Kilőtt az Alibaba, érdemes lehet profitot realizálni
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Bár a negyedéves gyorsjelentés nem lett a legfényesebb, a kereskedelmi feszültségek enyhülése, a befektetők feltörekvő piacok irányába fordulása, illetve a kínai technológiai cégek olcsósága és a számos újonnan bejelentett előrelépés az AI területén egyaránt hozzájárultak, hogy az Alibaba részvényei már 35% feletti emelkedést mutatnak a július közepén megfogalmazott kereskedési ötletünk óta. Bár az árfolyam mozgásának exponenciális jellege miatt egyelőre akár újabb lokális csúcsok is benne lehetnek a pakliban, a korábban megfogalmazott célszintünket (162,5 USD) elérte az árfolyam, így az eredeti stratégiához tartva magunkat lezárjuk a kereskedési ötletet.
Az Alibaba részvényeire fundamentális tekintetben már jó ideje optimisták vagyunk, és ez a legutóbbi, enyhén csalódást keltő gyorsjelentést követően sem változott. Amellett, hogy a kínai technológiai vállalatok értékeltség alapon továbbra is jelentős diszkonton forognak amerikai társaikhoz képest, számos előremutató, a növekedési képességet kedvezően befolyásoló fejlesztést jelentettek be az elmúlt időszakban.
Ilyen volt a gyorsjelentés során bejelentett saját chip fejlesztés is, ami az Nvidia függőség mérséklését hivatott szolgálni, és amit a befektetők árfolyam emelkedéssel jutalmaztak. Az Alibaba persze az AI megoldások területén is megy előre, a Qwen3-Next-80B-A3Búj nyelvi modellje jóval hatékonyabb elődjeinél, 13-szor kisebb elődjénél és tízszer gyorsabb, és a betanítási költség így 90%-kal alacsonyabb. Brutális hatékonyságnövekedés, ráadásul közben a szintén AI alapú Amap Street Stars alkalmazást is bemutatta a vállalat (ez a Tripadvisor és Google Maps egyes funkcióit ötvözi, éttermek, hotelek és egyéb szolgáltatások értékelése azonnali felhasználói viselkedési adatokat felhasználva), első nap 40 milliós letöltéssel.Az AI vonalon történő előrelépésekhez az elmúlt időszakban jelentős, 3,2 milliárd dollárnyi forrást vontak be átváltható kötvényeken keresztül, ez kellően olcsó finanszírozást jelent, jó feltételekkel, nagy túljegyzés mellett,ami szintén kedvezőnek mondható.
Persze számos kérdés maradt azért, hogy az AI terén történő előrelépéseket hogyan, milyen hatékonysággal tudja majd a vállalat a jövőben monetizálni, az e-kereskedelmi piacon Kínában közben nagyon erős a verseny, és a befektetők kínai piaccal kapcsolatos véleménye is sokat javult, már nem olyan pesszimisták, mint hónapokkal ezelőtt. Vagyis bár az árfolyam exponenciális mozgásából egyelőre nehéz megmondani, hogy hol lesz a lokális csúcs, rövid távon a jelenlegi árszintekről számunkra már nem kellően attraktív a hozam-kockázat helyzet, ami miatt a kereskedési ötlet lezárása mellett döntünk.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
