Albemarle: kereskedési ötlet zárása
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Az Albemarle szerdán piaczárás után teszi majd közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, amelynek alakulása akár jelentősen is befolyásolhatja a részvények árfolyamát a jelenlegi bizonytalanabb általános és lítiumpiaci környezetben. Ezt a kockázatot figyelembe véve érdemes lehet a rövid távú pozíciókat egyelőre lezárni, és a valamivel több mint 1 hónap alatt elért nagyjából 5-7%-os profitot realizálni kereskedési ötletünkön. Hosszabb távon azonban továbbra is optimisták vagyunk a lítiumpiaci kilátásokat illetően, illetve az Albemarle szerepel Kedvelt részvényeink listánkon is.
Az elektromos autó értékesítések erősen alakulnak az idei évben is: a Rho Motion elemzőház adatai alapján január-szeptember között a globális értékesítések 14,7 millió darabot tettek ki, ami éves szinten 26%-os emelkedés. A legnagyobb szereplő továbbra is Kína, de az európai eladások is kiemelkedőek (+32% év/év). Emellett a lítium árfolyama is feljebb került a júniusi mélypontokhoz képest, de jelentős kilengések jellemzik a mozgását.
Vállalati szinten az Albemarle október végén jelentette be, hogy értékesíti egyik üzletágának (Ketjen) 51%-át, amely vegyipari és olajfinomítói szereplők számára értékesít katalizátorokat (ezen felül pedig egy a Ketjen tulajdonában lévő 50%-os vegyesvállalati részesedést is eladnak, amely hasonló tevékenységi körrel rendelkezik). A tranzakció 2026 első felében zárulhat le, és az Albemarle 660 millió dollár készpénzt (adózás előtt) kap érte, amelyet az adósságállomány csökkentésére, illetve a likviditás növelésére használnak majd.
Viszonyításképpen, az idei első félévben a Ketjen üzletág az Albemarle csoportszintű EBITDA termelésének mintegy 11%-át adta (vagyis kb. 5-6%-kal csökkenhet így az EBITDA). Ez szignifikáns összeg, de nem hatalmas tétel a lítium- és brómtermelésből befolyó összegek mellett.
Az Albemarle hosszabb távú kilátásai tehát alapvetően kedvezőek, ám a holnapi gyorsjelentéssel kapcsolatos kockázatok miatt a rövidebb távra szóló kereskedési ötletünket lezárjuk. Kedvelt részévnyeink listánkon egyelőre tartjuk a papírokat, a gyorsjelentésről pedig majd beszámolunk.
Albemarle technikai kép
A trendvonal törése óta az árfolyam nem tudott érdemben elszakadni a kitörési szinttől. A piaci hangulat romlásával egy kisebb fordulós minta is aktiválódhat, amely 94 alatti zárás esetén akár a 85 környékére is visszatolhatja az árfolyamot. Hosszabb távon a papír technikai képe továbbra is kedvező, azonban a rövid távú minta fordulást jele, így megnőtt a mélyebb visszatesztelés esélye.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
