Minden várakozást felülmúló AI kereslet repítette a Microsoftot
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
Ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a MOL
Összességében kifejezetten erősnek mondható harmadik negyedéves gyorsjelentést közölt a MOL a mai piacnyitás előtt. A fontosabb pénzügyi sorok tekintetében a társaság hozta vagy felülteljesítette az elemzői várakozásokat, és éves szinten is jelentős javulást mutatnak a számok. Ez továbbra is elsősorban a finomítás és kereskedelem üzletág kiemelkedő teljesítményének köszönhető, amely önmagában több EBITDA-t termelt, mint az összes többi szegmens együtt a rendkívül magas finomítói árrés miatt. Utóbbi értéke ugyan valamelyest már mérséklődött októberre, de a kilátások továbbra is kedvezőek, illetve a Dunai Finomító AV3-as üzeme is elindult újra október végén, ami szintén pozitív.
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
A Microsoft másodikként csatlakozik a 4000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt elérő vállalatok klubjába azt követően, hogy a tegnap zárás után közzétett gyorsjelentésére közel 9%-ot ugrott a részvény. A vállalat valamennyi eredmény soron felülmúlta az elemzői várakozásokat, a növekedés motorja továbbra is az erős AI iránti kereslet által fűtött felhő üzletág volt.
Az április óta újra nagy lendülettel száguldó AI sztori magasra tette a lécet az érintett vállalatok esetében a gyorsjelentések előtt, azonban ez sem volt akadály a Microsoftnak, amely nagyszerű számokkal rukkolt elő. A vállalat árbevétele 76,4 milliárd dollár volt a legutóbbi negyedévben, ami felülmúlta az elemzői várakozásokat (73,9 milliárd dollár) és 17%-os éves növekedést eredményezett. A profit terén is hasonlóan jó eredményről számolt be a cég miután az egy részvényre jutó nyeresége 3,65 dollár lett, meghaladva a 3,37 dolláros konszenzusost.
A növekedés motorja a vállalat Azure felhőszolgáltatása volt, amely 39%-os éves növekedést produkált szemben a 34%-os elemzői várakozással, ami mögött a továbbra is várakozásokon felüli AI iránti kereslet áll. A vállalat szerint kereslet növekedése olyan mértékű, hogy még a rekordnak számító 24,2 milliárd dolláros előző negyedévi AI-infrastruktúra fejlesztési költések (+27% év/év) mellett sem képesek vele lépést tartani. Így a jelenlegi negyedévre több mint 30 milliárd dolláros tőkekiadást prognosztizál menedzsment (+50% év/év), amely minden várakozást meghalad, azonban összhangban van a többi tech óriás növekvő tőkebefektetési terveivel.
Ezen felül a Microsoft előrejelzései is elég erősre sikeredtek. A következő negyedéves árbevétel és operatív margin esetében is az elemzői becsléseket meghaladó iránymutatást tett közé a vállalat. Továbbá az Azure felhőszolgáltatási üzletágban is 37%-os növekedéssel számolnak, szemben a 33,7%-os piaci várakozással.
A gyorsjelentés megerősíthette a befektetők bizalmát a Microsoft stratégiájában, különösen az agresszív felhőinfrastruktúra-befektetéseiben. A részvény árfolyama 9%-kal lőtt ki a jelentést követően. Ezzel az Nvidia után a Microsoft lesz a következő vállalat, amely átlépi a 4000 milliárd dolláros piaci kapitalizációt.
Összességében a Microsoft tovább erősítette amúgy is jó pozícióját az AI versenyben és újabb lendületet adhat technológiai szektornak. A gyorsjelentés legnagyobb nyertesei között lehetnek még a félvezetők, melyek a tovább emelkedő AI-infrastruktúrához kapcsolódó befektetésekből profitálhatnak, illetve a felhőszolgáltatásokra épülő üzleti modellekkel rendelkező tech cégek, de nem kell aggódniuk a nagy közműcégeknek sem.
Microsoft technikai kép
Még május elején adott erős vételi jelzést hosszas konszolidáció után. Az azóta tartó emelkedő trend még él, fordulós minta nem alakult ki. A felfelé irányuló mozgást meghatározó emelkedő trendek messze vannak, hosszú idő múlva lesz valószínűleg probléma ezzel a görbével. Amennyiben korrigálna, akkor is a vételi oldalt lenne jobb keresni. A 468 környéke erős támasz, korrekció esetén ettől a szinttől kezdve lehetne vételi zónában az árfolyam. Felfelé még nyitott a kép, a tetőpontot valószínűleg még nem láttuk, így csak a vízszintes (kék vonalak) természetes szinteket lehet megemlíteni, mint lehetséges megállóhelyek.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
