Új csúcson zárt a Nasdaq
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
A francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást; Macron elnök hamarosan új miniszterelnököt nevezhet ki. Emelkedtek a vezető nyugat-európai és tengerentúli indexek; új csúcson zárt a NASDAQ. Emelkedett a nyersolaj jegyzése; új csúcson az arany. Folytatódott a hozamesés a fejlett kötvénypiacokon; a hazai 10 éves hozam 7,1% alá esett. A KSH ma teszi közzé az augusztusi inflációs mutatókat.
A francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást
François Bayrou, francia miniszterelnök tegnap elvesztette a bizalmi szavazást a parlamentben, miután egy 43,8 milliárd eurós megszorítócsomaggal próbálta leszorítani a költségvetési hiányt. 364 képviselő szavazott ellene, míg 194 támogatta, így a kormány megbukott. Bayrou volt Macron elnök hatodik miniszterelnöke, és 2020 óta ő volt az ötödik ebben a pozícióban. Emmanuel Macronnak most új parlamenti választást kell kiírnia vagy új miniszterelnököt kell kineveznie; az Elysée-palota szerint utóbbira néhány napon belül sor kerül.
Az Európai Unió egyik legnagyobb országában uralkodó belpolitikai bizonytalanság volt a figyelem középpontjában Európában. A vezető indexek pozitív tartományba kapaszkodtak, a páneurópai Stoxx600 0,5%-kal került feljebb. A szektorindexek többsége emelkedni tudott, a legjobban a kiskereskedelemi teljesített, míg a legnagyobb mínuszt a telekommunikáció szedte össze. Vállalati hírek közül piacmozgató volt, hogy az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) szigorítást jelentett be az elhízás elleni gyógyszerek összetevőinek importját illetően, arra az aggodalomra hivatkozva, miszerint sok termék hamisított lehet, így biztonsági kockázatot hordoz. Az egészségügyi szektor 0,6%-kal esett, a Novo Nordisk árfolyama 0,9%-kal került lejjebb.
A kijövő adatok tekintetében a júliusi német export okozott kellemetlen meglepetést. A 0,6%-os hó/hó visszaesés már a vámháború hatását tükrözi, miközben az ipari termelés a vártnál nagyobb léptékben, 1,3%-kal bővült májushoz képest. A szeptemberi Sentix befektetői index is negatív meglepetést hozott, a -9,2 pontos adat április óta a leggyengébb, ami mögött most elsősorban a vámháború okozta bizonytalanság áll.
A KKE-régióban sereghajtónak számított a BUX leheletnyi mínuszával; a hazai nagypapírok közül tegnap csak a Richter tudott emelkedni.
Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek; új csúcson zárt a NASDAQ
Emelkedtek a vezető tengerentúli indexek, a kedvező hangulatot az erősödő kamatcsökkentési várakozások és a vállalati hírek fűtötték, a NASDAQ új történelmi csúcson zárt. Az S&P szektorindexei vegyesen teljesítettek, a legnagyobb emelkedést a technológia szektorban láthattuk, míg a sereghajtó 1%-os mínuszával a közművek volt.
A pénteki gyenge munkaerő-piaci adatok után, a héten érkező inflációs adatok előtt erősödtek a kamatcsökkentési várakozások: az év végéig 75 bázispontnyi kamatvágást vár a piac és jövőre még egyszer ennyit. A Broadcom 3,3%-kal emelkedett tegnap, folytatva ezzel a múlt csütörtök óta tartó menetelést, amikor bejelentette, hogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó bevételek meredek emelkedésére számít. Az EchoStar árfolyama 20%-kal emelkedett, miután beleegyezett, hogy vezeték nélküli spektrumlicenceit 17 milliárd dollárért eladja a SpaceX-nek.
A múlt heti esés után hétfőn emelkedett a nyersolaj jegyzése, miután az OPEC+ visszafogott kitermelés-növelésről döntött: októbertől napi 137 ezer hordóval nő majd kitermelés, messze elmaradva a megelőző két hónap emeléseitől. Szintén felfelé hajtotta a nyersolaj jegyzését, hogy az Egyesült Államokban továbbra is terítéken van és egyre nagyobb teret kap az orosz energiahordozókat vásárló országokra kivetendő büntetővám lehetősége, ami érdemben vetné vissza a fekete arany kínálatát.
A kamatcsökkentési várakozások erősödése új csúcsra tolta az arany jegyzését.
Folytatódott a hozamesés a fejlett kötvénypiacokon
Folytatódott a hozamesés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain: a tízéves amerikai, francia és olasz hozam 4, a német 2 bázisponttal került lejjebb, amivel az amerikai tovább közeledett az öthavi mélypontot jelentő 4%-os szint felé. A francia kormány bukása nem érte meglepetésként a piacokat, az euró közel fél százalékkal erősödött a dollárral szemben, az EUR/USD ismét megközelítette az 1,18-as szintet, amelynek megtörése négyéves csúcsra lökheti az eurót.
A forint a 393-as szint közelében maradt az euróval szemben, a kötvényhozamok pedig pár bázisponttal tovább estek: 7,1% alatt van a tízéves. Az ÁKK DKJ-csereaukcióján erős volt az érdeklődés, 22 milliárd forint értékű kincstárjegy cserélt gazdát.
Mire lesz érdemes figyelni?
Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdék vegyes képet mutatnak ma. A japán Nikkei napközben új csúcson is járt, de a záráshoz közeledve gyűltek a mínuszok. A kezdeti optimizmust fűtötte, hogy a japán miniszterelnök lemondása után az új vezetőtől költségvetési stimulusra számítanak a piacok. A határidős részvényindexek Európában többségében piros, míg a tengerentúlon pozitív nyitást ígérnek.
Az ÁKK ma három hónapos DKJ-t kínál, 25 milliárd forint értékben. A KSH ma teszi közzé az augusztusi inflációs mutatókat. A piaci várakozás és saját előrejelzésünk szerint is az infláció várhatóan megegyezik majd a júliusi 4,3%-os értékével.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

