Kapaszkodik vissza a Novo Nordisk
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Hazai és amerikai inflációs mutatók érkeznek
A KSH közzéteszi az októberi inflációs mutatókat és az Egyesült Államokból is érkeznek az októberi inflációs adatok.
Mit hoztak az elmúlt napok a piacokon?
A nagy technológiai cégek közül a héten az Apple számaival folytatódott a jelentési szezon a tengerentúlon, ugyanakkor a társaság eredményei összességében vegyesek lettek. A hazai blue chipek közül elsőként a Magyar Telekom jelentett, bár a cég bevétele magasabb lett a vártnál, azonban a gyorsuló növekedés ellenére az operatív eredménye és a nettó profitja enyhén elmaradt az előzetes becslésektől. Ezután a Mol következett és a vállalat összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé. A héten mindemellett a Lengyelországban kialakult helyzet mellett azt is megvizsgáltuk, hogy a kormányválság után mi várhat Romániára a későbbiek folyamán.
A Novo Nordisk részvénye látványos esés után próbál talpra állni, és ehhez az orális Wegovy erős indulása adott új kapaszkodót a befektetőknek. A tablettás súlycsökkentő készítmény bővítheti a GLP-1 piacot, hiszen azokhoz a betegekhez is eljuthat, akik idegenkednek az injekciós terápiáktól. A pozitív narratívát az európai és brit engedélyezési fejlemények is erősítik, ugyanakkor a befektetői sztori továbbra sem egyértelmű. Az Eli Lilly a legnagyobb vetélytársa és eddig a Novo előtt jár, az amerikai árverseny nyomás alatt tatja a marginokat, a feltörekvő piacokon pedig a szabadalmi lejáratok és másolatok jelentenek kockázatot. A Novo előtt így egyszerre áll növekedési lehetőség és komoly profitabilitási kihívás.
Az év elején látott nagy esés után a Novo Nordisk részvényének sikerült valamelyest visszakapaszkodnia, amit a május 6-án publikált első negyedéves jelentése is megerősített, mivel viszonylag jól sikerült. Ekkor annak örült meg a piac, hogy az év elején bevezetett Wegovy tabletta kifejezettnek erősen indult a várakozásokhoz képest. Ez az orális forma pedig bővítheti a teljes súlycsökkentő piacot, hiszen sok beteg továbbra is idegenkedik az injekciótól, viszont a tabletta növelheti a penetrációt és a hozzáférést.
Ugyanakkor az első negyedévben nagyobb készletfeltöltés is lehetett a nagykereskedőknél és egyéb partnereknél, ezért ezzel mindenképp érdemes kalkulálni az év hátralévő részére nézve. Főleg úgy, hogy időközben az Eli Lilly is kijött a saját, tablettás súlycsökkentő készítményével (Foundayo), így a verseny már most is nagy, a későbbiekben pedig több más szereplő is megjelenhet.
Néhány hete érkezett a hír, hogy Európában is pozitív véleményt mondott a Gyógyszerfelügyelet az orális Wegovy-ra, ami a jóváhagyás előtti utolsó lépés lehet, és hamarosan elindulhat az értékesítés. Ugyanígy a Wegovy egy magasabb dózisú injekciós terápiáját is támogatja a felügyelet, ami szintén erősíti az európai expanziót. Június közepén pedig az Egyesült Királyságban is megszerezte a jóváhagyást a dán cég.
Ebben a hónapban az USA-n kívül először az Egyesült Arab Emírségekben vezette be a piacra az orális Wegovy-t a Novo, viszont ez egyelőre inkább csak a pozitív narratívát erősíti, de eredményhatása csak minimális lehet. Mindenesetre a későbbiekben sok múlik azon is, hogy az USA-n kívüli piacok milyen növekedési lábat tudnak adni a cégnek.
Az biztos, hogy nincs könnyű helyzetben a Novo Nordisk, hiszen nem csak a Lilly-vel, de idővel más gyártókkal is meg kell majd küzdenie, míg a feltörekvő piacokon a generikusok és egyéb másolatok is szívhatnak el jelentős keresletet a cég termékétől. Több nagy feltörekvő országban már idén lejár a hatóanyag szabadalma, ami nem könnyít a helyzeten.
Az idei évre vonatkozó menedzsment előrejelzések már elég konzervatívnak tűnnek, amit könnyebb lehet felülteljesíteni különösen, ha a jelenlegi erős Wegovy értékesítési számok fennmaradnak.
Azt viszont látni kell, hogy a Novo vezetősége a korrigált árbevételben még mindig 4-12 százalékos visszaesést vár 2026-ra (év/év), ami egyáltalán nem mondható erősnek, és a marginok is nyomás alatt maradhatnak a nagy árverseny miatt. Az USA-ban a GLP-1 készítményeknél a korábbi magas havi listaárakhoz képest a cégek direkt csatornákon jóval alacsonyabb árakkal próbálják bővíteni a hozzáférést, ami hosszabb távon volumennövelő lehet, de rövid távon nyomja a bevételt és az eredményességet. Részvényesi szempontból az érvényben lévő saját részvény vásárlási program támaszt nyújthat az árfolyamnak, különösen egy alacsonyabb forgalmú nyári szezonban.
Technikai kép
Rövid távú fordulatot látni a grafikonon, amelynek még lehetne tere felfelé. A célárak tekintetében kettő lehetőséget is látni. A szűkebb, a nagy lefelé hagyott rés felénél, míg a távolabbi a korábban szintén lefelé hagyott kisebb résnél várhatná a betöltést. A nagy képen a struktúraváltás csak akkor következne be, ha az árfolyam feljönne 400 korona környékére, akkor már könnyebb útja lehetne felfelé, és minden esésben vétel jobban ajánlható lenne. Az emelkedési esély a vastag zöld trendvonal alatt halna el, vagyis 275 alá kellene zárnia kezdetben, később ez feljebb is mehet.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
