OTP Ébresztő: A továbbra is lezáratlan közel-keleti konfliktus okozta bizonytalanság nyomta rá a bélyegét a hétfői kereskedésre
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Emelkedtek a kamatemelési várakozások Kevin Warsh pénteki Jackson Hole-i beszédét követően
Erősödtek a kamatemelési várakozások Kevin Warsh Fed-elnök pénteki Jackson Hole-i beszédét követően, melyben a korábbinál héjább álláspontot fogalmazott meg. Számottevően emelkedtek az amerikai hosszú hozamok, a kétéves hozam pénteken 12bp-ot ugrott, a piacok már 60% közeli valószínűséggel árazzák a szeptemberi 25bp-os Fed kamatemelést. Az euróövezeti hosszú hozamok is feljebb araszoltak pénteken, a német tízéves hozam új 15 éves csúcsra, 3,27%-ra ért. Az erősödő kamatemelési várakozások nyomás alatt tartották pénteken a Wall Street-i indexeket, míg a korábban záró Európa még emelkedni tudott, miközben a nyersolaj ára is mérséklődött pénteken. Az olajpiaci helyzet azonban gyorsan változik, ma már közel 3%-os pluszt mutatnak az olajár-jegyzések azt követően, hogy az amerikai hadsereg iráni rakétavetőket vett célba, melyek aknák elhelyezésére készültek a Hormuzi-szorosban; ez volt az első ilyen támadás több mint egy hónapja. A mai nap folyamán hazai termelői árindexre, illetve német előzetes inflációs adatra lesz érdemes figyelni. Az előttünk álló héten hazai Q2-es részletes GDP-adatok, euróövezeti inflációs adatok, illetve az amerikai augusztusi munkapiaci jelentés áll majd a figyelem középpontjában.
OTP Ébresztő: Az Nvidia kedvező gyorsjelentése hozott enyhülést tegnap a bizonytalansággal teli piacokon
Európában estek, a tengerentúlon emelkedtek a vezető részvényindexek. Az Nvidia vártnál erősebb eredményei és előrejelzése javították a hangulatot és lendületet adtak az egész technológiai szektor emelkedésének. A BUX pirosban zárta a csütörtöki kereskedést, a hazai nagypapírok közül csak a Richter tudott emelkedni. A nyersolaj jegyzések tovább emelkedtek a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság miatt. A fejlett piacokon a hosszú hozamok néhány bázisponttal emelkedtek, így maradtak a közelmúltban látott csúcsok körüli szintek. A forint gyengült a vezető devizákkal szemben, 364,5 felett az EURHUF. Ma a Jackson Hole-i szimpóziumra, azon belül is Kevin Warsh beszédére figyelnek majd a befektetők. Az eurózóna néhány nagy gazdaságából már ma érkeznek az előzetes augusztusi inflációs adatok.
A továbbra is lezáratlan közel-keleti konfliktus és a lezárt Hormuzi-szoros miatt emelkedett a nyersolaj jegyzése erősítve az inflációs és a kamatemelési aggodalmakat. Kisebb elmozdulásokkal zárták a hétfői kereskedést a vezető európai indexek. A BUX leheletnyi mínuszával a középmezőnyben végzett a KKE-régió tőzsdéi között. Pirosba fordultak a vezető tengerentúli indexek. Feljebb tolódtak a fejlett piaci kötvényhozamok, a dollár erősödött az euróval szemben. A hazai hozamgörbe hosszú vége is feljebb tolódott, a forint gyengült a vezető devizákkal szemben.
Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek; leheletnyivel esett a BUX
Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében. A páneurópai Stoxx600 gyakorlatilag stagnált; szektor szinten az olaj árával együtt emelkedő energia, valamint a nemesfémek és a réz árával együtt felfelé kapaszkodó alapanyagszektor teljesített a legjobban, míg a legnagyobb mínuszt a telekommunikációs és a média szektor könyvelhették el. Utóbbi legnagyobb vesztese a brit WPP volt 5,0%-os mínuszával, amit elsősorban az elmúlt heti jó teljesítményt követő profitrealizálás okozhatott. Az Egyesült Királyság ingatlanpiacán tevékenykedő Vistry részvényeinek árfolyama 12,2%-kal esett, miután a Financial Times arról számolt be, hogy az Allianz akár 70%-kal is csökkenti a megfizethető lakásokat építő vállalat beszállítóinak biztosítási fedezetét. A Coca-Cola HBC árfolyama 4,8%-kal esett, miután a BNP Paribas felülteljesítőről semlegesre rontotta a részvények minősítését.
A Sentix az első, a havi gazdasági hangulatindex közül, ami a következő hat hónap kilátásait értékeli és ami a tegnap publikált augusztusi adatokkal a vártnál nagyobb javulást mutatott. Az index az optimizmust jelző pozitív tartományba, 0,9 pontra nőtt, ami február óta az első pozitív érték. Ez az adat erősíti azt a várakozást, hogy az eurózóna gazdaságában a második félévben is fennmaradhat az óvatos növekedés.
