OTP Ébresztő: A közel-keleti konfliktus enyhülése nyomán élesen esett a nyersolaj jegyzése
Tetszett a cikk? Ezek is érdekelhetik
OTP Ébresztő: Részvénypiaci korrekciót és olajár-emelkedést hozott a csütörtöki kereskedés
Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zártak, elsősorban a technológiai és védelmi szektor gyengélkedése miatt. Az amerikai tőzsdéken ugyanakkor jelentősebb korrekció bontakozott ki a technológiai részvényeket sújtó eladási hullám nyomán, miközben az olaj- és földgázárak az erősödő geopolitikai feszültségek hatására érdemben emelkedtek. A fokozódó befektetői óvatosság közepette az amerikai és a német állampapírhozamok is csökkentek, míg a dollár jelentős napon belüli ingadozást követően enyhén erősödött az euróval szemben. A hazai kötvénypiacon is mérséklődtek a hosszú lejáratú hozamok; a forint az euró és a dollár ellenében egyaránt gyengült. A negatív hangulat az amerikai piacokról Ázsiába is átgyűrűzött: a vezető ázsiai részvényindexek többsége mínuszban mozgott a reggeli órákban. A mai nap fókuszában az októberi amerikai munkaerőpiaci adatok állnak, amelyek érdemben befolyásolhatják a decemberi Fed-kamatdöntéssel kapcsolatos piaci várakozásokat. Emellett az eurózónából és hazánkból is érkeznek kiskereskedelmi adatok, Németországban pedig az ipari termelés szeptemberi adatait publikálják.
OTP Ébresztő: Javult a befektetői hangulat a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése nyomán
A Demokrata Párt várható kongresszusi többsége miatti alacsonyabb kötvényhozamok és olajárak javították a piaci hangulatot. A Brent jegyzése a hét eleje óta mintegy 20%-kal csökkent, miközben a 10 éves amerikai állampapír hozama 6 bázisponttal 4,89%-ra mérséklődött. A kedvező kockázati hangulat mellett a dollár gyengült, az EUR/USD árfolyam 1,123 közelébe emelkedett. Európában emellett a kedvező vállalati hírek is támogatták a piacokat, a STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett, míg a Novo Nordisk részvényei 5,6%-kal erősödtek az éves előrejelzés megemelését követően. A mai napon a német ipari megrendelések, a francia ipari termelés és az euróövezeti termelői árindex mellett a Bank of England és a cseh jegybank kamatdöntése, az Egyesült Államokban pedig a heti friss munkanélküli-segélykérelmek, valamint a harmadik negyedéves termelékenységi és munkaerőköltség-adatok állhatnak a befektetők figyelmének középpontjában.
Enyhe emelkedést hozott a hét első kereskedési napja a mértékadó európai tőzsdéken, amikor a technológiai és energia szektor esését ellensúlyozták a közel-keleti konfliktus enyhüléséből profitáló szektorok. A KKE-régió tőzsdéi is feljebb kapaszkodtak; a BUX 0,7%-kal emelkedett. A Wall Street-i indexek kisebb elmozdulásokkal vegyesen zártak; a befektetők figyelme már a hét hátralevő részében esedékes Fed kamatdöntő ülés és a technológiai óriások gyorsjelentései felé fordult. A WTI hordójának jegyzése több mint 7, a Brenté több mint 8%-kal került lejjebb. Az olajárak esésével enyhülő inflációs aggodalmak nyomán estek a fejlett piaci kötvényhozamok. A hazai hosszú hozamok is érdemben lejjebb tolódtak. A EURHUF a 360-as szint körül mozog. Ma kezdődik a Fed 2 napos kamatdöntő ülése és újabb nagy nevekkel folytatódik a gyorsjelentési szezon.
