Újra feléledtek a vámháborús félelmek
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Újfent fellángoló vámháborús félelmek miatt csökkent az Európai tőzsde. 2% maradt az infláció az Eurózónában júliusban. Mínuszban zártak az amerikai indexek, csalódást keltő munkaerőpiaci jelentés után Trump kirúgta a hivatal egyik vezetőjét. A gyenge adatok hatására gyengült a dollár, estek a hozamok és nőtt a kamatcsökkentési várakozás. A hét eleji erősödés után végül 398,5-ön zárta a forint a hetet. A japán jegybank utalt a kamatemelési periódus folytatására. A héten a magyar inflációs adatra, illetve a hazai blue chipek jelentéseire lesz érdemes figyelni.
Újfent fellángoló vámháborús félelmek miatt csökkent az európai tőzsde
Az európai részvénypiacok több mint három hónapja nem látott mértékben estek pénteken, miután Donald Trump amerikai elnök újabb vámokat jelentett be számos ország exportjára, melynek hatására ismét fellángoltak a félelmek a globális lassulást okozó vámháborúval kapcsolatban, a befektetők ennek hatására pedig világszerte kerülték a kockázatosabb eszközöket. A STOXX 600 index 1,9%-kal a német DAX 2,7%-kal, a francia CAC40 2,9%-kal esett, a dán OMXC pedig közel kétéves mélypontra süllyedt. A legnagyobb esést a bankszektor könyvelhette el, mely 3,0%-kal került lejjebb, olyan részvények csökkenésének hatására, mint például a Deutsche Bank (-3,0%). Az európai egészségügyi szektor is gyengén teljesített, miután Trump levelet küldött 17 nagy gyógyszeripari vállalat, köztük a Novo Nordisk és a Sanofi vezetőinek, amelyben felvázolta, hogyan kellene csökkenteniük az amerikai vényköteles gyógyszerek árait. Szektorától eltérően a német Bayer részvényei viszont 2,8%-kal emelkedtek a kedvező második negyedéves jelentése hatására. A széles körű kereskedelmi feszültségek és az amerikai munkaerőpiaci lassulás miatt megnövekedhet az esélye annak, hogy az amerikai és az európai jegybankok kamatcsökkentést hajtanak végre. Ez ellen szólt ugyanakkor, hogy az Eurózónában az infláció júliusban változatlanul 2% maradt, ami meghaladta az 1,9%-os várakozásokat, a maginfláció pedig szintén stabilan 2,3%-on állt. A szolgáltatási szektor inflációja enyhén csökkent. A múlt hét egészét meghatározta a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság, így a legtöbb vezető európai index negatívban zárta a hetet, a Dax 0,9%-kal, a CAC40 0,6%-kal, az FTSE100 0,1%-kal csökkent, így a Stoxx 600 egy százalékkal került lejjebb.
A közép-kelet-európai régió tőzsdeindexei is csökkenéssel zártak, a Wig20 2,2%-kal, a PX50 1,2%-kal, a Bux 0,7%-kal került lejjebb. A hazai blue chipek mindegyike csökkent a legrosszabb teljesítményt a Richter mutatta 1,1%-os mínusszal. A hét egészében a magyar tőzsde 0,1%-kal csökkent. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) által mért beszerzési-menedzserindex júliusban 50,7 pontra növekedett az előző havi 49 pontról, ezzel ismét a lélektani határnak számító 50 pont fölé emelkedve. A részindexek többsége emelkedett, különösen az új rendelések és a termelés terén.
Mínuszban zártak az amerikai indexek
Donald Trump amerikai elnök újabb, több tucat kereskedelmi partnerre kivetett vámjai pénteken világszerte megrázták a tőzsdéket, miközben az érintett országok igyekeznek újratárgyalni a feltételeket. A 39%-os vámszint Svájc döntéshozóit meglepte és további tárgyalásokat fognak folytatni, akárcsak a 25%-os vámmal sújtott India. Az új vámok közé tartozik továbbá a Kanadából származó számos árura kivetett 35%-os, Brazíliára 50%-os, Tajvanra 20%-os vám. Az új intézkedések az USA átlagos vámszintjét 2,3%-ról 18%-ra emelik, ami a legmagasabb szint az 1930-as évek óta. Az S&P 1,6%-kal, a Dow 1,2%-kal, a Nasdaq pedig 2,2%-kal csökkent. A vámokon túl az eséshez az is hozzájárult, hogy a júliusi munkaerőpiaci adatok szerint 73 ezerrel nőtt a mezőgazdaságon kívüli foglalkoztatottság, elmaradva az elemzők által várt 110 ezertől, míg júniusban az adatot lefelé módosították 14 ezerre 147 ezerről. Mindeközben a munkanélküliségi ráta 4,1%-ról 4,2%-ra emelkedett. A gyenge munkaerőpiaci adatok a vámok miatti bizonytalansággal, illetve a szigorú bevándorlási politika kedvezőtlen hatásaival magyarázhatóak. A hír megjelenését követően Trump kirúgta a munkaügyi minisztérium egyik vezető tisztviselőjét, azzal vádolva őt, hogy manipulálta a számokat, és tovább szította a szövetségi kormány által közzétett gazdasági adatok minőségével kapcsolatos, már amúgy is növekvő aggodalmakat. A piacot tovább aggasztotta, hogy Adriana Kugler, a Federal Reserve kormányzója augusztus 8-án idő előtt lemondott tisztségéről, ami felforgathatja a jegybanki vezetés már amúgy is feszült utódlási folyamatát, különösen Jerome Powell elnök jövője kapcsán. Az elmúlt időszakban Trump egyre élesebb hangnemben bírálja a Fedet, és most lehetőséget kap Kugler utódjának kinevezésére, amely veszélyeztetheti a jegybank függetlenségét. A hét egészében egyedül a Nasdaq tudott növekedni, 0,3%-kal, míg az S&P 0,4%-kal, a Dow 1,3%-kal csökkent.
