmúlt egy hónapban az iparági szereplők papírjai közel 25%-kal emelkedtek. Ez arra utalhat, hogy a kedvező hírek mellett a piac már a profitvárakozások javulását is elkezdte árazni. Ez jelentős különbséget jelent a szoftverszektor többi részéhez képest, ahol az év eleji esést követően ugyan a short zárásoknak köszönhetően van egy visszapattanás, ezt azonban nem kíséri érdemi fundamentális javulás.
A vállalati IT-költések legnagyobb része továbbra is az AI-hoz kapcsolódó termékekre és szolgáltatásokra irányulhat, miközben a fokozódó biztonsági kockázatok következtében a kiberbiztonsági ráfordítások is emelkedhetnek. Ennek eredményeként a hagyományos szoftveres szolgáltatásokra jutó erőforrások szűkösebbé válhatnak, ami továbbra is nyomás alatt tarthatja ezen vállalatok részvényeit a kibervédelmi cégek papírjaihoz képest.
Utóbbiak árfolyamát a jelentős tőkebeáramlás is támogatja: míg az év első felében 220 millió dollár áramlott ki a kiberbiztonsági vállalatokat tömörítő ETF-ekből, a harmadik negyedévben már közel 3 milliárd dollárnyi nettó beáramlás volt megfigyelhető. Ez általános vételeket hozott a területen és segítette a széles körű emelkedést, melynek köszönhetően szeptember végére már az iparági szereplők 84%-ának a részvényét a 200 napos mozgóátlag felett kereskedték.
Az emelkedő kötvényhozamok ellenére a nagyobb növekedést kínáló technológiai trendek (mint a kibervédelem) felül tudták teljesíteni a széles részvénypiacot, ami arra utal, hogy az erős fundamentumok és az egyedi növekedési katalizátorok képesek ellensúlyozni a kamatérzékenységet. Ez a jelenség fennmaradhat a jövőben is, amennyiben a kibervédelmi vállalatok gyorsjelentéseik során fenn tudják tartani a gyorsuló bevételi- és profitdinamikát.
Véleményünk szerint még mindig korai szakaszában járunk az AI adaptációnak, mivel az AI-agentek csak idén kezdtek szélesebb körben elterjedni, az autonóm rendszerekhez kapcsolódó biztonsági kockázatok pedig csak az elmúlt hónapokban kerültek a figyelem középpontjába. A Mythos modell bemutatását követő átértékelődés ugyan már lezajlott az iparág részvényeiben, azonban könnyen elképzelhető, hogy az AI-biztonsági megoldások iránti kereslet felfutása még csak most kezdődik, ami a következő negyedévekben további pozitív bevételi és EPS-revíziókon keresztül támogathatja az árfolyamok emelkedését. Emiatt továbbra is kedvelt befektetési sztorijaink között szerepel a kibervédelem.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!