Emelkedtek a vezető európai részvényindexek; gyengén teljesített a technológiai és az energia szektor
Kisebb pluszokat hozott a hétfői kereskedés a vezető európai tőzsdéken, miközben a páneurópai Stoxx600 gyakorlatilag stagnált, amikor a technológiai (-1,7%) szektor gyengélkedése elhomályosította a közel-keleti feszültségek enyhülése és az olajárak meredek esése által fűtött optimizmust. A technológiai szektor teljesítményét az ASML 8,5%-os zuhanása alapozta meg, miután arról érkeztek hírek, hogy Kína megkezdte saját fejlesztésű félvezetőipari eszközeinek gyártását, mely területet sokáig az ASML uralt. A hírt a vállalat beszállítói és versenytársai is megsínylették: az ASM International 7,1%-kal, a BE Semiconductor pedig 9,7%-kal esett. Az olaj- és gázipari szektor 2%-kal esett összhangban a nyersolaj árának zuhanásával, ami azonban segítette a kiskereskedelmi, valamint az utazási és szabadidős szektor vállalatait; a Lufthansa, az IAG és a Ryanair 1-2% közötti emelkedést mutattak.
Vállalati hírek közül az AstraZeneca (+1,7%) számai is piacmozgatónak bizonyultak; a gyógyszergyártó felülmúlta a második negyedéves profitvárakozásokat, és megerősítette 2026-os előrejelzéseit. A Vodafone 4,8%-kal került feljebb, miután a telekommunikációs cég javította kilátásait.
A tegnap publikált júliusi német IFO gazdasági hangulatindex 86,6 pontra emelkedett, ami sorozatban harmadik havi emelkedés és kissé meghaladja a 86 pontos piaci medián várakozást. A beérkezett adatok alapján a gazdaság fokozatosan stabilizálódik, bár a kilátások továbbra is törékenyek.
Az európai TTF földgáz jegyzése több mint 8%-kal, 60 EUR/MWh alá esett.
A KKE-régió tőzsdéi is feljebb kapaszkodtak, a legjobban közülük a prágai teljesített. A BUX 0,7%-kal emelkedett; a hazai nagypapírok közül csak a nyersolaj árával együtt eső MOL fordult pirosba.
Vegyesen zártak a vezető Wall Street-i indexek; meredeken esett a nyersolaj jegyzése
Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a Wall Street-i indexek a technológiai óriások héten érkező gyorsjelentéseire és a Fed kamatdöntő ülésére várva; a Dow kevéssel emelkedett, az S&P gyakorlatilag stagnált, míg a NASDAQ minimálisan esett. A piacon a figyelem középpontjában a Microsoft, az Amazon, a Meta és az Apple ezen a héten esedékes eredményjelentései állnak, mivel egyre több befektető kérdőjelezi meg, hogy az AI-vezérelt tőzsdei rally fenntartható-e a rendkívül magas beruházási költségek mellett. Szektor szinten a fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok és az informatikai cégek emelkedtek leginkább. A félvezetőszektor Európához hasonlóan tovább gyengült: a PHLX félvezetőindex 2,2%-kal esett, és már 21%-kal van a júniusi történelmi csúcsa alatt, az AMD és az Nvidia 5% körüli mínuszban zárt. Az energiaszektor szereplői a nyersolaj árával együtt estek; az ExxonMobil 1,4, a Chevron 2,5%-kal csúszott lejjebb.
Enyhült a feszültség a Közel-Keleten, ami a nyersolaj jegyzésének meredek esését hozta; a WTI hordójának jegyzése több mint 7, a Brenté több mint 8%-kal került lejjebb, előbbi 82,5, utóbbi 88 USD közelébe. Ugyanakkor az elmúlt hónapok fordulatait tekintve most is lehet, hogy korainak bizonyul majd az öröm, hiszen Donald Trump azt állítja, hogy az Egyesült Államok Teherán kérésére állította le az Irán elleni légicsapásokat. Az iráni külügyminisztérium pedig azt közölte, hogy nincsenek folyamatban lévő tárgyalások, és hogy Teherán „soha nem fogja megengedni, hogy az Egyesült Államok határozza meg a háború és a béke időzítését”.
