Új csúcson zárt az Nvidia, nagyot esett a Porsche
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Gyengélkedtek az európai indexek, az autóipar vezette az esést. A Porsche részvényei 8,2%-ot veszítettek értékükből. A szeptemberi fogyasztói bizalmi index a vártnál jobban alakult az eurózónában. Új csúcson az amerikai részvényindexek. Az Nvidia 4%-kal, az Apple 4,3%-kal emelkedett. 100 milliárd dollárt fektet az Nvidia az OpenAI-ba. Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett kötvénypiacokon. Több Fed-döntéshozó is megszólalt. Az EUR/USD 1,18 fölé emelkedett. A forint a 389-es szintig erősödött az euróval szemben. Ma kamatdöntő ülést tart az MNB.
Gyengélkedtek az európai indexek, az autóipar vezette az esést
A hétfői kereskedésben gyengébb teljesítményt mutattak a vezető európai részvénypiacok, a Stoxx600 0,1%-kal, DAX 0,5%-kal, a CAC 40 0,3%- kal került lejjebb, míg az FTSE 100 mindössze 0,1%-ot tudott emelkedni. A kereskedésre rányomta bélyegét az autóipar, a Stoxx600 autóipari szektorindexe 2%-ot veszített értékéből. A Porsche részvényei 8,2%-ot estek, miután a luxusautógyártó visszavágta a 2025-ös profitvárakozását, és mérsékelte elektromos járműveinek bevezetési terveit a gyengébb kereslet miatt. A Porsche anyavállalata, a Volkswagen szintén csökkentette 2025-ös profitvárakozását, részvényei 7,1%-ot veszítettek értékükből. A banki szektor 0,9%-kal gyengült. A spanyol Sabadell 3,9%- ot esett, miután a nagyobb rivális BBVA 10%-kal, 3,39 euróra emelte felvásárlási ajánlatát. A BBVA részvényei is 2,6%-kal estek. A Roche részvényei 2,3%-kal emelkedtek, miután a gyógyszergyártó jelezte, hogy be akar lépni az elhízás elleni gyógyszerek gyorsan növekvő piacára, ahol jelenleg az Eli Lilly és a Novo Nordisk dominálnak.
Az eurózónában a szeptemberi fogyasztói bizalmi index a vártnál jobban alakult, a -14,9-es érték a várakozást és az augusztusi adatot is meghaladta. Jack Allen-Reynolds, a Capital Economics helyettes vezető eurózóna-közgazdásza szerint az Európai Központi Bank gyakorlatilag megnyerte a csatát a magas infláció ellen, így könnyen lehet, hogy jövőre az EKB kénytelen lesz ismét kamatot csökkenteni. Fontos kérdés, hogy az euró dollárral szembeni ereje milyen mértékű lefelé mutató inflációs és növekedési kockázatokat hordoz, különösen egy adott esetben folytatódó amerikai kamatcsökkentési ciklus árnyékában.
A KKE-régióban a BUX 0,8%-ot esett, a lengyel WIG20 stagnált, a cseh PX50 0,4%-ot erősödött.
Új csúcson az amerikai részvényindexek; az Nvidia 4%-kal emelkedett
Mindhárom nagy amerikai részvényindex záróértéke új történelmi csúcsot ért el hétfőn, immár a harmadik egymást követő kereskedési napon, miután az Nvidia részvényei 4%-kal emelkedtek arra a hírre, hogy a vállalat akár 100 milliárd dollárt is befektethet az OpenAI-ba. 4,3%-os emelkedéssel az Apple is kiemelkedően teljesített, miután a Wedbush elemzőcég megemelte a részvény célárfolyamát az iPhone 17 iránti erős kereslet jeleire hivatkozva.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn kijelentette, hogy összefüggés van a népszerű, vény nélkül kapható fájdalomcsillapító, a Tylenol terhesség alatti használata és az autizmus kialakulása között. A gyógyszert gyártó Kenvue részvényei 7,5%-ot estek.
Az érintettek körében pánikot keltett a H-1B megnevezésű munkavállalói vízumprogram - amely a magasan képzett, tipikusan IT és mérnöki szakembereket célozza – éves díjának 100 000 dollárra emelése. A szigorítás különösen érzékenyen érinti az indiai IT-szakemberek amerikai munkavállalását. Bár az adminisztráció által kommunikált cél az amerikai munkahelyek és fizetések megvédése a külföldi versennyel szemben, fennáll ugyanakkor a kockázat, hogy a protekcionista intézkedés egyben az innovációs tevékenységek sérülését vagy külföldre szervezését eredményezi.
Nem volt érdemi elmozdulás a kötvénypiacon; az EUR/USD 1,18 fölé emelkedett
Egyelőre úgy tűnik, a piacok feldolgozták a Fed kamatdöntésének hatását, a tízéves amerikai kötvényhozam 4,14%-on változatlan maradt. Hétfőn a Fed több döntéshozója is megszólalt. Alberto Musalem és Raphael Bostic is az inflációcsökkentés prioritását hangsúlyozta, ezzel némileg megkérdőjelezve a további kamatcsökkentés szükségességét. Beth Hammack, a clevelandi Fed elnöke is arra figyelmeztetett, hogy a jegybanknak óvatosnak kell lennie, amikor az októberi és decemberi üléseken további kamatcsökkentéseket mérlegel. A már múlt héten is a gyorsabb, 50 bázispontos kamatcsökkentést szorgalmazó Stephen Miran Fed-kormányzó viszont a mostani kamatszint erősen restriktív jellegét hangsúlyozta. A dollár fél százalékos gyengülésével az EUR/USD 1,18 fölé emelkedett. Az amerikai kamatcsökkentési várakozások, a gyengülő dollár és az inflációs félelmek segítették az arany árfolyamát, ami újabb történelmi csúcsot ütött meg. Európában sem volt érdemi elmozdulás a kötvénypiacon, a német tízéves hozam 2,75%-on maradt.
A forint a 389-es szintig erősödött az euróval szemben. A tízéves forint hozam 7 bázisponttal, 6,8%-ra mérséklődött.
Ma január 21-i lejáratú DKJ-aukciót tart az adósságkezelő, a meghirdetett mennyiség 25 milliárd forint.
Mire lesz érdemes figyelni?
Ma kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank. A piaci és saját várakozásunk szerint is változatlanul, 6,5%-on tartják majd az alapkamatot, továbbá az MNB közzéteszi frissített előrejelzéseit. A szeptemberi Inflációs jelentést csütörtökön adja ki a jegybank. Az eurózónából, az Egyesült Királyságból és az USA-ból ma szeptemberi beszerzésimenedzser-indexek érkeznek.
Japánban ma kereskedési szünnap volt. A záráshoz közeledve esik a Hang Seng és a SSEC, a koreai KOSPI pedig közel fél százalékkal kapaszkodik felfelé.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