Az olajárak közel 1% körüli mértékben csökkentek, a vámokkal való bizonytalanság, valamint az amerikai gazdasági aktivitás lassulására utaló adatok következtében. Az OPEC+ vasárnap megállapodott abban, hogy szeptemberre napi 547 000 hordóval növeli az olajkitermelést.
A gyenge adatok hatására gyengült a dollár, estek a hozamok és nőtt a kamatcsökkentési várakozás
Az imént említett pénteki amerikai munkapiaci riport hatalmas fordulatot hozott az USA kötvénypiacán a dollár-árfolyamában. A múlt hét első négy napján még a vámháború, az USA-EU kereskedelmi megállapodás, a vártnál erősebb GDP adatok és a vártnak megfelelően a vámok miatt emelkedő amerikai és a célon stabilizálódni látszó európai inflációs adatok határozták meg a piaci folyamatokat. A piac azon hezitált, hogy nem túlzóak-e az amerikai kamatcsökkentési várakozások, az USA-EU kereskedelmi megállapodás miatt a korábbi jelentős, közel 15%-os dollárgyengülés utáni korrekcióban villámgyorsan erősödött a dollár az euróval szemben, a kötvényhozamok pedig oldalaztak.
Miután a pénteki munkapiaci riportban nemcsak a munkanélküliségi ráta emelkedett, hanem nagyon gyenge lett az újonnan létrejött munkahelyek száma, nemcsak júliusban, hanem a revízió után a megelőző három hónapban is, hirtelen felerősödtek a kamatcsökkentési várakozások, hatalmasat estek a hozamok és nagyot gyengült a dollár. A piac szinte biztosra árazza ismét a szeptemberi kamatcsökkentést, sőt három vágást vár decemberig. A tíz éves amerikai hozam pénteken 15, a héten 20 bázisponttal a 4,2%-os szintig esett, ami a nagy hozamemelkedés után kialakult, az elmúlt két évben kereskedési sáv alsó negyede-harmada. Az európai hozamok viszont alig változtak a héten, miután az Euróövezeti infláció stabilizálódni látszik a cél körül. A tíz éves német hozam végül 2,7% körül maradt, ami az amerikaival szemben az elmúlt kétéves kereskedési sáv felső harmadában jár. Miközben az EURUSD hétfőtől csütörtökig az 1,175-ös szintről 1,14-ig esett, pénteken közel 1,5%-kal korrigált, 1,155 fölé.
A forint árfolyama a múlt hét elején még közel egy éves csúcsra erősödött, az EURHUF a 396-os szintet közelített, de a hirtelen megtáltosodó dollár – és talán a vártnak megfelelően nem túl erős második negyedéves GDP adat - miatt visszagyengült az árfolyam a 400-as szintig, majd a pénteki fordulat megmentette a hazai devizát, az EURHUF 398,5-ön zárt. A kötvénypiacon ugyan akkor nem volt jó a hangulat a múlt héten és ebben nem hozott változást a péntek. A kedvezőtlen külső környezet – szigorú FED és EKB – mellett nem segítettek a hazai kormányzat újabb kiadásnövelő intézkedési sem, így a kamatcsökkentési várakozások gyengültek – a korábban várt négy és három helyett már csak kettő vágást áraz a piac a következő 12 hónapra. A hozamok emelkedtek, a görbe közepén 10, a 10-20 éves szegmensben 10-15 bázisponttal, a tíz éves hozam közelíti a 7,2%-ot, ami az elmúlt kétéves kereskedési sáv teteje.
Mire lesz érdemes figyelni?
A japán jegybank először utalt egyértelműen arra, hogy a tartós élelmiszerár-emelkedés szélesebb körű inflációt eredményezhet, utalva a kamatemelési periódus folytatására, miután a piacok a keddi döntés utáni bejelentést túl enyhén fogadták. A japán Nikkei egy százalék felett esett hétfőn, míg a kínai SSEC 0,4%-kal emelkedett, a dél-koreai Kospi pedig egy százalék fölött állt.
A mai napon az Eurózónára vonatkozó Sentix hangulatindexre, illetve az amerikai gyártói megrendelésekre lesz érdemes figyelni. A második negyedéves jelentések közül többek között a Berkshire Hathaway és a Palantir érkezik. A hét későbbi felében a KSH pénteken teszi közzé a júliusi inflációs adatokat. Várakozásunk szerint az infláció júliusban 4,1%-ra csökkenhetett az előző havi 4,6%-ról, ami egybecseng a Bloomberg által megkérdezett elemzők medián várakozásával. A tengerentúlon a második negyedéves, előzetes termelékenységi és munkaerőköltség-adatokat publikálják csütörtökön. A hét későbbi felében emellett a Disney, a McDonalds, az AMD, a Pfizer, a Novo Nordisk és a magyar blue chipek jelentéseire lesz érdemes figyelni.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

