OTP Ébresztő: Az iráni eszkaláció miatt szárnyaltak az energiaárak nagyot estek az európai tőzsdék
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiaár sokkot okoztak, ami padlóra küldte az európai tőzsdéket; a BUX felülteljesítő lett a Mol emelkedése miatt. Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket. A kezdeti nagy mozgások ellenére zárásra alig változtak a nemzetközi hozamok, idehaza viszont érdemi emelkedés volt a hosszabb lejáratokon; az euró erősödött a dollárral, a forint az euróval szemben. Ma reggelre esnek az energiaárak és enyhén emelkednek a tőzsdék, miután csütörtök este a fejlett országok egy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki készségét az energiapiacok stabilitásának biztosítására.
A Perzsa-öböl energiainfrastruktúráját érintő támadások újabb energiársokkot okoztak, ami padlóra küldte az európai tőzsdéket; a BUX felülteljesítő lett a Mol emelkedése miatt
A csütörtöki kereskedési napot a geopolitikai feszültségek újabb eszkalációja és az ebből fakadó bizonytalanság határozta meg az európai tőzsdéken, melyek december óta a legalacsonyabb szintjükön zártak. A reggeli óráktól kezdve negatív hangulat volt a piacokon, miután a közel-keleti konfliktus kiterjedt a kulcsfontosságú energetikai infrastruktúrákra is: Irán katari, szaúdi, kuvaiti, iraki és egyesült arab emírségekbeli energiainfrastruktúrákat támadott meg a Közel-Keleten, miután Izrael csapást mért a jelentős South Pars gázmezőre. A gázmezőket és terminálokat ért támadások hírére a piacokon már reggel sokkhullám futott végig: a földgáz ára 68 euróra ugrott, míg a Brent kőolaj ára meredeken emelkedve megközelítette a 120 dolláros hordónkénti szintet, zárásra jött némi megnyugvás, de a Brent így is 108 dollár felett, a TTF 60 euró felett zárt.
Ebben a feszült légkörben a jegybankok döntései sem hoztak érdemi megnyugvást. Bár mind az Európai Központi Bank, mind a Bank of England a várakozásoknak megfelelően tartotta az irányadó kamatszinteket, Christine Lagarde kommentárja inkább óvatosságra intette a befektetőket. Az EKB rontotta a növekedési kilátásokat (0,9%-ra a korábbi 1,2%-ról), miközben az inflációs várakozását 2,6%-ra emelte (a korábbi 1,9%-ról) 2026-ra, ami felerősítette a stagflációval kapcsolatos félelmeket. Megszellőztetett hírek szerint az EKB már áprilisban tárgyalhat kamatemelésről, és júniusban akár szigoríthat is.
A vezető indexek teljesítménye jól tükrözte a befektetői pesszimizmust. A STOXX és a FTSEMIB 2,3 a DAX 2,8, a CAC40 2,0%-os mínuszban zárt, amit elsősorban az energiaigényes iparvállalatok gyengélkedése okozott, de igazából az energiaszektoron kívül minden szektor pirosban fejezte be a napot. A bányászati vállalatok 4,3%-ot estek, mivel aranyárak folytatták a lejtmenetet. Európa volatilitási mutatója, a V2TX index, egymást követő második alkalommal erősödött.
A közép-európai tőzsdék többsége követte a nyugat-európai negatív trendet. A regionális CETOP index mintegy 1,5%-ot esett, ami jól mutatta az általános befektetői bizalmatlanságot. A varsói tőzsde (-1,8%) és a prágai parkett (-1,7%) is jelentős nyomás alá került, mivel a befektetők elkezdték kivonni a tőkét a feltörekvő piacokról a biztonságosabbnak ítélt eszközök felé. Ebben a környezetben a BUX kifejezetten felülteljesítőnek számított a 0,4%-os mínusszal. A hazai piacot a Mol húzta (+1,3%), az egekbe szökő olaj- és gázárak közvetlen kedvezően hatottak a papír árazására. Az OTP viszonylag jól állta a sarat a nemzetközi bankeladási hullám közepette, és bár0,6%-os mínuszban zárt, esése elmaradt az európai szektortársakétól (-3,1%). A Richter és az MTelekom szenvedte el a legnagyobb veszteséget, 1,6 és 0,7%-os mínusszal.
Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket
Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban. A befektetők Jerome Powell Fed-elnök szerda esti figyelmeztetéseire is összpontosítottak, miszerint a gazdasági kilátások továbbra is bizonytalanok az Egyesült Államok és Izrael Iránnal vívott háborúja közepette, amely az energiaárakat az egekbe repítette és inflációs félelmeket szított. A kamatláb-határidős jegyzések szerint a kereskedők alig látnak esélyt kamatcsökkentésre 2027 közepeelőtt a CME FedWatch alapján.
Az S&P és a Nasdaq 0,3%-kal esett, míg a Dow Jones 0,4%-kal került lejjebb. A 11 S&P 500 ágazati indexből 8 esett, a legnagyobb visszaesést az alapanyag szektor produkálta 1,5%-kal, ezt követte a fogyasztói diszkrecionális szektor 0,9%-os csökkenéssel.
A Micron Technology 3,8%-ot esett, miután a memóriachip-gyártónegyedéves előrejelzése nem nyűgözte le a befektetőket,akik az erős, mesterséges intelligenciához köthető kereslet miatt idén már 56%-kal feljebb tornázták a részvényt. A Tesla 3,2%-kal csökkent: amely ahhoz is köthető, hogy az amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal kiterjesztette vizsgálatát 3,2 millió, önvezető rendszerrel felszerelt Tesla járműre, mivel attól tart, hogy a rendszer rossz látási viszonyok mellett esetleg nem észleli vagy nem figyelmezteti megfelelően a vezetőket.
A kezdeti nagy mozgások ellenére zárásra alig változtak a nemzetközi hozamok, idehaza viszont érdemi emelkedés volt a hosszabb lejáratokon; az euró erősödött a dollárral, a forint az euróval szemben
A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD.
A forint végül majdnem visszanyerte tegnap a szerdai veszteséget, a forint 1%-kal korrigált, a 394-es szintről 390,5 környékére. Az ÁKK három, öt és tíz éves kötvényaukcióin a két rövidebb lejáratra alig volt érdeklődés, a tervezett 15-15 helyett 6 illetve 10 Mrd. Ft, értékű kötvény kelt el. A tíz éves papír iránt viszont megfelelő volt a kereslet, a tervezett 20 kétszeresét adta el az ÁKK. Az aukciós átlaghozamok már magasabb szinteket tükrözték, de a referenciahozamok megint 20 bázisponttal emelkedett, így ismét 7,3% körül a tíz éves hozam.
Mire lesz érdemes figyelni?
Esésben van az olaj ára és enyhén emelkednek az ázsiai tőzsdék és az európai és amerikai határidős piacok, miután csütörtök késő este egy közös nyilatkozatban – korábbi habozást követően – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország, Hollandia és Japán kifejezték ‘készségüket arra, hogy hozzájáruljanak a megfelelő erőfeszítésekhez a Hormuzi szoroson való biztonságos áthaladás biztosítása érdekében, illetve a civil infrastruktúra védelmében.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

