Jól hozott a Gen Digital, érdemes lehet profitot realizálni
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
A vége felé közelít a tengerentúli jelentési szezon
Míg a tengerentúlon lassan a végéhez ér majd a gyorsjelentési szezon, addig Európában az előttünk álló két hét folyamán több fontos vállalati beszámoló is érkezik majd. A hazai blue chipek esetében pedig a jövő héten a Richter és az OTP is publikálja majd a harmadik negyedéves számait.
Véget ért a kormányválság, mi jöhet most Romániában?
Fordulatos öt hónapot tudhat maga mögött a román belpolitika, azonban több miniszterelnök-jelölt kudarca után október végére sikerült megalakítani az új román kormányt. Az év első felében igen jól teljesítő román részvénypiac lendülete augusztus végén megtorpant, szeptemberben negatív korrekció következett, majd a román tőzsde októberben visszapattant, amiben többek között az előrehozott választások elkerülése és a nem befektetési kategóriába való leminősítés elkerülése egyaránt szerepet játszhatott. Bár a belpolitikai feszültség mérséklődött, ugyanakkor a BET index egyelőre nem volt képes az augusztusi csúcsa közelébe visszakapaszkodni és az értékeltséget tekintve a román részvénypiac már nem kifejezetten olcsó.
Egy hónap alatt 8% körüli pluszba ért a Gen Digital részvényeire megfogalmazott kereskedési ötletünk. Mivel az emelkedés technikailag ellenálláshoz érkezett, ahol elkezdett gyengülni a lendület, és nőttek az esélyei egy általános piaci korrekciónak is a következő időszakban, az ötletet lezárjuk a jövő héten érkező negyedéves gyorsjelentés előtt (ami szintén hordoz további kockázatokat az alapvetően is rövidebb távra felvett pozíció tekintetében).
Technikailag nézve a papír még nem érte el a megfogalmazott célszintet, de a 31,25-ös fontos ellenállás alatt elkezdett erőteljesen kimerülni a vételi lendület. Erre utal a trend erejét mutató és a momentum indikátorokban jelentkező tripla divergencia. Emiatt nem várnánk meg, hogy a pozíción eddig felhalmozott nyereség esetlegesen elolvadjon, zárjuk a pozíciót.
Bár a kereskedési ötletet lezárjuk, ezt elsősorban kereskedés technikai megfontolások magyarázzák. Hosszabb távra tekintve a részvény fundamentumai továbbra is kedvezőek, ami miatt Kedvelt Részvényeink listánkon is megtalálható a Gen Digital. A gyorsjelentés fényében, és azt értékelve jövő héten frissítjük majd a részvényekkel kapcsolatos álláspontunkat.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Kereskedne az elemzésben említett termékekkel?
Az OTP SingleMarketen több ezer befektetési termék érhető el, sőt a budapesti és a frankfurti értéktőzsde papírjai mellett már amerikai részvényekkel is kereskedhet.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!
