Nagyot raliztak az amerikai indexek
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
A kereskedési szünnap után nagyot emelkedtek a tengerentúli piacok a kedvező vámhíreknek és a vártnál erősebb fogyasztói bizalmi adatnak köszönhetően. A jó hangulatban némileg estek a nemzetközi és minimálisan a hazai hozamok. Az MNB nem változtatott az alapkamaton, ami nem okozott meglepetést.
Nyugat-Európa is pluszban zárt
Pluszban zártak az európai részvénypiacok kedden; a védelmi szektor részvényei húzták felfelé az indexeket, miután Donald Trump újabb szankciókkal fenyegette meg Oroszországot. Emellett általában támogatta az európai piacot, hogy az Egyesült Államok hétfőn elhalasztotta az Európai Unióval szembeni 50%-os vámok bevezetését. A STOXX 600 index 0,3%-kal emelkedett, folytatva a hétfői 1%-os növekedést Az EU döntéshozói arra kérték a blokk vezető vállalatait és vezérigazgatóit, hogy készítsenek amerikai befektetési terveket a Washingtonnal folytatandó kereskedelmi tárgyalásokra való felkészülés érdekében.
Európa védelmi részvényindexe 1,7%-kal emelkedett, új rekordot elérve, miután Trump bejelentette, hogy további szankciókat javasol Moszkvával szemben az Oroszország és Ukrajna közötti feszültségek fokozódása miatt. Míg a KKE-régió tőzsdéi profitálni tudtak a nyugat-európai kedvező hangulatból, a BUX stagnált. Az MTelekom volt a nap nyertese 2%-os emelkedéssel, a Richter és a Mol is 1% alatti pluszban zárt, 1% felett esett azonban az OTP.
Jó volt a hangulat a Wall Streeten
A hétfői kereskedési szünnap után kedden a Wall Street az európai piacokat felülmúlva emelkedett – a befektetők részben most reagálták le az 50%-os EU-s vám felfüggesztésére vonatkozó hétfői híreket, emellett az amerikai fogyasztói bizalom májusban jóval a várt felett alakult. Mindhárom fő amerikai részvényindexet nagyot ment (Dow: 1,8%, S&P: 2,0%, Nasdaq: 2,5%), különösen a „csodás hetes” erősödésének köszönhetően, amely az erősen technológiai fókuszú Nasdaq indexet az élre repítette.
Az S&P 500 jelenleg mindössze 3,6%-ra van a február 19- én elért rekord zárócsúcsától, miután korábban már 18,9%-kal is visszaesett erről a szintről Donald Trump vámbejelentései nyomán, amelyek az elnök második ciklusának nagy részében hullámvasútra küldték a piacokat. Az S&P 500 mind a 11 fő szektora zöldben zárt, élükön a fogyasztási cikkekkel foglalkozó és technológiai részvényekkel. A légitársaságok és a nagy kapitalizációjú, technológiához kötődő növekedési részvények egyértelműen felülteljesítők voltak.
A félvezetőipari részvények is az élmezőnyben voltak egy nappal azelőtt, hogy az Nvidia ma közzéteszi negyedéves eredményeit. A vállalat éves összevetésben várhatóan 43,5%- os egy részvényre jutó nyereségnövekedést és 66,2%-os árbevétel-emelkedést jelent majd a piaci várakozások szerint. A Temu anyavállalata, a PDD Holdings 13,6%-ot esett, miután 47%-os visszaesést jelentett az első negyedéves nyereségében, és elmaradt a bevételi várakozásoktól.
A nap leggyengébben teljesítő részvényei közé tartozott a Fair Isaac Corporation (–11,3%), a VeriSign, Inc (–3,6%) és az AutoZone Inc (–3,4%). Thomas Barkin, a richmondi Federal Reserve elnöke egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy a gazdasági adatok egyelőre nem mutatnak fokozódó inflációs nyomást és növekvő munkanélküliséget.
Ezzel sok más jegybanki döntéshozó véleményét visszhangozta, akik arra számítanak, hogy az irányadó kamat mindaddig változatlan marad, amíg Trump vámintézkedéseinek teljes hatása ismertté nem válik. Az olajárak 1% körül estek részben amiatt, mert várhatóan az OPEC+ a héten, további júliusi kínálatbővítést jelenthet majd be
Az MNB nem változtatott az alapkamaton
A hétfői szünnap után az EU-s termékekre kivetett 50%-os vám felfüggesztése, a vártnál jobban csökkenő francia infláció illetve a vártnak megfelelően jelentősen zuhanó amerikai tartós fogyasztási cikk-megrendelések hatására az amerikai piacon 8 bázispont körüli mértékben estek a hosszú hozamok. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,5% alá süllyedt, így ismét az elmúlt másfél éves kereskedési sáv közepe felé tart.
Kisebb mértékben, de csökkentek az európai kötvényhozamok is; a tízéves német hozam felülről közelíti a 2,5%-os szintet. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa tegnap a vártnak megfelelően változatlanul hagyta a szeptember óta 6,5%-os alapkamatot, emellett Varga Mihály jegybankelnök megismételte a korábbi szigorú hangvételű üzeneteit.
A döntés nem okozott meglepetést; a forint euróval szembeni árfolyama a bejelentés után a korábbi gyengülést ledolgozva visszaerősödött a 403,5-ös szint közelébe. A kötvénypiacon sem volt érdemi mozgás, 1-2 bázisponttal lejjebb kúsztak a hozamok, a tízéves továbbra is alig marad el a 7%-os szinttől. Az ÁKK három hónapos DKJaukcióján erős kereslet mellett a meghirdetett 30 milliárd forintos mennyiség kétszerese kelt el, 6,3%-os átlaghozamon.
Mire lesz érdemes figyelni?
Az ázsiai részvények, ha enyhén is, de folytatták a Wall Street tegnapi emelkedését: a Nikkei 0,5 az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős piacok inkább stagnálás közeli helyzetben vannak. Az Nvidia a „Csodás Hetes” technológiai óriás közül utolsóként teszi közzé negyedéves eredményeit ma az amerikai piacok zárása után.
A tengerentúlról a Fed május eleji kamatdöntésének jegyzőkönyve lehet még a legérdekesebb. Európában a részletes francia első negyedéves GDP-adat lehet izgalmas, amely támpontot adhat arra vonatkozóan, mekkora lehetett az első becslésben minimális növekedést mutató adatban a vámbizonytalanság miatt előrehozott export.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