Estek a fejlett piaci kötvényhozamok; a hazai hosszú hozamok is érdemben lejjebb tolódtak
A fejlett kötvénypiacokon a közel-keleti konfliktus enyhülésével kapcsolatos hírek bizonyultak leginkább piacmozgatónak. Az olajárak esésével enyhülő inflációs aggodalmak és kamatemelési várakozások nyomán a kötvényhozamok süllyedtek. Az amerikai 10 éves hozam 4 bázisponttal 4,64%-ra mérséklődött. Európában ettől nagyobb léptékű hozameséseket láthattunk, a német 10 éves 5 bázisponttal 3,13%-ig esett. Az EKB-tól és a Fed-től is 25 bázispontnyi kamatemelést vár a piac szeptemberben, míg egy további, decemberi emeléssel kapcsolatban már megosztottabbak a várakozások. Az EURUSD (1,137) alig mozdult a tegnapi kereskedés során, az euró minimálisan erősödött a zöldhasú ellenében.
A forint euróval szembeni árfolyama tegnap a 360-as szint körül ingadozott és itt is zárt. A kötvénypiacon az éven túli hozamok 13-19 bázisponttal estek, így a hazai 10 éves 5,45%-ra mérséklődött, ám július egészét tekintve így is több mint 40 bázisponttal emelkedett. A tegnapi DKJ csereaukción erős kereslet mellett 28 Mrd. Ft értékű kincstárjegy cserélt gazdát.
Mire lesz érdemes figyelni?
A technológiai óriások gyorsjelentéseire és a Fed kamatdöntő ülésére várva nagy a feszültség ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol a vezető részvényindexek többségében piros tartományban várják a zárást. A legnagyobb 10% körüli mínuszt egyelőre a dél-koreai KOSPI tudhatja magáénak, ami nagyon megsínyli a félvezetőgyártók gyenge teljesítményét, de hasonló okból van 4% körüli mínuszban a japán Nikkei225 is. A nyersolaj ára eközben ma reggel tovább esett.
A határidős részvényindexek vegyes nyitást ígérnek Európában, míg a Wall Streeten mínuszokkal indulhat a mai kereskedés.
Az ÁKK ma 30 milliárd forint értékben kínál eladásra 3 hónapos DKJ-t.
Adatközlések tekintetében a hét utolsó nyugalmasnak ígérkező napja lesz a mai, amikor az Egyesült Államokban a májusi Case Shiller ingatlan árindexet és a Conference Board júliusi fogyasztói bizalmi indexét publikálják. Elsősorban utóbbi ígérkezik piacmozgatónak, ami júniusban 0,6 ponttal 91,2 pontra emelkedett a májusi, lefelé módosított 90,6-ról, amikor az üzemanyagárak felméréskor tapasztalt csökkenése enyhítette az inflációs aggodalmakat, így kérdés, hogy a júliusi fejlemények, az emelkedő nyersolajárak hatására hogyan változott a fogyasztók értékelése. Ma kezdődik a Fed Nyíltpiaci Bizottságának két napos kamatdöntő ülése.
Sűrű lesz azonban a nap a gyorsjelentési szezon tekintetében, amikor többek között a Visa, a Coca-Cola, a Boeing, a UPS, a Barclays, a Mercedes és a Ford Motor számai is napvilágot látnak. A tech nagyágyúk várva várt gyorsjelentései közül az elsők szerdán érkeznek majd.
Hozzon ki többet befektetéseiből!
Személyre szabott megoldásokért keresse szakértőinket!
Az OTP Global Markets szakértői személyre szabott tanácsadással segítenek önnek megtalálni a befektetési céljaihoz szükséges eszközöket és stratégiákat.
SzakértőinkÉrtékpapírszámla
Első lépés, hogy gondoskodjon a jövőjéről.
RészletekElemzői hírlevél
Ne maradjon le friss elemzéseinkről!