A KKE-régió tőzsdéi vegyesen zártak, ahol a BUX leheletnyi mínusza a középmezőnyre volt elég. A hazai nagypapíroknál sem volt egyértelmű az irány, emelkedni közülük a MOL és a Richter tudott.
A Pénzügyminisztérium tegnapi tájékoztatása szerint az év első hét hónapját az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárta, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a. A júliusi szufficit 524,3 milliárd forint volt, így ez volt sorozatban a harmadik egymást követő hónap, amikor többlettel zárt a költségvetés.
Az európai TTF földgáz jegyzése tegnap 11%-kal 61 EUR/MWh fölé emelkedett.
Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése
Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be. Donald Trump gazdasági pressziót ígért, és azt követelte Irántól, hogy fizessen kártérítést azoknak az embereknek, akiket háborúkban, támadások és tüntetések során ölt meg. Eközben az iráni ajatollah az Iszlám Forradalmi Gárda veterán parancsnokát nevezte ki nemzetbiztonsági vezetőnek, aki már korábban is a tárgyalásokkal kapcsolatos szkepticizmusának adott hangot. Ráadásul Irán azt is kijelentette, hogy az Ománnal küszöbön álló megállapodás a Hormuzi-szoros ellenőrzéséről nem elegendő annak újranyitásához. A kedvezőtlen hírek nyomán a Brent és a WTI hordójának jegyzése 5%-kal emelkedett, így előbbi 88 dollár felé araszol, míg utóbbi átlépte a 82 dollárt. A kedvezőtlen hírek erősítették az inflációs és kamatemelési aggodalmakat.
Rossz napja volt tegnap a technológiai szektornak; az Intel árfolyama 4,1%-ot esett, miután a vállalat bejelentette, hogy 15 milliárd dollárt akar bevonni részvényeladás révén; az Nvidia 2,9%-kal került lejjebb, ahogy a céggel kapcsolatban 500 milliárd dollár értékű AI-infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatos hírek jelentek meg a sajtóban.
Feljebb tolódtak a fejlett piaci kötvényhozamok, erősödtek a kamatemelési várakozások; erősödött a dollár az euróval szemben; gyengült a forint az euró és a dollár ellenében
Az emelkedő olajárak nyomán feljebb kerültek a fejlett piaci hozamok, az amerikai 10 éves 4 bázisponttal 4,7%-ra, a német 5 bázisponttal 3,18%-ra emelkedett, ezzel újra közel kerülve a Covid után kialakult kereskedési sáv felső széléhez. A Fed esetében a kedvezőtlen júliusi munkaerőpiaci adatok nyomán lemorzsolódó szeptemberi kamatemelési várakozások tegnap visszafordultak, így újra kevéssel 50% fölé emelkedett a szeptemberi kamatemelés esélye a piaci árazásban és az EKB-tól is szeptemberre várja a következő emelést a piac. Az emelkedő energiaárak segítették a dollár euróval szembeni erősödését.
A nemzetközi trendekkel összhangban a hazai hozamgörbe hosszú vége 1-4 bázisponttal feljebb tolódott az ÁKK kora délutáni benchmark jegyzései alapján, a hazai 10 éves 5,4%-ra emelkedett. A forint erősödéssel indította ugyan a napot a devizapiacon, de a nap végére 0,4%-os gyengüléssel a 364,42-es szintig emelkedett az EURHUF kereszt, míg a zöldhasúval szemben majdnem 0,6%-kal gyengült a hazai fizetőeszköz, az USDHUF kereszt 315,85-ig emelkedett. Visszafogott volt a kereslet az ÁKK tegnapi csereaukcióján, ahol a meghirdetett 10 milliárd helyett 20 milliárd forintnyi ajánlatot fogadott el az adósságkezelő a benyújtott 25 milliárdból.
Mire lesz érdemes figyelni?
A magasan ragadó energiaárak miatti aggodalom a ma reggeli kereskedésre is rányomta a bélyegét, a vezető ázsiai-csendes-óceáni részvényindexek vegyesen teljesítettek. Felfelé lógott ki közülük az ausztrál és a dél-koreai index, míg a japán Nikkei 225 nemzeti ünnep miatt zárva tartott. A közelmúltbeli intervenciónak köszönhető japán jen erősödés folyamatosan lemorzsolódni látszik az elmúlt napokban. A nyersolaj jegyzése enyhén tovább emelkedett az ázsiai kereskedés alatt.
A határidős részvényindexek vegyes nyitást ígérnek Európában, míg a tengerentúlon emelkedéssel indulhat a nap.
Az ÁKK ma 30 milliárd forint értékben kínál eladásra 3 hónapos lejáratú diszkontkincstárjegyet.
Az Egyesült Államokban a használt lakás értékesítések júliusi statisztikáját teszik majd közzé, ami a várakozások szerint az előző havi szint körül alakul majd.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

